Színház

Humorról, túl egyértelmű színházról és a mozgáskorlátozottságáról is beszélgettünk az ötödéves dramaturggal, akinek már több színház játssza a drámáit, és most mutatják be első rendezését.

Nem, Charles Dickens nem forog a sírjában: Dickens mesélő kísértetté vált a Karácsonyi énekből adaptált húszéves magyar musicalben. Azazhogy ő a történetmesélő és egyúttal a fukar Ebenezer Scrooge régen elhalt üzlettársának szelleme is, aki Tolcsvay László meg a Müller és fia cég által jegyzett Isten pénzében egy személyben tölti be az elmúlt, a jelen és a jövendő karácsonyok szellemének tisztét is.

Komikus lovageposz szelíd hősökkel, tízemeletes házak szerelme, szőrszínalapú viszálykodás és förtelmes, gilisztazabáló váltott gyerek.

Nem bölcs dolog jósolgatni, mégis úgy tűnik, az a színházi forma, melyről alább szó lesz, egyre fontosabb szerephez jut majd.

Mire mennek az Y generáció alkotói a biztonsághoz ragaszkodó színházi és táncos közeggel, illetve a tájékozatlan kultúrpolitikával? Jászay Tamás és Králl Csaba vitaindítói.

Újra átalakul a Krétakör. A színházi társulat feloszlása után a társadalmi ügyek felé fordult, különlegesnek mondható civil szervezet ezután a nemzetközi társadalomfejlesztésre fókuszál, ám Schilling Árpád formációja Gulyás Márton nélkül folytatja.

Vigyázat, az előadásban ismét látható meztelenség! Míg a Pirkad egy radikálisabb, nehéz és szép testiségről mesélt, ez szélesebb skálán hoz felszínre érzelmeket. Hód Adrienn koreográfus és alkotótársai ugyanazzal a technikával dolgoznak, a folytonos, hullámzó mozgás keltette, eksztatikusnak látszó állapottal provokálják a nézői tudattalant, miközben szétszedhető, átalakítható jelmezekkel, klasszikus muzsikával és vaskos humorral színesítik az előadást.

Az Őrült Nők Ketrece, a most bemutatott Swing vagy éppen Conchita Wurst: a média szeret a témával foglalkozni, de amit megjelenít, az a sokszínű és rétegzett transzvesztitaközösségnek csak egy kis szelete.

Majdnem harminc éve a Katona József Színház színésze, és már húsz éve vezeti a TÁP Színházat. Már nem úgy ordít, mint régen.

Meglepő, de a nagy prózai művek színpadra vitele gyakran akkor sikerül, amikor a színház igencsak messzire megy az „eredetitől”.

Gáspár Sándor úgy játssza el Molière halálát – ami, tudjuk, a Képzelt beteg előadása közben a színpadon éri –, hogy felváltva mutatja meg, mit érez a haldokló belül, és mi az, amit mindebből a darabbeli gyanútlan néző is lát.

„Az év színházi szenzációja” – hirdették már jó előre A Játékkészítő sportcsarnokba szánt előadásait. Talán mert a „felülárazott karácsonyi celeb- és sztárhakni” túl őszinte elnevezés lett volna. Spoiler- és csalódásveszély!