Egerek és trollok

Négy gyerekszínházi előadás

  • Orosz Ildikó
  • 2015. január 18.

Színház

Komikus lovageposz szelíd hősökkel, tízemeletes házak szerelme, szőrszínalapú viszálykodás és förtelmes, gilisztazabáló váltott gyerek.

Jeney Zoltán: Rév Fülöp Frissen bemutatott gyerekelő­adást péntek délután megtekin­teni maradandó élmény, minden szülőnek kötelezővé kellene tenni, aki kételkedik a pedagógusbér-emelés és -életpályamodell sürgető szükségességében. A nézőteret tíz év körüli osztályok töltik meg, amelyek teljes joggal itt eresztik ki a heti gőzt. A sötétben azonosítatlan tárgyak koppannak a fejünkön (csak rágót ne!), a szünetben a hangerő fülrepesztő. Kérdés, sikerül-e két órára lekötni e zsizsegő horda figyelmét egy régies nyelvezetű lovagtörténettel? Meglepetésre igen. Ehhez persze kell az, hogy mindjárt az első percben kiforduljon a főhős a függőágyból, és a továbbiakban átlag nyolcpercenként valakit fejbe kólintsanak vagy farba szúrjanak.

Rév Fülöp (Ágoston Péter) egyszerű szántódpusztai fiúcska, aki felkerül Balatónia uralkodójának, a hatalmas Csobánc királynak a palotájába, ahol számos nemes és póri származékkal együtt azt a feladatot kapja, hogy szerezze meg a király szűnni nem akaró csuklásának ellenszerét. A gyógyvirág messze földön nyílik, akkor is csak a legderekabb vitéz előtt. Fülöpöt fegyverhordozójává fogadja az inkább nyelvét, semmint kardját ügyesen forgató Ádánd lovag (Lovas Rozi), és a két unortodox hős együtt indul a kalandos küldetésre.

Jeney Zoltán irodalmár, műfordító, egyebek mellett a középkori obszcén versantológia, az Udva­riatlan szerelem szerkesztője, két éve jelentkezett első Rév Fülöp-regényével, melyet a Fajszföldön játszódó második, majd idén karácsonykor a harmadik kötet (Rév Fülöp és Nyár Lőrinc) követett. Az előadás az első könyvön alapul, melynek ismerete nem hátrány, hiszen az események olykor igencsak felpörögnek. A lazán egymás mellé fűzött kalandokból több kedvenc kimarad, de az újabbakkal együtt még így is a túlzsúfoltság érzése keletkezik. A színpadi megoldások többsége a szórakoztató műfajban jól bevált kategó­ria, néhány emlékezetes kivétellel. Ilyen a Fülöp véletlen győzelmével végződő párbajjelenetek lelassítása: a moziban megszokott eszköz (testek szaltóznak és repülnek métereket) igazi truváj élőben, ráadásul Monosz, a ló kommentárjától kísérve. És hogy átjön az üzenet a bátorság és a jó szív primátusáról a nyers erővel szemben, azt a tétova Fülöp megnyugtatására bekiabáló nézőtéri cérnahang is tanúsítja: „De igenis, hős vagy!” (Magyar Színház, rendezte: Göttinger Pál)

 

 

 

 

Selma Lagerlöf: A trollgyerek Ha a Rév Fülöp a gyerek­előadások könnyed, szórakoztató vonalát képviseli, akkor A trollgyerek a súlyosabb témákat feszegető, szűkebb közönséghez szóló művészszínház. A svéd Selma Lagerlöf – a Nils Holgersson írója, az első nő, aki 1909-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat – ebben a balladisztikus mesében a minden kultúrában létező váltott gyerek témáját járja körül, és ezzel ősi szülői és gyermeki félelmeket mozgat meg. Az erdőben sétálva egy boldog, jómódú házaspár szépséges, rózsaszín csecsemőjét elcseréli a maga csúf, visszataszító gyerekére egy troll­banya. Hogyan fogadja ezt a szűkebb és a tágabb környezet? Az anyában (Megyes Melinda) a kezdeti viszolygás ellenére felülkerekedik az együttérzés, ám az apa (Mészáros Tamás) képtelen elfogadni a rusnya teremtményt, a babonás falubeliek pedig legszívesebben agyonvernék. A szülők közt mélyül a konfliktus, barátaik elmaradnak, a családi birtok ügyei lejtmenetbe fordulnak. Egyik sorscsapás a másikat éri, és az apa nem tud szabadulni a gondolattól, hogy mindennek a váltott gyerek az oka – ami annál kínosabb, hisz a kis troll vésze­sen emlékeztet egy közönséges kölökre: naphosszat üvölt, de elége­detten szuszog, ha megkapta a maga gilisztaadagját, rühelli a körömvágást, de rá lehet venni, ha cserébe belenézhet a varródobozba. Slágergyanús dalok árnyalják a karakterrajzokat Novák János és Fábri Péter szerzésében (ilyen például a „Nem kell ez a tej, kiborít ez a tej...” kezdetű nóta), és jelentősen oldja a feszültséget Fehér Dániel remeklése a trollfióka (illetve az embergyerek és a mesélő) szerepében. Ám anya és apa 70 perces drámája után – egy gyerekdarabhoz képest – túl későn és rövidre zárva jön el a megváltó fordulat.

Hét–tíz éveseknek ajánlják, de reálisabbnak tűnik 9 évtől, azzal, hogy az ifjú befogadónak ne ez legyen az első színházi élménye. Mert amiképpen igyekszünk az első könyvét betűző gyereknek könnyed, humoros olvasmányt adni, úgy a színházban is érdemes az egyszerűbben befogadható előadásokkal kezdeni. Nem azért, mintha az ifjúság ne értené A trollgyerek tragédiáját (ami akkor is tragédia, ha a végén vörös farokként ott fityeg a hepiend), hanem épp azért, mert nagyon is átveszik, hogy a többé-kevésbé explicit mondanivaló, miszerint minden gyereknek, még ha troll is, joga van az élethez és a szeretethez, kiegészül azzal a ki nem mondott, szorongató érzéssel, hogy minden gyerek idegesítő troll, akit az apja legszívesebben lehajítana egy szakadékba. (Kolibri Színház, rendezte: Novák János)

 

 

 

 

Gimesi Dóra: Tíz emelet boldogság Az utóbbi években a színházak elkezdték felismerni a kortárs gyerekirodalomban rejlő lehetőségeket. Csak néhány példa: Czigány Zoltán Csoda és Kószáját élő hangjátékként játsszák az Örkényben, ugyanitt évek óta megy Pogány Judittal A Sötétben Látó Tündér. Az ég tudja, százhanyadik előadásánál tart A rettentő görög vitéz a Stúdió K-ban (bár itt a darab előbb volt, mint a könyv), Rumini pedig már nemcsak a Magyar Színházban, hanem a kortárs magyar irodalom legaktívabb bábos műhelyében, a veszprémi Kabóca Bábszínházban is látható – együtt a Nyulász Péter (Helka) és Máté Angi (Volt egyszer egy...) műveiből készült adaptá­ciókkal.

A Budapest Bábszínházban a díjnyertes Boribon és Annipanni mellett figyelemre méltó a kísérletező padlásszínpad, hivatalos nevén Játszó-tér előadása, a szombathelyi Mesebolttal közös Tíz emelet boldogság is. A szerző, Gimesi Dóra tavaly jelentette meg a budapesti hétköznapokat varázslattá szövő mesekönyvét, a Csomótündért, ennek egyik kedves történetéből készült az előadás. Hősei a földtörténet hajnalán szabadon mászkáló, majd a városokban tízemeletes házak formájában letelepedő óriások. Az angyalföldi illetőségű tízemeletes, Jankó új lakót kap egy csillagász személyében, akinek távcsövébe belenézve meglát a budai oldalon egy szépséges óriáslányt. A szerelmi depriváció nyomán a pesti házban áramkimaradás, a budaiban csőtörés nehezíti a lakók életét. Az egyszemélyes produkció Hannus Zoltánt dicséri, akit megérdemelten díjaztak a Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozóján. Egyfelől színészként ő alakítja a csillagászt, másrészt elbábozza a tízemeletesekben élők mindennapjait a kihajtható babaházra emlékeztető gyönyörű díszletben (Grosschmid Erik munkája). A magányos kutyás néni, az ihlethiányos költő, az anyjával élő, álmodozó fiúcska, a lúzer detektív és a folyton veszekedő házmester ábrázolása kis magyar szocio­riport. De mert a szerző főállású dramaturg, minden szál olyan profin össze van öltögetve a boldog vég érdekében, mint egy holly­woodi moziban. Csupán az előadás szűk 40 perces hossza hagy némi hiányérzetet maga után: jólesett volna még az a tíz perc, amennyivel kevesebbet kaptunk a meghirdetettnél. (Budapest Bábszínház–Mesebolt Bábszínház, rendezte: Kovács Petra Eszter, báb: Bartal Kiss Rita)

 

 

 

 

Urbán Gyula: Egerek Az eredetileg bábelőadásként bemutatott zenés mesejáték, a Minden egér szereti a sajtot nem egy generáció számára alapmű. Először a Ratkó-unokák hallgatták rongyosra a Hungaroton bakelitlemezét, amelyen többek közt Csákányi László, Hacser Józsa, Váradi Hédi, Bodrogi Gyula hangja hallható. A proli szürke és arisztokratikus fehér egércsaládok viszálya közepette kibontakozó (jóra forduló) Rómeó és Júlia-történet azóta számos feldolgozást megért. A leg­kisebbek számára is jól átélhető toleranciamese most a Karaván Színház kezdeményezésére, öt színház együttműködésében valósul meg, több szereposztásban. A produkció eredetileg Nyári Oszkár hátrányos helyzetű, tehetséges roma gyerekeket felkaroló színi tanodájának volt emblematikus előadása, előbb vizsga-, majd nyolc évig repertoárdarabja. Az egykori pincedarabot karolta fel a Nemzeti Színház.

Ha már nagyszínpad, akkor beletettek apait-anyait, amiből egy nagyon vidám előadás született, új dalbetétekkel, élő zenével, akrobatikus mutatványokkal, egérfüles jegyszedőkkel. Fecsó Andrea díszletének köszönhetően az empátialecke első lépéseként mindannyian lemegyünk egérbe. A rágcsálók lakhelyéül szolgáló sajtkészítő műhely ugyanis arányosan felnagyítva tárul elénk: gigantikus trappisták, malomkeréknyi mackósajtok, jókora áramkapcsoló gomb, seprű méretű ecset. Egy olyan gyerekelőadás, amelyben hőseink alkalomadtán fejest ugranak egy óriási trambulin-ementáliba, eleve sikerre van ítélve. Nem beszélve arról, hogy néha elözönlik a színpadot a rózsaszín plüssegérnek öltözött gyerekszínészek, akik szerepük szerint csúfolódnak a más baján, de olyan bájosan, hogy az felér egy vigasztalással. Hogy mégsem akad ki a cukiságmutató, azt egyebek mellett Veér Bertalan lendületes zenéje szavatolja: megtartja és felturbózza a legjobb dalokat, elenged néhány régi számot, újakat komponál. Ebben az értelmezésben a színeváltott gyereküket ki­tagadó szülők nem ússzák meg egy kis dorgálással, nagyon helyesen a fejükre olvassák, hogy „Ó, az isten egerét! Nem szereti a gyerekét!”. Paszkál, a jóságos varázsegér pedig – aki az eredeti műben meglehetősen vérszegény figura – itt úgy jelenik meg, mint egy kis pukkancs feltaláló, egy narcisztikus zsebzseni, aki távirányítóval kapcsolgatja a Nagy Macskamágus rém vicces robotfiguráját. (Nemzeti Színház, koprodukció, rendezte: Tóth Géza)

 

 

 


Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.