„Átéltem már ilyet”

Vicei Zsolt színész

rés a présen: Vajdasági származású színész vagy, ez mennyiben határozza meg a színházi szemléletedet?

Vicei Zsolt: Azokon a tájakon elég erős a gravitációs erő: a többség, a vajdasági, többnyire földműveléssel foglalkozó magyarok nem igazán nyitottak. Mindenki hülye, aki nem olyan, mint a többi. Ez a többségi hozzáállás erős ellenállást és tettvágyat szül mindenkiben, aki történetesen mondana valamit. A mi generációnk ráadásul az ország szétesése közben élte a legaktívabb fiatalságát. Volt egy rothadásérzés a levegőben, meg egy nagy fokú szabadság is: a hatalomnak nem volt ideje a művészetben történtekkel foglalkozni, mindenki a háborúra készült. Talán emiatt termelődtünk ki többen, potens fiatal művészek, mint korábban, de tehetségekben arrafelé soha nem volt hiány. Mi is nézhettük Bütyököt, Soltist, Szkipét, tehát megvoltak az előképek. Döbrei Dénes és Lalic Pista meg egyenesen a szárnyuk alá vettek minket, ők voltak az első mesterek. Máig hatnak.

rap: Melyik volt az első csapat, akikkel Magyarországon játszottál? 

VZS: Miután szétesett Jugoszlávia, az az ország, amelyikben éltünk, páran Magyarországra jöttünk, megpróbáltuk életben tartani a Vajdaságban született AIOWA színházat. Miután igazi vezetője, olyan, mint korábban Urbán András, itt nem lett a csapatnak, pár előadás létrehozása után az ellentétek szétfeszítették a megfogyatkozott csapatot. Meg erős víziónk sem volt. Akkor már egy ideje dolgoztam Vajdai Vilivel a TÁP-ban, aztán meg hívott Keszég Laci a Pontba. Így tudtam meggyökerezni.

 

Fotó: Sas Tamás 

rap: Most társulati tag vagy Szegeden. Milyen előadásokban játszol?

VZS: A Szegedi Nemzeti Színház a munkahelyem öt éve. Volt egy hányattatott sorsú Parasztopera-bemutatónk tavasszal, azt talán még fogjuk játszani az évadban, meg hamarosan kezdek egy új Lőrinczy Attila-darabot próbálni Koltai M. Gábor rendezésében. Mindkettőjükkel többször dolgoztam már, ezt a mostani munkát is nagyon várom. Nem rossz az, amikor emberek egymásra találnak.