Nekrológ

Az a Lengyel Anna

Lengyel Anna (1969–2021)

Színház

Eddig még soha nem búcsúztak el tőlem telefonban, mármint: örökre, végérvényesen, visszavonhatatlanul. Ki is csinálja az embert rendesen. El tudtam-e mondani? Meg tudtam-e rendesen kérdezni? Meg tudtam-e értetni? Revideálni, tudtam-e?

Most már viszont hálás vagyok azért, hogy Lengyel Anna dramaturg kollégám, egykori tanárom, barátom a halála előtt pár nappal elköszönt. Mert tudta, hogy nincs tovább. Nem is szerette volna, hogy ez így folytatódjon. Elfáradt. Meghalt. Maradt a vákuumos tér, amelyben mi, itt maradottak várjuk, hogy a semmiből aztán majd valami legyen.

Négy évvel ezelőtt, amikor lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála, új szakaszba lépett az élete, és a körülötte levőké is. Mindennapos téma lett, ami eddig sokunk számára tabu volt: a rák, a halál. Rengeteget beszélt róla, mind privát beszélgetésekben, mind az általa színpadra állított/segített produkciókban, valamint különböző platformokon. Mindezt olyan természetesség, derű, nyugalom lengte körül részéről, amit csak döbbenettel, és persze csodálattal lehetett szemlélni. Elhittem, hogy Anna nem fog ebbe belehalni. Mert egyáltalán nem tűnt úgy, hosszan. Ezt aztán felülírta az elmúlt szűk egy év.

Pár hete még működési pályázatot adott be, hogy az általa alapított független színházi társulat, a PanoDráma meg tudja valósítani terveit: beszélgetéssorozatok, előadások, felolvasók, nemzetközi drámabörze, lecture performance-ok. PanoDráma, te jó ég, mennyiszer gondoltuk újra ezt az elnevezést, mert hol Pannondrámának, hol Panorámának értették, de vissza-visszatérően megnyugodtunk, jó ez, vagyis nem tudunk ennél jobbat, meg már nem is érdemes változtatni, mert egy idő után a PanoDráma sokaknak beégett, Anna annyiszor monda ki/el, írta le/ki, hivatkozta le, mutatott rá. Tehát a PanoDráma hiánypótlóvá és megkerülhetetlenné vált immáron bő egy évtizede. Minden, a függetleneket sújtó nehézség ellenére bekerült a magyar színházi életbe, és intenzíven jelen volt nemcsak itthon, hanem nemzetközi fesztiválokon, showcase-ken, szimpóziumokon, work­shopokon is, mindez Anna rendíthetetlen munkájának, kitartásának, profizmusának és azoknak az elkötelezett munka- és alkotótár­saknak köszönhető, akikhez ő maga mindvégig lojális volt.

Layout 1

 
Fotó: Reviczky Zsolt

„Mi, a PanoDráma, legkésőbb 2010 óta politikai színházat csinálunk: figyelmünk középpontjában a társadalom mai problémái állnak akkor is, ha a romagyilkosságokról készítünk előadást, de akkor is, ha az ’56-os forradalomról vagy a rákról beszélünk, bár én amondó volnék, hogy ez már akkor is így volt, amikor három bolondos finn nőről csináltunk vígjátékot (Káosz, 2009), vagy épp kortárs amerikai abszurdot mutattunk be egy munkamániás orvosnőről és brazil cselédjéről (2008). A jó színház szerintem ugyanis mindig politikus: a polisz, vagyis a közösség és a közösségi élet dolgaival foglalkozik. A társadalom jelen időben érvényes kérdéseivel. Adott esetben hajlamos vagyok elgyönyörködni egy mesterien kivitelezett muzeális klasszikuson, de alkotóként csakis a ma érdekel (beleértve persze a mára közvetlenül kiható XX. századot is)” – írta Anna a társulat 12 éves évfordulója alkalmából a közösségi oldalán.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A lehatárolás hasznai

Kovács András A jelfogó dilemmája – Okos-e változtatni az antiszemitizmus definícióján? című írásában (Magyar Narancs, 2021. április 21.) érdemben foglalkozik a közelmúltban napvilágot látott és időközben már magyarul is olvasható Jeruzsálemi nyilatkozat az antiszemitizmusról (angol rövidítése: JDA) című dokumentummal (Mérce, 2021. április 20.).