Nekrológ

Az a Lengyel Anna

Lengyel Anna (1969–2021)

Színház

Eddig még soha nem búcsúztak el tőlem telefonban, mármint: örökre, végérvényesen, visszavonhatatlanul. Ki is csinálja az embert rendesen. El tudtam-e mondani? Meg tudtam-e rendesen kérdezni? Meg tudtam-e értetni? Revideálni, tudtam-e?

Most már viszont hálás vagyok azért, hogy Lengyel Anna dramaturg kollégám, egykori tanárom, barátom a halála előtt pár nappal elköszönt. Mert tudta, hogy nincs tovább. Nem is szerette volna, hogy ez így folytatódjon. Elfáradt. Meghalt. Maradt a vákuumos tér, amelyben mi, itt maradottak várjuk, hogy a semmiből aztán majd valami legyen.

Négy évvel ezelőtt, amikor lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála, új szakaszba lépett az élete, és a körülötte levőké is. Mindennapos téma lett, ami eddig sokunk számára tabu volt: a rák, a halál. Rengeteget beszélt róla, mind privát beszélgetésekben, mind az általa színpadra állított/segített produkciókban, valamint különböző platformokon. Mindezt olyan természetesség, derű, nyugalom lengte körül részéről, amit csak döbbenettel, és persze csodálattal lehetett szemlélni. Elhittem, hogy Anna nem fog ebbe belehalni. Mert egyáltalán nem tűnt úgy, hosszan. Ezt aztán felülírta az elmúlt szűk egy év.

Pár hete még működési pályázatot adott be, hogy az általa alapított független színházi társulat, a PanoDráma meg tudja valósítani terveit: beszélgetéssorozatok, előadások, felolvasók, nemzetközi drámabörze, lecture performance-ok. PanoDráma, te jó ég, mennyiszer gondoltuk újra ezt az elnevezést, mert hol Pannondrámának, hol Panorámának értették, de vissza-visszatérően megnyugodtunk, jó ez, vagyis nem tudunk ennél jobbat, meg már nem is érdemes változtatni, mert egy idő után a PanoDráma sokaknak beégett, Anna annyiszor monda ki/el, írta le/ki, hivatkozta le, mutatott rá. Tehát a PanoDráma hiánypótlóvá és megkerülhetetlenné vált immáron bő egy évtizede. Minden, a függetleneket sújtó nehézség ellenére bekerült a magyar színházi életbe, és intenzíven jelen volt nemcsak itthon, hanem nemzetközi fesztiválokon, showcase-ken, szimpóziumokon, work­shopokon is, mindez Anna rendíthetetlen munkájának, kitartásának, profizmusának és azoknak az elkötelezett munka- és alkotótár­saknak köszönhető, akikhez ő maga mindvégig lojális volt.

Layout 1

 
Fotó: Reviczky Zsolt

„Mi, a PanoDráma, legkésőbb 2010 óta politikai színházat csinálunk: figyelmünk középpontjában a társadalom mai problémái állnak akkor is, ha a romagyilkosságokról készítünk előadást, de akkor is, ha az ’56-os forradalomról vagy a rákról beszélünk, bár én amondó volnék, hogy ez már akkor is így volt, amikor három bolondos finn nőről csináltunk vígjátékot (Káosz, 2009), vagy épp kortárs amerikai abszurdot mutattunk be egy munkamániás orvosnőről és brazil cselédjéről (2008). A jó színház szerintem ugyanis mindig politikus: a polisz, vagyis a közösség és a közösségi élet dolgaival foglalkozik. A társadalom jelen időben érvényes kérdéseivel. Adott esetben hajlamos vagyok elgyönyörködni egy mesterien kivitelezett muzeális klasszikuson, de alkotóként csakis a ma érdekel (beleértve persze a mára közvetlenül kiható XX. századot is)” – írta Anna a társulat 12 éves évfordulója alkalmából a közösségi oldalán.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.