Színházrendezői tevékenységük mellettl Ascher Tamás, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor évtizedekig voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatói; túlzás nélkül a színész- és rendezőképzés kiemelkedő mesterei. Mint az ismert, az intézmény „modellváltása”, a Vidnyánszky-féle kuratórium színre lépése miatt az elmúlt hetekben felmondtak, s ezzel be is fejezték pedagógiai tevékenységüket. Ahhoz, hogy érzékelhető legyen e lépés jelentősége, érdemes áttekinteni színházi életművük alakulását, hiszen az maga a velünk élő színháztörténet.
A Magyar Narancs e heti lapszámában Czenkli Dorka cikkéből kiderül, hogy Székely Gábor és Zsámbéki Gábor pályája párhuzamosan alakult: 1968-ban évfolyamtársként végeztek a Színművészeti Főiskolán: Székely Major Tamás, Zsámbéki pedig Nádasdy Kálmán osztályában. Ahogy az szokott volt akkoriban, mindketten vidéki színházhoz szerződtek rendezőnek: Székely a szolnoki Szigligeti Színházba, Zsámbéki pedig a kaposvári Csiky Gergely Színházba. Innen mindkettejük útja a Nemzeti Színházba vezetett, s az ott eltöltött időszak után alapították meg a budapesti Katona József Színházat. Mindketten rendkívül fiatalon lettek színházi vezetők, és vidéki pályájuk során olyan színházeszményt valósítottak meg, amely idővel a kultúrpolitika vezetőinek figyelmét is felkeltette. Székely és Zsámbéki már a társulatukat építették, amikor 1973-ban Ascher Tamás megszerezte a rendeződiplomát a Színművészeti Főiskolán. Zsámbéki és Babarczy hívására a kaposvári Csiky Gergely Színházban rendezte a vizsgaelőadását, majd 1973 és 1978 között Kaposváron dolgozott, 1978-ban pedig Zsámbéki Gábor invitálására a társulat néhány vezető művészével együtt az újjászervezett Nemzeti Színházhoz szerződött. A kaposvári színházhoz 1981-ben tért vissza, itt volt főrendező 1983 és 2003 között, de 1982-től, megalapításától a Katona József Színházban is dolgozott.
A színházi alkotók életművének mérföldköveit számba vevő, azt részletező írás kitér a rendezők társulatépítő szerepére, értelmezi a színházcsinálói attitűdjüket, azt, mit jelentett újításuk által a realista színjátszás paradigmaváltása, miként járultak hozzá a hazai (egyes körökben szitokszónak számító) rendezői színház kialakulásához, és miben tér el egyikük-másikuk munkássága egymásétól. Ahogy a cikk azt is számba veszi, hogyan alakították színházi eszményüket a Kádár-kor keretei között, miként alkalmazkodtak, hogyan viszonyultak a második nyilvánosság színházához, Kaposvárról és Szolnokról a Nemzeti Színházba kerülve milyen nehézségekkel találkoztak, vagy épp milyen körülmények között alapították a Katona József Színházat.
Korán elindult e rendezők párhuzamos életműve is: pedagógiai tevékenységük. Pályájuk csúcsán kezdtek el tanítani a Színművészeti Főiskolán. „Arról, amit a színházról magáról, annak lényegéről lehet tudni, ezek az emberek tudják ma a legtöbbet. Éppen ezért, amikor úgy döntenek, hogy nem folytatják az oktatást, nem arról van szó, hogy egy tanár nyugdíjba megy, hanem arról, hogy egy hagyomány megszakad” – mondja Nánay István kritikus Ascher, Székely és Zsámbéki oktatói szerepéről.
A Magyar Narancs továbbra is kapható az újságárusoknál, az élelmiszerboltokban és a benzinkutakon, de még jobb, ha előfizet a lapra vagy digitális változatára!
Magyar Narancs
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?
