Bérházopera

Stereo Akt - Szputnyik: Leselkedők

  • Herczog Noémi
  • 2014. szeptember 28.

Színház

A Leselkedőkben másképp főszereplő a tér, mint azt Boross Martin – egyébként sokszínű és változatos – rendezéseiben megszoktuk. Mert Boross színházi másként gondolkodó: munkáiban gyakoriak a valóságos terek, és a helyszín a megszokottnál jóval nagyobb szerepet kap.

A rendező védjegyévé kezd válni a nálunk inkább csak alkalomszerűen, főleg az erre szakosodott PLACCC Fesztiválon látható helyspecifikus színház. Most mégsem megyünk ki „autentikus terepre” – ahogy a Promenádban Csepelre vagy a Harminchatokban a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába –, kvázi a „tett színterére”; noha a detektívsztorik nyelvét használni most is helyénvaló.

Négy emelet magasodik fölénk meredeken a Jurányi udvarán, mintha az első sorban ülnénk az Operában. Gukkert kapunk; egyénileg, kedvünkre váltogathatjuk a nagytotált és a közelieket. Ennek az operának a díszlete nem papírmasé, hanem igazi, háromdimenziós épület. Viszont a fenti Boross-munkákkal ellentétben a mostani tér, noha nem színházterem, nem is azonos önmagával. Az egykori iskola ezúttal szerepet játszik: most bérház. A koncepció ezzel együtt távoli rokona a legismertebb dokumentumszínház, a Rimini Protokoll egyik projektjének Dominic Hubertől, ahol a nézők valódi lakóház ablakain leshettek be; az utca túloldaláról nézhették, hogyan élnek a helyiek – akik ezért természetesen rendes fizetséget kaptak. A Jurányi épülete ezzel szemben úgy tesz, mintha bérház volna (és kevésbé tud kezdeni valamit a tényleges lakókkal a szomszédban: egy csendháborításra érzékeny lakó végigdudálja az előadást). Bár a valósághoz való viszonyunk más, nézőként mindkét esetben hasonlóan viselkedünk. Belesünk az ablakokon, kémkedünk, fülhallgatón hallgatózunk. Egy csótányinvázió okát vagy okozóját kell kinyomozni az alapszi­tuáció szerint, és a detektíves hangulatra játszik rá a zene is, meg az ablakokban egyidejűleg látható, egyébként briliáns, gyakran néma jeleneteket játszó színészek: mint egy Agatha Christie-filmfeldolgozásban, egyidejűleg szemlélve az ablakaikban némán szöszmötölő lakókat, találgathatunk, hogy a tettes melyik szobában rejtőzik. Izgalmas hangulatkeverék, kismagyar csótányos who-done-it, eddig minden ígéretes.

A probléma a történettel van, amikor – amúgy szimpatikus módon – megpróbál a házat ellepő csótányokon és a kiirtásukra szövetkezett, felelősöket kereső lakókon keresztül mély társadalomkritikát gyakorolni, de ennek megírásához feltehetőleg rövidnek bizonyult a rövid próbaidőszak. A csótányszál – hiába szövi át látszólag az előadást, olykor rendkívül hatásosan és szellemesen, például a fülünkbe játszott, hemzsegő rovarzajokkal – olyasmi, mint a kőleveses mesében a kő. Talán kellett az induláshoz, de utólag nélkülözhető volna. Nem a csótány-problémán keresztül, és nem is a kívülről érkezett csótányirtóhoz való viszonyukból ismerjük meg a szereplőket, és főleg nem tud ez a szép csótánymetafora társadalomkritikává emelkedni. Jelen formájában a Leselkedők inkább a Szputnyik első bemutatójára, a Bérháztörténetek laza, vidám életképeire emlékeztet, ami nem volna baj, de érezhetően másra törekszik.

Csakhogy a tér most is megvesz. Egyedül a lakástűz ábrázolása zavarba ejtő, annyira kevéssé hiteles, hogy abszolút kirí a valóságos helyszínből, és a felvonultatott technika alapján jobb is tellett volna. Színészileg is izgalmas feladat néma jelenetekben vagy kevésbé kisreál szituációban, egy-egy ablakkivágásban villámgyorsan karaktert rajzolni. A szerepek többnyire szatirikus karikatúrák, akiket lehet szeretni is. Remekek az animációk a házfalakon, például Kurta Niké finom, egyszerre hisztérikus és kedvesen elvarázsolt, érzékenyen megrajzolt narkománja körül, akinek ablakából szétágazóan egyszer csak gésa-karok jelennek meg. Szép Rainer-Micsinyei Nóra házmesternője, aki eljátssza, hogy egyszerre öregedik és tör ki belőle valami nagyon kislányos. Bach Kata elvetemült gyerek tud lenni, mindenféle álnaivság nélkül. A jelenetek szerkesztésében is van valami operai, nem csak a térben: sok szereplő tör ki áriában, és dalban mondja el, ez valahogy a tagolt térből is következik. Az egyik legszebb dal Pető Katáé, akinek gyöngysoros háziasszonya alsógatyákat és zoknikat hisztérikusan a járdára dobálva tereget a negyedik emeletről. A legjobb mégis nyáriasan bámészkodni, bambulni (itt azt is szabad), és leselkedni. Nézni, ahogy a Jurányi épülete szerepel, bérházzá alakul.

Jurányi Inkubátorház, augusztus 21.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.

Akinek nem bűne…

Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.

A műfaj legnagyobbjaival

Tegye fel a kezét, akinek Bayreuth hallatán először nem Wagner jut eszébe. Nem csoda, hiszen 1876, Wagner Festspielhausának, a kizárólag Wagner-operák előadására épített operaháznak a megnyitása óta a két név elválaszthatatlanul összefonódott. De a városnak van egy másik elsőrangú fesztiválja is.

Furcsa kézfogás

A program az idén másodszor egészült ki a színiiskolák találkozójával. A Szemle Off keretében hét színiiskola nyolc előadása mutatkozott be szeptember 8. és 10. között a margitszigeti Kristály Színtérben.