FESZTIVÁL MELLÉKLET - rés a présen

„Megállok egy picit”

Szikszai Rémusz rendező

  • rés a présen
  • 2014. szeptember 28.

Színház

rés a présen: Milyen munkával indítod az évadot a Szkénében?

Szikszai Rémusz: Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabját rendezem a Vádli társulatával, Nagypál Gáborral és Kaszás Gergővel a címszerepekben, és a szokásos vádlis csapaton kívül Bánfalvi Eszterrel és Simkó Katival. A bemutató szeptember 18-án lesz.

rap: A Vádli immár társulatnak tekinthető?

SZR: Szerintem igen. Azon túl, hogy ez lesz a negyedik vádlis munkánk, tulajdonképpen minden más rendezésemben is voltak-vannak vádlisok. Szépen lassan kialakul egy közös nyelv is, hiszen hasonlóan gondolkodunk, bízunk egymásban, és ha vitatkozunk is néha, mindig a születendő előadás érdekében gyűrjük egymást. Ezenfelül pedig nagyon szeretem őket, bár nagyon különbözőek, de mind remek ember, és nem utolsósorban remek színészek és csapatjátékosok. Ez nekem nagyon fontos.

rap: Milyen darabjaitok maradnak repertoáron?

SZR: A Szķéné ad otthont az előadásainknak. Itt látható a most következő évadban a negyedik éve futó Caligula helytartója, az I. Erzsébet és ősztől a Rosencrantz és Guildenstern halott. Ezenkívül ugyancsak a Szkénében lesz látható ősztől Szép Ernőtől a Május!, amit tavasszal rendeztem Dunaújvárosban. A Stúdió K-val is van egy közös produkciónk, Harold Pinter Az utolsó pohár című darabja, ősztől az is látható a Ráday utcában.

rap: Nézel-e színházat, és ha igen, mit ajánlanál nekünk más rendezőtől feltétlenül megnézésre?

SZR: Sajnos nagyon keveset, nem nagyon volt alkalmam rá. Amit láttam, abból az Európát ajánlanám a Stúdió K-ból. Koltai M. Gábor rendezte.

rap: Miről fog szólni a következő évadod?

SZR: Öt előadást rendeztem kevesebb mint egy év alatt, ez rengeteg. Azt tervezem, hogy a Ros és Guil bemutatója után megállok egy picit. Csak gondolkozni, előkészíteni a következő évadot. Együtt lenni a családommal.

rap: Ha megtehetnéd, hogy időutazol egy rövidet, hova mennél, mit néznél meg?

SZR: A múlt századba, a tízes-húszas évek Párizsába. Ezt nem kell indokolni. Ott volt mindenki, aki számított a huszadik században, Picassótól Dalíig, Buñueltől Tzaráig. Megnézném őket.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.