Crystal Pite alapítókoreográfus az évszázad egyik leginnovatívabb alkotója: a Ballet British Columbiánál kezdte, a zseniális Willam Forsythe által vezetett Frankfurti Balettnél folytatta, aztán 2001-ben tért haza rezidens koreográfusnak. Új darabja a bennünk lévő sötét szorongások megvilágosodásának és az univerzum titokzatos matériái felfedezésének szakrális ünnepe. Három részben, egy szünettel mesél a szabad akarat és a kívülről irányítottság természetéről. Mindezt sokkoló mozgásfolyamatokkal illusztrálva, több mint emberi állóképesség felmutatásával. Az első rész Jermaine Maurice Spivey és egy marionettbáb harci játéka, ahol végül a teremtmény kinyírja a táncost. Majd újabb sokk következik: egy apokaliptikus vízióban romba dől a díszlet, és a végén egy fekete lény szintén beleáll a földbe.
A szünet utáni rész az elpusztíthatatan démonnal indul, az univerzum egy csendesebb szegletében, földrengés után. (A természeti katasztrófa hangulatát egyébként Voltaire lisszaboni földrengésről írt gyönyörű sorai is erősítik.) A táncosok kozmikus pusztaságban kontakt táncolnak, láthatatlan árnyékuk irányítása alatt. A pantomimtől a rontott baletten át a legabsztraktabb mozgásformákig mindent felhasználnak arra, hogy tökéletesen szemléltessék: minden egyes izomcsoportot és csontot képesek izolálni a mozdulataikban. Valószerűtlennek hat az egész, átérezhetjük megismételhetetlenségünket és sebezhetőségünket is, hogy mik is vagyunk: "Vérnek, nedveknek és pornak hitvány kevercse, / Mint minden más elegy, bomlásra lett teremtve."
Trafó, február 18.
