Malkovich live

Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai

  • Csáki Judit
  • 2012. március 26.

Színház


Fotó: Felvégi Andrea

Hát persze, hogy tapsos belépő volt: a zsúfolt vígszínházi nézőtér „csőre töltve” várta a világhírű színészt. A zenekar hangolt, majd játszott, adódott idő alaposan szemügyre venni a színpad előterében álló kis asztalt, rajta lámpa, vizeskancsó, pohár és egy oszlopnyi könyv, mögötte gurulós „főnöki” karosszék. A Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai című előadás díszlete.

Aztán amikor színre lépett John Malkovich – én a Veszedelmes viszonyokból jegyzem magas árfolyamon –, úgy kezdett diskurálni a több mint ezer emberrel, mintha egy kávéházi asztalnál négyszemközt beszélne kivel-kivel. De már nem is ő, hanem Jack Unterweger, az osztrák sorozatgyilkos, könyvszerző és médiasztár; valami egészen pokoli közép-európai angol akcentussal, erősen megnyomva az első szótagot, hajlítva a nyelvet a német dikció felé, szóval egészen rémesen. És megteremtette a kiadói hakni atmoszféráját: a kiadó nyomására az eladás fokozása érdekében szervezett felpumpált közönségtalálkozón járunk.

De minket nem ver át: hiába kér tollat a közönségtől, hiába dobja le az első sorban ülő hölgy ölébe a fehér zakóját, azért ez színház, naná – minden mozdulat, kivált a véletlennek vagy spontánnak tűnők ki vannak találva. Két szép hangú és színészi képességekkel is megáldott operaénekes segíti őt, meg az ugyancsak játékostársnak szegődő karmester az egész zenekarával.

De persze ő a szupersztár. Visszafogottan adagolja magát, távollétében is nívós szórakoztatásról gondoskodik: kiszolgáltatott, végveszélyben lévő operai hősnők áriáit adják elő az énekesek – s az aktus profi módon kapcsolódik össze az akcióval.

Merthogy Jack Unterweger sorozatgyilkos: kurvákat öl. Miközben tizenöt éves börtönbüntetését töltötte, megírt egy könyvet – ezt látjuk az asztalon –, és a közismert bulvármédiás koreográfia okozta siker furcsamód a szabadulásához vezetett. Aztán persze folytatta a gyilkolást – megváltozott társadalmi helyzetében megváltozott körülmények közt –, de ez már a sztori elhallgatandó részéhez tartozik; legyen elég annyi, hogy az előadás időpontjában egy tizenöt éve halott sorozatgyilkos beszélget velünk.

John Malkovich laza és profi – és ezzel nem mondtunk semmit. Nagy figura, szenvedélyes performer. Mindazon erények, amelyeket általában kiemelésre méltónak tartunk – pontosság, árnyalatgazdagság, szellemesség –, mintegy mellékesen kísérik az előadást. Nincs átélés, nincs beleélés, legfőképp didaxis nincsen – könnyed és intenzív színpadi jelenlét van. Lenyűgöző bohóc.

Az előadást Michael Sturminger rendezte, a bécsi akadémia zenekarát – benne a magyar muzsikusokat külön is megtapsolta a közönség – Martin Haselböck vezényli, a két operaénekes-színész pedig Kirsten Blaise és Marie Arnet. A klasszikus turnéelőadásban – melynek magyarországi tavaszi fesztiválos megjelenését két éve tervezi-szervezi még a régi fesztiváligazgatóság – Malkovich természetesen tudja, hogy mindig kell szólni valamit az aktuális közönségnek, mindig kell helyi, csak nekünk érvényes jelenlét is, ezért néhány szellemes mondattal kitér az Új Színház-ügyre – ezt is nagy taps fogadta –, valamint eltölt néhány percet a nézőtéren, leül az egyik székbe. De a reflektor ott sem téveszti szem elől, és persze mi sem.

Nem hagytuk ki egyetlen pillanatát sem. És nem megrendülten, viszont nagyon elégedetten nyugtáztuk az élményt: egy nagy színész föllépését, élőben…

Vígszínház, március 25.

 

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Adja vagy nem adja?

A történet népmesei szála szerint Donald Trump a hivatalban eltöltött dolgos nap után hazatért otthonába, ahol szerető hitvese, Melania várta őt.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.