Malkovich live

Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai

  • Csáki Judit
  • 2012. március 26.

Színház


Fotó: Felvégi Andrea

Hát persze, hogy tapsos belépő volt: a zsúfolt vígszínházi nézőtér „csőre töltve” várta a világhírű színészt. A zenekar hangolt, majd játszott, adódott idő alaposan szemügyre venni a színpad előterében álló kis asztalt, rajta lámpa, vizeskancsó, pohár és egy oszlopnyi könyv, mögötte gurulós „főnöki” karosszék. A Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai című előadás díszlete.

Aztán amikor színre lépett John Malkovich – én a Veszedelmes viszonyokból jegyzem magas árfolyamon –, úgy kezdett diskurálni a több mint ezer emberrel, mintha egy kávéházi asztalnál négyszemközt beszélne kivel-kivel. De már nem is ő, hanem Jack Unterweger, az osztrák sorozatgyilkos, könyvszerző és médiasztár; valami egészen pokoli közép-európai angol akcentussal, erősen megnyomva az első szótagot, hajlítva a nyelvet a német dikció felé, szóval egészen rémesen. És megteremtette a kiadói hakni atmoszféráját: a kiadó nyomására az eladás fokozása érdekében szervezett felpumpált közönségtalálkozón járunk.

De minket nem ver át: hiába kér tollat a közönségtől, hiába dobja le az első sorban ülő hölgy ölébe a fehér zakóját, azért ez színház, naná – minden mozdulat, kivált a véletlennek vagy spontánnak tűnők ki vannak találva. Két szép hangú és színészi képességekkel is megáldott operaénekes segíti őt, meg az ugyancsak játékostársnak szegődő karmester az egész zenekarával.

De persze ő a szupersztár. Visszafogottan adagolja magát, távollétében is nívós szórakoztatásról gondoskodik: kiszolgáltatott, végveszélyben lévő operai hősnők áriáit adják elő az énekesek – s az aktus profi módon kapcsolódik össze az akcióval.

Merthogy Jack Unterweger sorozatgyilkos: kurvákat öl. Miközben tizenöt éves börtönbüntetését töltötte, megírt egy könyvet – ezt látjuk az asztalon –, és a közismert bulvármédiás koreográfia okozta siker furcsamód a szabadulásához vezetett. Aztán persze folytatta a gyilkolást – megváltozott társadalmi helyzetében megváltozott körülmények közt –, de ez már a sztori elhallgatandó részéhez tartozik; legyen elég annyi, hogy az előadás időpontjában egy tizenöt éve halott sorozatgyilkos beszélget velünk.

John Malkovich laza és profi – és ezzel nem mondtunk semmit. Nagy figura, szenvedélyes performer. Mindazon erények, amelyeket általában kiemelésre méltónak tartunk – pontosság, árnyalatgazdagság, szellemesség –, mintegy mellékesen kísérik az előadást. Nincs átélés, nincs beleélés, legfőképp didaxis nincsen – könnyed és intenzív színpadi jelenlét van. Lenyűgöző bohóc.

Az előadást Michael Sturminger rendezte, a bécsi akadémia zenekarát – benne a magyar muzsikusokat külön is megtapsolta a közönség – Martin Haselböck vezényli, a két operaénekes-színész pedig Kirsten Blaise és Marie Arnet. A klasszikus turnéelőadásban – melynek magyarországi tavaszi fesztiválos megjelenését két éve tervezi-szervezi még a régi fesztiváligazgatóság – Malkovich természetesen tudja, hogy mindig kell szólni valamit az aktuális közönségnek, mindig kell helyi, csak nekünk érvényes jelenlét is, ezért néhány szellemes mondattal kitér az Új Színház-ügyre – ezt is nagy taps fogadta –, valamint eltölt néhány percet a nézőtéren, leül az egyik székbe. De a reflektor ott sem téveszti szem elől, és persze mi sem.

Nem hagytuk ki egyetlen pillanatát sem. És nem megrendülten, viszont nagyon elégedetten nyugtáztuk az élményt: egy nagy színész föllépését, élőben…

Vígszínház, március 25.

 

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?