Hogy miről szól a Faust, mármint hogy miért aktuális ma, hogyan lehet értelmezni a hétköznapok szintjén az ördögnek eladott lelket, és egyáltalán mi ez a misztikus és emelkedett, sok száz oldalnyi szöveg, azt köszönjük szépen, mondja meg a színházi rendező, jelen esetben épp Schilling Árpád, mégiscsak ő ért hozzá. Mert a színház fent zajlik a színpadon, miután felgördült a függöny, és addig tart, ameddig a végén már csíp a piros bőr a tenyerünkön.
Szerencsére a Katona József Színház egyike azon kevés intézményeknek, amelyek nem gondolják így, hanem kiterjesztik a színházi előadás fogalmának értelmezését, és interaktív játékot szerveznek – a Goethe Intézettel és egy koreai alkalmazásfejlesztő céggel közösen – Faust című előadásuk köré. Ami nemcsak azért jó, mert minden projekt eleve dicséretet érdemel, ami a színház emberközelbe rángatásán fáradozik, hanem azért is, mert ez a gesztus önmagában is felér egy (másik) rendezői értelmezéssel.
Mert például mi lenne, ha azt mondanánk, hogy ma a Mephisto & Co. a szolgáltatói szektor nagy cégének feleltethető meg, amely az emberek által vágyott javakat igyekszik kissé talán túlárazva eladni az ügyfeleinek? És amelyről a vörös ruhába öltözött, vörös rúzzsal és minden hájjal megkent Ónodi Eszter tart vetítőgépes termékismertető prezentációt, miután aláírtuk a szerződést, amelyben vállaltuk, hogy a részvételért cserébe „közeli ismerőseinket biztosítékként a Bank of Mephisto rendelkezésére bocsátjuk”. Annyira nem is hangzik ismeretlenül, pláne, ha mondjuk már felajánlottuk valaha, hogy Facebook-profilunk értesítse közeli ismerőseinket arról a vodkaakcióról, amelyet cserébe mi is leszopogathatunk. Ráadásul a másik, a valódi szerződés, amelyre gondoskodó államunk legújabb intézkedései miatt van szükség, ennél semmivel sem hangzik kevésbé abszurdan, pedig az nem játék: arról rendelkezünk szigorú jogi bikkfanyelven, hogy hozzájárulunk esetleges lefényképezésünkhöz, sőt engedélyezzük képmásunk felhasználását is.
| ||
Szóval így is lehet olvasni a Faustot. És hogy még mennyiféleképpen, az a Being Faust – Enter Mephisto nevű játék másik lényege. A mobilra vagy tabletre letöltött alkalmazás, amelyen az egész zajlik, komplett kis irodalmi kincsvadászatot és erkölcstelen közösségi hajszát kerekít az egy-másfél órás pokoli mulatság köré, amelyet Kocsis Gergely kiváló konferansziéként pikírt krampuszi romlottsággal kommentál végig. Az alkalmazásban először meg kell adnunk, hogy a játék elején kapott kártyákon szereplők közül melyik hat érték a legfontosabb a számunkra (szeretet, család, hit, gazdagság, gyönyör és a többi), majd hamarosan némi pénzhez is juthatunk, ha a szerződésben foglaltak szerint eladjuk azokat, akiket felajánl a program rokonoktól és barátoktól kezdve Schilling Árpádon, Máté Gáboron át Scarlett Johanssonig – önnek hány barátot ér meg a gyönyörszerzés, és hány értelmiségit a gazdagság? Újabb okos kis fausti feladvány: ha ők nem tudják meg, hogy vásárra viszem a bőrüket, megtenném?
És ha megvan a pénz, jöhet a voltaképpeni játék: a Katona alagsora (nyilván alagsora, pokla nincsen) telis-tele van aggatva a két dráma idézeteivel, s ezek közül kell kiválogatnunk azokat, amelyekről úgy véljük, a számunkra fontos értékekről szólnak – ha „eltaláltuk”, pontokat kapunk érte, és növekszik az elégedettségi szintünk.
Sötét van, apró zseblámpákkal világítunk, az idő fogy, a hangulat fagyos, de bizsergetően, és a pötyögés meg a pontvadászat közben talán fel sem tűnik, mit csinálunk – márpedig tanulni úgy a legjobb, ha nem tudjuk, hogy tanulunk. Még szerencse, hogy ez játék. Ami közben azért kőkemény szövegértési magyarérettségi feladat is, leszámítva, hogy érettségit ilyen izgalomtól csillogó szemmel alig szokás megoldani. Pedig mégiscsak arról van szó, hogy az emelkedett, irodalmi, sőt költői Faust-idézeteket kell értelmezni: ami annak tűnik, az tényleg a szerelemről szól-e, s esetleg nem a gyönyörről vagy pláne a birtoklásról mégis? Ami jól hangzó szállóigének tűnik, tulajdonképpen jelent is valamit? Mit? Vagy ha kinézünk a rövid idézetek mögül – van belőlük néhány száz –, abból már összeállhat az is, hogy milyen dolgokról is szól voltaképpen a Faust. Mi van, ha nem a színházi rendező, jelen esetben épp Schilling Árpád mondja meg, hanem véletlenül kiderül a saját verziónk, miközben mi csak játszottunk? Nagyobb bajunk sose legyen.
És mindez még profi is, van látvány, van infrastruktúra, abszolút mai technika, hibátlan program, logikus algoritmusok (ha valaki nagyon bele akarna mélyedni), és van tét is: aki a legtöbb idézetet gyűjti, vagy mondjuk ki, aki a legtöbb idézet jelentését érti meg azon tárgykörökben, amilyen értékeket ő maga is fontosnak nevezett meg, ajándékcsomagot nyer. És mellesleg az is, aki a legtöbb embert képes volt eladni a haszonért. A jók elnyerik méltó jutalmukat, jelentse az a jó éppenséggel a tudást vagy a leleményes haszonszerzési képességet.
Még elcsípem, ahogyan egy magyartanárnő nyilatkozik a koreai fejlesztőcég YouTube-oldala számára: „Így könnyebb lesz a Faustot tanítani.” Igaz. És ami azt illeti, olvasni is. Meg, ha már színházban vagyunk, érdekesebb lesz megnézni az előadást.
