rés a présen

Imádok itt lenni

Márcio Canabarro táncos

  • rés a présen
  • 2013. március 1.

Színház

rés a présen: Az egyetem előtt is táncoltál már?

Márcio Canabarro: Középiskolás koromban igen, de ez inkább fizikai tevékenység volt, nem pedig művészi önkifejezés. Amikor elkezdtem kommunikációelméletet tanulni, akkor kerültem először közelebbi kapcsolatba a művészetekkel. Tánccal azonban az egyetem elvégzése után, véletlenül kezdtem el foglalkozni. Porto Alegrébe (Brazília) költöztem, hogy ott folytassam a tanulmányaimat, a helyi egyetem mesterszakán. Két nappal a tanítás előtt derült ki, hogy a szakot mégsem indítják el abban az évben. A szállásomra menet ráadásul el is tévedtem, és egy tánciskolába mentem be segítségért. A recepciós lány segítőkész volt, és azon túl, hogy elmagyarázta, merre menjek, felhívta a figyelmemet egy kísérleti táncegyüttes úttörő projektjére a városban, amihez éppen kezdő táncosokat kerestek. Úgy éreztem, hogy nincs vesztenivalóm, úgyhogy jelentkeztem, és felvettek. 22 éves múltam akkor.

rap: Milyen kortárstánc-trendek vannak Brazíliában?

MC: Brazília hatalmas ország, sokféle táncstílussal és zenei ritmussal, ahol valamennyi államnak megvannak a maga kulturális hagyományai. A kortárs tánccal sajnos nem vagyok annyira képben, mert messziről figyelem csak, hiszen öt éve Európában élek. Az viszont tény, hogy a kultúrpolitika támogatja a kortárs tánc népszerűsítését. Tavaly októberben és novemberben Meg Stuart társulatával turnéztam otthon. Három fesztiválon játszottunk az ország három nagyvárosában, és mindhárom helyen ingyen vagy rendkívül olcsón lehetett bejutni, miközben nemzetközi hírű együtteseket láthattak a nézők. Kiderült, hogy nem egy véletlen egybeesésnek vagyok a tanúja, hanem a közönség meghódítása és a kortárs tánc népszerűsítése érdekében hozott átgondolt döntés eredménye ez.

rap: Miért jöttél Európába, és hogyan találkoztál Hód Adrienn társulatával?

MC: A salzburgi SEAD-ra iratkoztam be, ami a brüsszeli P.A.R.T.S. mellett az egyik legjelentősebb kortárs táncot oktató intézmény Európában. A Hodworksszel nem sokkal az iskola elvégzése után kezdtem el együtt dolgozni. Volt az iskolában egy magyar tanárom és néhány barátom is, úgyhogy amikor a Hodworks nyílt meghallgatást hirdetett (a 2012-es előadáshoz kerestek táncost), mindenki bátorított, hogy próbáljam meg, illetve megismertettek a társulat korábbi munkáival. Jelentkeztem, és a közel félszáz táncos közül én lettem a kiválasztott.

rap: Milyen Hód Adriennel dolgozni?

MC: Mint egy kinetikus utazás. Lenyűgöz, ahogy felajánlja a test kibontását és a mozdulatok jelentésének újrafogalmazását. Természetes számára, hogy az improvizáción keresztül megadja a táncosnak a kísérletezés lehetőségét és a döntés szabadságát. A próbák (és az előadás) minden pillanatában tudatában kell lenni az itt és most egyszeriségének a megadott koreográfiai felvetésen vagy struktúrán belül. Mintha egyszerre élném meg a képzelet és a test határtalanságát egy lehetőségekkel teli játszótéren.

rap: Mikor látunk legközelebb?

MC: A Hodworksszel legközelebb február 15-én és 16-án lépek fel a MU Színházban, majd Kolozsváron játszunk február 26-án, utána Debrecenben március 13-án, Miskolcon április 14-én, végül ismét a MU-ban április 19-én és 20-án. Nelle Hans Wondering Womb című előadásában is táncolok, március 23-án lesz bemutatója Brüsszelben, illetve Meg Stuart Violet című darabjával turnézunk márciusban és áprilisban Belgiumban, Franciaországban és Norvégiában.

rap: Milyen impresszióid vannak Budapestről?

MC: Az építészeti stílusok keveredése szinte misztikussá teszi számomra, nap mint nap találok felfedezendő titkokat. A kulturális élet gazdag, a művészi alkotásokban pedig - legyen az tánc, színház, képző-, film- vagy fotóművészet - egészen elképesztő mélységet, a gondolatiság komplex és sokrétegű síkjait élem meg. Imádok itt lenni.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.