Magyar táj, magyar ecset

Székely Csaba: Bányavakság

  • Csáki Judit
  • 2013. március 1.

Színház

Nem tagadom, volt némi - aggodalommal vegyes - gyanakvás bennem Székely Csaba drámáit olvasván: túlságosan is erőteljesnek látszott az a fegyverzet, amelyben elénk pattant, és jöttek a díjak is rögvest.

Ő profi - írtam a Bányavirágról -, aki tudja, hogyan kell drámát írni, és ismeri Csehovot, valamint az ír McDonagh-t is, de van hozzá saját és sajátos életanyaga. Mert a székely falu mint couleur locale megteremti a maga bőséges forrását, egyszersmind a színpadon könnyen meg is marad a skanzenérdekesség szintjén.

A Bányavakság - a trilógia második darabja - helyszíne ugyancsak a székely falu, bár éppen az a helyi szín hiányzik belőle, amely segítene abban, hogy távoli vidékként csodálkozzunk rá. Nem, ez a falu legföljebb idézőjelben székely, mert lehetne az anyaország keleti fertályán, vagy lehet, hogy több is van belőle... Az ugyanis, hogy bőven fogy a pálinka és nagy a nyomor, olyan széles közös nevező, amely akadálytalanul vágtat át a nem létező határokon is, nemzetet, nemzetiséget, kisebbséget és többséget nem kímélve.

Csizmadia Tibor rendező ebben a darabban meglátott egy lehetőséget, és kapva kapott rajta: az abszurd villan fel ugyanis a cselekményben, mégpedig a sűrítés révén; ez pedig rávetül a figurákra is. Nem pusztán arról van szó, hogy ennyi nyomor és csapás, balsors és szerencsétlenség, amennyi az Ince polgármestert környező kis közösségbe beleszorul, realista megközelítésben mindenképpen túl sok, a múltban történt családi tragédiákról nem is beszélve. Hanem inkább arról, hogy az építkezés - amely elegyíti az életkép, a családi dráma és a krimi fogásait, valamint nem annyira horizontális, mint a Bányavirágban, hanem inkább a mélység felé tart - gondosan és pontosan csavarodik az abszurd tágassága felé.

Mert hát ez az Ince a darab kezdetén akár a Bányavirágból is átsétálhatott volna ide (és lehet is, hogy így van). A lecsúszóban lévő - községből faluvá töppedt - kistelepülés polgármestere egyéni (bár korántsem egyedi) családi tragédiák folytán nemcsak alkoholista, hanem zakkant is; a libákat hajkurássza, mert azok gyerekkorában belecsíptek a fenekébe... De szeretne polgármester maradni, a pénzért persze. Kihívója a rendpárti Izsák, akinek magyarságtudata szinte szétfeszíti a bőrét; a nacionalista agymosás megtermett példányát - nem, ne sejtsünk komplex világnézetet a jelző mögé - ugyancsak a pénz érdekli. Másként korrupt mindenki, bűn, mint a tenger, és az Ince által odarendelt - román! - rendőr igyekszik földeríteni a bűnösöket.

A Szkénében - a FÜGE közreműködésével - bemutatott előadás díszlete szintén mutatja az abszurd lehetőségét: Cziegler Balázs viszonylag reális lakókonyhát tervezett, amely hátrafelé szinte teljesen nyitott, mögötte a tér átlátható, egymásba olvad kint és bent, és az egész egy köztes állapotot mutat: a félbehagyott - és alighanem sok éve félbehagyott - építkezését. Megállt a félúton.

Mindazonáltal élhető térnek látszik a háztulajdonos Iringó számára, aki Ince testvére, szállásadója és istápolója egyszerre. Székely Csaba jellegzetes, egyszerre összetört és gazdag drámai nyelvezete neki, illetve az őt játszó Bozó Andreának áll leginkább szájra: a refrénszerűen ismételt fordulatok éppen úgy, mint a kérdésekre adott, a kérdéseket megismétlő válaszok, valamint a színész ejtett, szikár intonációja. Az ő rezignált, lankadatlan életerejéből működik minden, ami egyáltalán működik ebben a furcsa kis családban, és még szeretetre is futja.

Külön történet Floriné, a "büdös oláh" rendőré, aki a maga lakonikus, hazugságot igazsággal vegyítő túlélőtechnikájával az átmeneti alkoholos beilleszkedés révén próbálja meg kideríteni a homályos (mindazonáltal nem túl bonyolult) bűnöket. Tóth József a nemzetiség adta kényszerhelyzeteket ironikusan és önironikusan játszsza, és ugyanígy tesznek érdekvezérelt társai, Ince és Izsák is. Szeretik a románt, ha hozza a pénzt. Székely Csaba panoptikumában ott a mai média alpári működésének következménye is: semmit nem tudnak, semmin nem gondolkodnak, csak szajkózzák a hamis lózungokat. Cseppben a tenger: ez sem (csak) a székely falu.

Csupa félresiklott élet - a távolban a menekülés esélytelensége dereng. Széles László energikus Izsákja csak látszólag van följebb - az ivásban meg tán lejjebb -, mint ellenfele, akit Kaszás Gergő finoman hajlít a végállapot sokszínű ábrázolásával az abszurd felé.

És persze betoppan a "város" is: Ince egyetemistának hitt lánya, akinek homályos ügyletei miatt muszáj menekülnie, és előtte némi pénzt kunyerálna az apjától, de mindegy is, hogy kitől és milyen áron. "riási hátizsákja minduntalan a földre dönti - Csizmadia ötletei többek az amúgy bőven áradó helyzetpoénoknál. Eke Angéla "tipikus" fiatalja kicsit túl tipikus.

Sok a szöveg, bő lére eresztve a semmi, ahogy sok a zsizsegés is, amely ugyancsak a semmit habozza, hiszen cselekvés majd csak egy jut, a végére, a krimi szabályai szerint. És ezen a ponton ér össze igen szerencsésen Székely Csaba írói világa és Csizmadia Tibor rendezői keze: az intenzív lapály fölnövesztésében.

És ez már újra nagyon valóságosnak látszik.

Szkéné, január 11.

Neked ajánljuk