Mégse mondott le vígszínházi igazgatói posztjáról Eszenyi Enikő

  • narancs.hu
  • 2020. május 16.

Színház

Kitölti június 30-ig tartó igazgatói mandátumát. Ezek szerint csak pályázatát vonta vissza.

Legutóbb május 14-én egyeztetett online Karácsony Gergely és Gy. Németh Erzsébet kulturális főpolgármester-helyettes a fővárosi fenntartásban lévő színházak igazgatóival. A 24.hu észrevette, hogy a Facebookra közzétett fotókon az látszik, hogy a megbeszélésen Eszenyi Enikő is részt vett, aki március közepén jelentette be, hogy az őt ért vádak hatására visszavonja igazgatói pályázatát és „befejezi” vígszínházi munkáját.

Ahogy azt a lap is megállapítja, Eszenyi részvétele az egyeztetésen minimum érdekes, de inkább magyarázatra szorul, hisz' a Facebookon közzétett búcsúnyilatkozatát sokan okkal úgy értelmezték, hogy a pályázat visszavonásával együtt le is mond a színház éléről.

Gy. Németh Erzsébet a 24.hu-nak megerősítette, hogy Eszenyi Enikő valóban részt vett a legutóbbi egyeztetésen, hiszen kitölti június 30-ig tartó igazgatói mandátumát.

A helyére kinevezett Rudolf Péter tehát július 1-től mint ismert, 2021 végéig kap megbízást a Vígszínház vezetésére.

Eszenyi visszalépését megelőzően mint ismert, igazgatói módszerei és a színházban kialakult mérgező légkör ellen többen felszólaltak, emiatt a főváros felügyelőbizottsági vizsgálatot is elrendelt az ügyben. Gy. Németh Erzsébet a lap kérdésére azt közölte, hogy e vizsgálat még folyik.

A főpolgármester-helyettes azt nem tudta megmondani, mikorra várható eredmény, mert a járvány lelassította a személyes találkozásokon is alapuló vizsgálatot. Ahogy azt sem árulta el, hogy a vádakat megfogalmazó volt társulati tagokat is megkérdezik-e a vizsgálat során. „Nem tisztem a felügyelőbizottsági vizsgálat tartalmáról menet közben nyilatkozni.”

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.