Színház

Európa 2.0

Stereo Akt: European Freaks / Üzenjünk Brüsszelnek!

  • Gubán Mária
  • 2020. február 14.

Színház

2029-ben Orbán Ráhel aktívan részt vesz a politikai életben. Az iskolákban vegán opció is választható a menzán. Megtörténik az első poliamor esküvő. Európát elözönlik a holland menekültek.

De ahhoz, hogy ez az utópia megvalósulhasson, tökéletesebb társadalomra van szükségünk. Egy 2.0 szintű Európára. Ezért vannak az eurohumanoidok. Azok az androidszerű létformák, akik tőlünk, Igazi Európaiaktól tanulva megalkothatnak egy működőképes uniót egy életrevalóbb néppel. Egyelőre még nem tökéletesek. Véletlenszerűen váltogatják a nyelveket beszéd közben, nem tudják kikerülni az egy méternél szélesebb tereptárgyakat, lefagynak, vagy éppen túlpörögnek, de még így is kompetensebb polgárok, mint mi.

A Stereo Akt és a Zimmertheater Tübingen közös produkciója, a Boross Martin rendezte European Freaks / Üzenjünk Brüsszelnek! lehetőséget biztosít a négy eurohumanoidnak (Borsos Luca, Göndör László, Julia Jakubowska, Vass Imre) a kutatásra, amelynek eredményeként kiderülhet, mi is az európaiság esszenciája. Rajtuk keresztül pedig mi is rájöhetünk, vajon működik-e az EU, működünk-e mi mint európaiak, és egyáltalán, ismeri-e bárki is az Örömódát.

A magyarországi premier előtt az előadás járt már Németországban, Hollandiában, Lengyelországban, Dániában és az USA-ban is. Tavasszal mutatták be Tübingenben. Magyar fókuszcsoporton először a Bánkitó Fesztiválon tesztelték, afféle fesztiválkiadásban – díszlet és hangosítás nélkül. Amit nehéz elképzelni, ugyanis pont ezek az elemek teremtették meg azt a futurisztikus atmoszférát, ami az előadás Philip K. Dick-i és orwelli jegyeit adja. Épp ezért tökéletes helyszín a Trafó nagyterme, ahol szinte fölülről kísérhetjük végig az eurohumanoidokat, mintha akváriumot vagy természetfilmet néznénk.

Nincs két egyforma European Freaks. A válaszokat, a nézői interakció mértékét, ami az előadás sikerének nagyon fontos indikátora és összetevője, az alkalom szüli, így mindegyik performansz más és más szegletét vizsgálhatja át az európai lét jellemzőinek és nehézsé­gei­nek. A produkció valóságshow-ba oltott nemzeti konzultáció. Az eredmény is hasonló. Megkérdezik a véleményünket, talán meg is hallgatják, a következtetéseket viszont a saját tökéletlen, torzult eurohumanoid-logikájukon keresztül vonják le.

Ötfős fókuszcsoport áll a rendelkezésükre. Különböző foglalkozású, bár korban és társadalmi csoport tekintetében egymáshoz elég közel álló emberek. Sehol egy egyetemista, egy cigány vagy akár egy művész. Szóval az asztalnál öt tényleg átlagos európai ül, akikre igazak lehetnek azok az adatok, amelyeket az előadás részeként mantráznak a hangok a semmiből – 42 éves, 14 centis a pénisze, és hetente nagyjából hússzor használ ki másokat.

Az eurohumanoidok és az Igazi Európaiak közötti kontraszt végtelenül erős. A kifinomult, de hibásan működő androidszármazékokat steril tökéletesség lengi körül. Az Igazi Európaiak fáradtak, kicsit leharcoltak és nyersek. Ők szimbolizálják azt az EU-t, amelyik már működésképtelen, és ezért el kéne engedni.

De az ő segítségükkel kell egy felhasználóbarátabb uniót létrehozni. Kifaggatják őket félelmeikről, vágyaikról, az általuk elképzelt jövőről. Instrukcióik alapján még az unalmas, égkék, csillagkörös zászlót is átalakítják, az Örömóda pedig kap egy kicsit pörgősebb alapot és elektronikusabb hangzást. Lehetőségük adódik kiszavazni pár országot az unióból. Köztük Magyarországnak is mennie kell.

Ásmány Zoltán grafikái és animációi másodpercre pontosan követik a fókuszcsoport tagjai­nak szavait, és azokat a fejük mögötti hatalmas képernyőre vetítik. Az interjúalanyok történetei képregényes formában elevenednek meg, akárcsak az eurohumanoidok öngenerált álmai, amelyekkel az emberré válást gyakorolják.

A zene és a gondolatvezérelt animációk mellett a drámaiságot a világítás is támogatja. A hatalmas színpadon a Jankó Mátyás irányította fények tökéletesen vezérlik az ember figyelmét épp oda, ahová kell. Egyetlen fényben úszó alak körül hirtelen árnyékba boruló tér a színpadot egy négyzetméteresre szűkíti, optikailag megnövelve a lényeges elem, többnyire az eurohumanoid méretét. Aztán két másodperccel később a világ kitágul, és egy hatalmas nappaliban találjuk magunkat.

A nézőtér előtti asztaloknál ülőknek lehetőségük van ténylegesen üzenni Brüsszelnek. Az előre megadott szavakból összerakott üzeneteket Bartha Márk ijesztő túlvilági hangokká mixeli. A szókártyák között a magyar nyelv legfontosabbjai. „Kevesebb gyűlölet, bassza meg” – olvassa fel csapatának üzenetét egy lány. És aztán ez a mondat, a többivel keverve, még meg-megismétlődik, perceken át, sejtelmesen, mintha az ember elméjének saját, dühös, csillapíthatatlan követelése lenne.

Az előadás végére szinte semmit nem tudtunk meg arról, életképes-e az EU, mik a problémái vagy van-e jövője. Az EU-s polgárimázs helyett a Nagy Magyar Valóság átlag magyarja rajzolódik ki előttünk. Róla kiderül, hogy nem szereti azt, aki más korosztályú, más származású, más tempójú vagy más véleményű. És utálja a gyűlöletet is.

Trafó, 2019. november 26. (következő előadás február 12.)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.