Interjú

„Ez az egy élet kevés volt”

Kecskés Karina színész

Színház

Mintha most tért volna vissza a színpadra, holott mindvégig dolgozott. Pályája alakulásáról, a szabadúszói létről, magánemberi kiállásairól, önérvényesítésről, politikai alapú megkülönböztetettségről beszélgettünk friss előadása apropóján.

Magyar Narancs: Az előző évad végén mutattátok be a Történetőrző című előadást a 6SZÍNben. Úgy tűnt, ez a színpadi come-backed.

Kecskés Karina: Folyamatosan játszottam az elmúlt 15 évben is, bár igaz, ez az idő nagyjából a gyerekszülések, válások és a padlóról fölállás, az újrakezdések időszaka volt számomra, de mindemellett folyamatosan dolgoztam is. Jó lett volna, de nem volt olyan időszak az életemben, amikor megengedhettem magamnak, hogy biztonságos önfeledtségben csak és kizárólag anya legyek.

MN: Hogyan alakult a pályád ez idő alatt?

KK: Tizenhat évvel ezelőtt jöttem el az Új Színházból, azóta szabadúszó vagyok. Elkezdtem drámapedagógiával foglalkozni a Káva Kulturális Műhellyel, két évig jártam a vidéki kisvárosok és a mélyszegény települések iskoláit a színházi nevelési programokkal. Tizenöt éve kezdtem el együttműködni a Baltazár Színházzal, értelmi sérült színészekkel dolgoztam Elek Dóra vezetésével. Játszottam több darabjukban, de tanítottam nekik beszédet is. Ez egy nagyon fontos találkozás volt, és szoros kapcsolat lett az életemben. Ezek mellett játszottam a Szkénében, Mészáros Márta rendezett a Karinthy Színházban, volt lehetőségem Kővári Katalinnal is dolgozni. Mindig voltak futó darabjaim, de arra valóban nem volt időm, hogy előtérben legyek, vagy megmerítkezzek a szakmai körforgásban, mert egészen máshova helyeződött a hangsúly az életemben.

MN: Tudatos döntés volt ez, vagy a helyzeted miatt belesodródtál?

KK: Hiteles, önazonos életet élek. Egy pillanatát sem bánom a gyerekeimmel töltött időnek, semmivel sem ér föl, tőlük tanultam a legtöbbet. Egyke vagyok, nincsenek körülöttem nagynénik, unokatestvérek, csak a szüleim vannak, ezért mindig is arra vágytam, hogy nagy családom legyen. Emlékszem, gyerekkoromban minden születésnapomra azt kértem anyukámtól, hogy szülessen egy testvérem, de ez sosem történt meg. A saját gyerekeimmel megvalósítottam az álmomat. Nem feltétlenül így terveztem az életem alakulását, szerettem volna társat is, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy az ember hálás tudjon lenni azért, ami megvalósult. Nagyon szeretem a színházat, szeretek játszani. Az egyetemi osztályfőnököm, Zsámbéki Gábor szavai, hogy a szakmai tudáson túl az élettapasztalat érlel színésszé, lassan értelmet nyernek az életemben. Azért lettem színésznő, mert nekem ez az egy élet, ami adatik, kevés volt, nagyon sok életet akartam megélni, és a színpadon egy este alatt jól meg lehet merítkezni az élet sűrűjében. Nagyon szeretnék sokat játszani filmekben, színházban. Ez egyfajta éhség bennem, mely csillapításra vár.

 
Fotó: Sióréti Gábor

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.