Interjú

„Ez az egy élet kevés volt”

Kecskés Karina színész

Színház

Mintha most tért volna vissza a színpadra, holott mindvégig dolgozott. Pályája alakulásáról, a szabadúszói létről, magánemberi kiállásairól, önérvényesítésről, politikai alapú megkülönböztetettségről beszélgettünk friss előadása apropóján.

Magyar Narancs: Az előző évad végén mutattátok be a Történetőrző című előadást a 6SZÍNben. Úgy tűnt, ez a színpadi come-backed.

Kecskés Karina: Folyamatosan játszottam az elmúlt 15 évben is, bár igaz, ez az idő nagyjából a gyerekszülések, válások és a padlóról fölállás, az újrakezdések időszaka volt számomra, de mindemellett folyamatosan dolgoztam is. Jó lett volna, de nem volt olyan időszak az életemben, amikor megengedhettem magamnak, hogy biztonságos önfeledtségben csak és kizárólag anya legyek.

MN: Hogyan alakult a pályád ez idő alatt?

KK: Tizenhat évvel ezelőtt jöttem el az Új Színházból, azóta szabadúszó vagyok. Elkezdtem drámapedagógiával foglalkozni a Káva Kulturális Műhellyel, két évig jártam a vidéki kisvárosok és a mélyszegény települések iskoláit a színházi nevelési programokkal. Tizenöt éve kezdtem el együttműködni a Baltazár Színházzal, értelmi sérült színészekkel dolgoztam Elek Dóra vezetésével. Játszottam több darabjukban, de tanítottam nekik beszédet is. Ez egy nagyon fontos találkozás volt, és szoros kapcsolat lett az életemben. Ezek mellett játszottam a Szkénében, Mészáros Márta rendezett a Karinthy Színházban, volt lehetőségem Kővári Katalinnal is dolgozni. Mindig voltak futó darabjaim, de arra valóban nem volt időm, hogy előtérben legyek, vagy megmerítkezzek a szakmai körforgásban, mert egészen máshova helyeződött a hangsúly az életemben.

MN: Tudatos döntés volt ez, vagy a helyzeted miatt belesodródtál?

KK: Hiteles, önazonos életet élek. Egy pillanatát sem bánom a gyerekeimmel töltött időnek, semmivel sem ér föl, tőlük tanultam a legtöbbet. Egyke vagyok, nincsenek körülöttem nagynénik, unokatestvérek, csak a szüleim vannak, ezért mindig is arra vágytam, hogy nagy családom legyen. Emlékszem, gyerekkoromban minden születésnapomra azt kértem anyukámtól, hogy szülessen egy testvérem, de ez sosem történt meg. A saját gyerekeimmel megvalósítottam az álmomat. Nem feltétlenül így terveztem az életem alakulását, szerettem volna társat is, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy az ember hálás tudjon lenni azért, ami megvalósult. Nagyon szeretem a színházat, szeretek játszani. Az egyetemi osztályfőnököm, Zsámbéki Gábor szavai, hogy a szakmai tudáson túl az élettapasztalat érlel színésszé, lassan értelmet nyernek az életemben. Azért lettem színésznő, mert nekem ez az egy élet, ami adatik, kevés volt, nagyon sok életet akartam megélni, és a színpadon egy este alatt jól meg lehet merítkezni az élet sűrűjében. Nagyon szeretnék sokat játszani filmekben, színházban. Ez egyfajta éhség bennem, mely csillapításra vár.

 
Fotó: Sióréti Gábor

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.