Interjú

„Ez az egy élet kevés volt”

Kecskés Karina színész

Színház

Mintha most tért volna vissza a színpadra, holott mindvégig dolgozott. Pályája alakulásáról, a szabadúszói létről, magánemberi kiállásairól, önérvényesítésről, politikai alapú megkülönböztetettségről beszélgettünk friss előadása apropóján.

Magyar Narancs: Az előző évad végén mutattátok be a Történetőrző című előadást a 6SZÍNben. Úgy tűnt, ez a színpadi come-backed.

Kecskés Karina: Folyamatosan játszottam az elmúlt 15 évben is, bár igaz, ez az idő nagyjából a gyerekszülések, válások és a padlóról fölállás, az újrakezdések időszaka volt számomra, de mindemellett folyamatosan dolgoztam is. Jó lett volna, de nem volt olyan időszak az életemben, amikor megengedhettem magamnak, hogy biztonságos önfeledtségben csak és kizárólag anya legyek.

MN: Hogyan alakult a pályád ez idő alatt?

KK: Tizenhat évvel ezelőtt jöttem el az Új Színházból, azóta szabadúszó vagyok. Elkezdtem drámapedagógiával foglalkozni a Káva Kulturális Műhellyel, két évig jártam a vidéki kisvárosok és a mélyszegény települések iskoláit a színházi nevelési programokkal. Tizenöt éve kezdtem el együttműködni a Baltazár Színházzal, értelmi sérült színészekkel dolgoztam Elek Dóra vezetésével. Játszottam több darabjukban, de tanítottam nekik beszédet is. Ez egy nagyon fontos találkozás volt, és szoros kapcsolat lett az életemben. Ezek mellett játszottam a Szkénében, Mészáros Márta rendezett a Karinthy Színházban, volt lehetőségem Kővári Katalinnal is dolgozni. Mindig voltak futó darabjaim, de arra valóban nem volt időm, hogy előtérben legyek, vagy megmerítkezzek a szakmai körforgásban, mert egészen máshova helyeződött a hangsúly az életemben.

MN: Tudatos döntés volt ez, vagy a helyzeted miatt belesodródtál?

KK: Hiteles, önazonos életet élek. Egy pillanatát sem bánom a gyerekeimmel töltött időnek, semmivel sem ér föl, tőlük tanultam a legtöbbet. Egyke vagyok, nincsenek körülöttem nagynénik, unokatestvérek, csak a szüleim vannak, ezért mindig is arra vágytam, hogy nagy családom legyen. Emlékszem, gyerekkoromban minden születésnapomra azt kértem anyukámtól, hogy szülessen egy testvérem, de ez sosem történt meg. A saját gyerekeimmel megvalósítottam az álmomat. Nem feltétlenül így terveztem az életem alakulását, szerettem volna társat is, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy az ember hálás tudjon lenni azért, ami megvalósult. Nagyon szeretem a színházat, szeretek játszani. Az egyetemi osztályfőnököm, Zsámbéki Gábor szavai, hogy a szakmai tudáson túl az élettapasztalat érlel színésszé, lassan értelmet nyernek az életemben. Azért lettem színésznő, mert nekem ez az egy élet, ami adatik, kevés volt, nagyon sok életet akartam megélni, és a színpadon egy este alatt jól meg lehet merítkezni az élet sűrűjében. Nagyon szeretnék sokat játszani filmekben, színházban. Ez egyfajta éhség bennem, mely csillapításra vár.

 
Fotó: Sióréti Gábor

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.