Interjú

„Fogom a kezét, bőgünk”

Fodor Annamária színész

  • Kovács Bálint
  • 2012.01.27 00:01

Színház

Február 1-jétől Dörner György vezeti az Új Színházat. A váltás előtt néhány nappal a színház művésznőjét kérdeztük arról, milyen az élet most a kulisszák mögött, hányan mennek és hányan maradnak, és mi várható a jövő hónaptól.

narancs.hu: Milyen a hangulat a társulatban?

Fodor Annamária: Durva. Képzeld el, hogy férfiak sírnak, másoknak meg látom a szemében, ahogy megőrülnek. Emberek kifordított állapotba kerülnek, és ez félelmetes. Nekem meg megszakad ettől a szívem – de nem akarom, hogy sajnáljanak minket, én sem sajnálom magunkat. Pont ma beszéltem egy fontos kollégámmal, aki azt mondta, hogy most nagyon átgondoltnak kell lenni, semmit sem szabad ösztönből tenni – pedig csupa zsigeri dolog van bennem, amelyet az igazságérzetem működtet: mindent jól oda akarok mondani. Pedig nem így kellene. Még soha nem éltem meg ekkora változást a szakmai életemben – de hogy van egy új szél, hogy előre lehet nézni, az tetszik. Mivel nekem már egy éve csak bemutatókra szóló szerződéseim vannak, fél lábbal már eddig is kint voltam. Ezért mindent pörgetek, amit csak lehet, és nagyon magasan tartom a szintet – nem akarom alább adni.

narancs.hu: Emlékszel arra, amikor kihirdették az igazgatói pályázat eredményét?

FA: Amikor októberben döntöttek az igazgatóról, épp Aradon voltam. Sírva röhögtem: sokáig nem hittem el. Zsolti (Huszár Zsolt, a társulat tagja – K. B.) szeptemberben halt meg, ez pedig októberben volt. Akkor már pont ott tartottunk, hogy már nem volt piros mindennap a szemünk, már tudtunk enni. És erre bejött egy ilyen helyzet.

narancs.hu: Összekovácsolták a nehézségek a társulatot?


Fotó: Németh Dániel

FA: Igen, leginkább a Don Carlos próbái alatt. Berci (Bagó Bertalan, az előadás rendezője – K. B.) behozott új színészeket is, nagyon értékes emberekkel voltunk körülvéve, és ettől kialakult egy olyan intim közeg, amilyet rég nem éreztem, pedig nagyon szeretek itt lenni. A Don Carlos után jött az érzés, hogy „na, most akkor mi lesz?” – én akkor kezdtem el számolni, hogy hány nap van még hátra februárig, addig nagyon egy volt a vérünk. Fontos ez az egy-ügyűség, de ha jön egy külső erő, akkor bármi szétrobbantható, ha kapaszkodunk, ha nem.

narancs.hu: Az Új Színház társulata, ez tudható, politikailag megosztott. Van köztetek, aki örül a vezetőváltásnak?

FA: Van, de ez nem baj. Legszívesebben én is itt maradnék mellettük, mert imádom azokat is, akik nem kényszerből maradnak, és azokat is, akik kényszerből. Szeretném mindenhová odavésni a nevemet, meg hogy „itt jártam”. Nyomot szeretnék hagyni. Én a politikai megosztottságról egyébként nem is tudtam – én színész vagyok, és erről is szeretek inkább beszélni. Szeretném, ha érdekesebbek lennénk – Tordai Teri, Cserhalmi Gyuri, én és a többiek –, mint ez az ügy.

narancs.hu: Lehet tudni, hányan maradnak a színházban február után is, és hányan állnak fel?

FA: Vannak, akik elmennek, de nem tudom, hányan – néhányukról tudok, beleértve magamat is (egyelőre Pokorny Lia és Gáspár Sándor színészekről, valamint Hargitai Iván rendezőről, Szikora János művészeti vezetőről, továbbá a színház műszaki igazgatójáról, művészeti titkáráról, dramaturgjáról, sajtófőnökéről és gazdasági igazgatójáról tudható még, hogy távoznak − a szerk.). Van, aki nem tudja vállalni az új irányvonalat, és van, akinek muszáj, mert babája van, és mert próbálkozott máshol, de senki nem mondta neki, hogy gyere. Mindenkinek megvan a maga titka arról, hogy mi lesz vele, hová megy – nem nagyon halásznak bennünket, de ezt is megértem. Sokan még vacillálnak, és nem tudom, mit hoz még ez az egy hét, mi borul még ki, mi robban még fel. És biztosan lesz tárgyalás az új vezetéssel; muszáj, hogy legyen.

narancs.hu: Tehát van, aki meggyőződése ellenére, egzisztenciális kényszer miatt marad?

FA: Van, és látom, hogy effektíve megbomlik. Fogom a kezét, bőgünk, és nem ismerek rá.

narancs.hu: Mi lesz azokkal, akik elmennek? El kell kezdeni igazgatóknak telefonálgatni?

FA: Nyilván terjed, hogy én itt hogyan vagyok vagy nem vagyok, hogy nyitott vagyok mindenre. Tudom, hogy árulnom kéne magamat, de most csak úszom, sodródom, aztán adja az ég, hogy jöjjenek olyan emberek, akiknek kellek. Persze vannak vágyaim, van olyan hely, amit nagyon az enyémnek érzek, de ha kellek nekik, úgyis megtalálnak.

narancs.hu: A protestálás hogyan befolyásolja a szakmai munkát?

FA: Amikor ez az egész kiderült, úgy álltam a színpadra, hogy akkor most mindent lehet: kinyílt egy csomó új ablak, elkezdtem nagyon felszabadultan játszani.

narancs.hu: Akkor alapvetően erősítette a színészi énedet a baj?

FA: Abszolút. Bajban jobban észnél van az ember. De ebbe nagyon bele lehet fáradni: egész nap olyan vagyok, mint egy pitbull, de aztán este… Nagyon fárasztó ez a helyzet.

narancs.hu: A közönségen érződik, hogy különleges a helyzet?

FA: Nagyon. Én eddig nem láttam ekkora telt házakat, sem embereket állva tapsolni. Az utolsó Még egyszer hátulról nagyon megható volt: azt éreztem, hogy úristen, ezt most fel kell adni? Leszek még egyáltalán színész? Mit temessek: magamat vagy csak a darabot?

narancs.hu: Egyeztetett veletek a leendő vezetőség?

FA: Én nem nagyon találkoztam velük, de februártól biztosan lesznek tárgyalások. Pozsgai Zsolt (az új vezetés főrendezője – K. B.) Facebookon kommunikált velem, és felkért az első bemutatóra. De a darabokra szóló szerződéseim miatt én már régóta kerestem az új munkákat, ezért márciusban sem érek rá, mert a Bábszínházban rendezem a Cselédeket három fiatal színésszel, aztán filmet is forgatunk, ha minden jól megy.

narancs.hu: Mi lesz a februári és a márciusi műsorral?

FA: A februárit az ittenieknek már ki kellett tűzniük, marad pár darab a repertoáron. A márciusit már ők állították össze: elég hézagos, és úgy tűnik, semmi nem megy tovább azok közül, amiket most még játszunk.

Neked ajánljuk