A Színház januári számának középső (Színház és politika című) blokkja nem is húz le újabb bőrt a témáról, inkább tágabb kontextusba helyezi azt, amikor egyszerre ad külföldi körképet, illetve történeti visszatekintést arról, hogyan avatkozik, avatkozott be az aktuális hatalom az egyes színházak életébe.
A lap gerincét az az összeállítás (szerkesztette: Tompa Andrea) adja, melyben ugyanazt a három kérdést tették fel orosz, cseh, lett, szlovák, szerb, horvát, szlovén, román, lengyel és német kritikusoknak saját országuk színigazgatóinak kinevezésével kapcsolatban. A hol érdekesebb, hol kissé általános válaszokból kiderül: hozzánk képest több országban sokkal durvábban nyomul a politika. Oroszországban például nincs pályáztatás, és itt a legtöbb színház élén olyan vezetők állnak, akik "inkább a színházi ingatlanból akarnak hasznot húzni", Romániában pedig akad olyan színház, melyet politikus vezet (a felesége pedig rendező ugyanott). Nem magyar sajátosság az sem, hogy az igazgatókról szóló végső döntésnél a szakmai képviselők véleménye nem vagy csak minimálisan esik latba, az viszont már igen, hogy szélsőjobboldali hátszéllel érkező vezetőt közpénzen finanszírozott színház élére ültetnek.
Az összeállítástól nem lesz jobb kedvünk (aktualitása miatt igaz ez Gajdó Tamás magával ragadó, az egykori Madách Színház nyilas vezetéséről szóló írására is), akad azonban az összefogásról szóló szép példa is: régiónkban bizony nem egy "felülről" odatett igazgató abban vérzett el, hogy a protestáló társulat egyszerűen megbuktatta.
2012. január, 48 oldal, 392 Ft
