Többtucatnyi megveszekedett tinédzser és az őket hasztalan korholó pedagógusok társaságában színházba menni egyedi élmény. Valahol hízelgő, hogy a nebulókat (drámapedagógia-foglalkozással megfejelt) ifjúsági előadásra terelgető színházi dolgozók többször is diáknak néznek, bár az azért kicsit zavaró, amikor emelt hangon rám szólnak, hogy üljek beljebb. Végre elsötétülünk, véget ér a gimnáziumi évek flashbackje, és elkezdődik a darab. Jeruzsálemben járunk valamikor a keresztes hadjáratok idején, dúl a vallásháború, mindent átsző az értelmetlen gyűlölködés, zsidó a keresztényt, keresztény a muszlimot, muszlim a zsidót okolja mindenért – aztán néha cserélnek. Szép és minden részletre kiterjedő tanmesébe csöppenünk, amelynek üzenete még úgy is elég masszívan átjön, ha az embert néha kizökkenti a mellette ülő, tizenöt év körüli párocska hangos nyelvcsapásokkal intézett csókmaratonja.
A keresztes lovag megmenti a lányt, mert nem tudja, hogy zsidó, majd amikor megtudja, kicsit megbánja, hogy nem hagyta halálra égni. Náthán, a sokat látott kereskedő meghálálná nevelt lánya megmentését, de szívélyes közeledésére vallási ellenszenvből elkövetett testi sértés a válasz. A szultánnak pénzre van szüksége, hogy visszaverje a keresztény seregeket, ezért kénytelen-kelletlen a mélyen megvetett zsidóhoz fordul segítségért – aki ellen, ha a szükség úgy hozza, gondolkodás nélkül szövetségre lép a szintén halálos ellenségnek tekintett püspökkel. Utóbbi hajlandó megbocsátani a keresztes lovagnak, hogy megmentett egy zsidót, ha cserébe likvidálja a szultánt – akinek a keresztény legény az életét köszönheti.
Sinkó, Kulka, Hollósi
Fotó: Horváth Judit
A többszörösen egymásba fonódó sorsok annyi morális dilemmát és filozofikus kérdést feszegetnek, hogy az előadás könnyedén elveszhetne a lila ködben, ám a végletekig lecsupaszított történéseinek és párbeszédeinek hála, nem tesz semmi ilyesmit, sőt. Annyira egyszerű, éles és pontos, hogy ha nem remek színészek bújnának a három világvallás korosabb képviselői, valamint a titokban egymásba szerető fiatalok bőrébe, nem kicsit válna didaktikussá a meskete. Szerencsénkre azonban Kulka János bölcs Náthánja sokkal inkább tűnik egy szörnyűségeken átment, a megaláztatást jól ismerő és csendben tűrő embernek, mint tankönyvpéldának, de a jóval egysíkúbb szultán és püspök figurájából is kihoztak mindent, amit két karikatúraszerű alakból csak lehet. A színészi játék mellett sokat dob az alig egyórás színházi élményen az ezüstösen csillogó sakktábladíszlet, amibe a játszmázástól kezdve az élet-halál harcon át sok mindent bele lehet látni, valamint a kifejező jelmezek (a legjobb talán a napszemüvegben és VIP-karszalagban cselt szövő szultán aranypapucsa) és az ötletes hangeffektek.
A Gigor Attila rendezte darab egyszerűen, kedvesen és közérthetően mesél vallási toleranciáról, türelemről és emberségről. Előadásként sem jó, sem rossz értelemben nem vág földhöz, de mint látókörtágító és gondolkodásra ösztönző ifjúsági program nagyon is jó, hogy van.
Nemzeti Színház, február 20.
