A Hodwork Basse Danse című előadása a 15. századi Itália egyik fő táncstílusáról (bassa danza) kapta a nevét, amely szó szerint alacsony táncot jelent, vagyis nincsenek benne a kötelező elrugaszkodások és szökellések. Hód Adrienn koreográfus "alacsonyan szálló" táncosai roncsolt reneszánsz mozdulataikkal mégis meghullámvasutaztatják a nézőt, egy bénult világból a vágyott harmóniába és vissza, hogy beleálljon a földbe fejjel. A bál fő figurái, egy ártatlan, ördögi négyes a maga megejtő és időnként direkt suta módján, sok humorral tárlatvezet az emberiség 15. és 21. század közötti vidámparkjában. Társtalan és társas táncaik olyan játékot idéznek, amely valaha sok résztvevős csata volt, mostanra kvartett, amelynek tagjai vagy kilökik egymást a küzdőtérről, vagy együttműködnek és bennmaradnak. Végig nem dől el persze, mit választanak. Mizsei Zoltán korhű élő zenéjével szakrális jelleget kap a középkori, sötét meséket és egy metropolis utcai találkozásait egyformán idézni képes táncmű. A zene miatt a táncosok vakmerő improvizációi is kínos pontossággal betanultnak tűnnek, persze azért is, mert biztos a tánctudásuk, és pontos a koreográfia. Így képesek tartani a szigorú táncrendet, miközben a szétbontott mozdulatokból minduntalan új formákat hoznak létre, különböző, egyéniségükből hozott, túlzó gesztusokkal díszítve - és mindez feloldódik egy végtelenített, posztmodern fraktálkarneválban. Mindezt díszlet nélkül, kizárólag fénnyel. Hód Adrienn alapos, konstruktív, tiszta koreográfiája ez. A kísérleti tánc, ami sikerült.
MU Színház, november 8.
