Színház

Hol a középszer?

Peter Schaffer: Amadeus

  • Tompa Andrea
  • 2014. július 26.

Színház

A 30-as években még a film másolta a színházi sikereket: amit díjazott a közönség a színházban, gyorsan filmre került, ilyen darabokkal tudta a film saját népszerűségét növelni. Ez már a 20. század végére fordítva van; a közelmúlt Broadway-sikereinek zöme filmadaptáció, s a valaha készült legdrágább színházi előadás is a Pókember. Jelentős része ezeknek a daraboknak zenés, de nem csak musical.

Az Amadeus még egy másik korból való, amikor a zenéről és zenével való mesélés a történet szerves része volt. Milos Forman népszerű filmjének magyar színpadi változatai már az 1980-as évek elején elindulnak a könnyű műfajt kínáló színházak műsorán. A rendszerváltás után már állami szórakoztató színházként működő Madáchban például Kerényi Imre is megrendezte.

Peter Schaffer darabja egyszerű képletekre, világos ellentétekre épül: zseni és középszerű művész, fiatal és öreg, művész és hatalom, vágyak és önmegtartóztatás, könnyű kéz és görcsös alkotás stb. Egyszerű konfliktusok, néha posványos közhelyek a zsenialitásról. Színházilag a legfőbb kihívás - a közismert történet érdekfeszítő újramesélésén túl - a két figura el- és megtalálása és a közhelyből való kimozdulás.

Ez az Amadeusban: el és ki. Szikszai Rémusz rendezése játékosan, olykor egyenesen ironikusan, néhol vadul stilizálva, másszor finoman-óvatosan, de nem életlenül mond el egy történetet. Olyan történetet, amelybe sok minden beépül a jelenből, anélkül, hogy piros ceruzával volna aláhúzva. Például ahogy a hatalom kilóra megveszi a művészeket, elvégre II. József jóakaratától függ az egész zenei élet. Salieri (Kulka János) őszinte főhajtással, átélt behódolással játssza az alattvalót, Mozart (Keresztes Tamás) inkább csak tudomásul veszi a viszonyokat. A Zöldi Gergely által újrafordított, gyakran élesen fogalmazó, dramaturgi beavatkozásoktól sem mentes szövegben a Salieri-monológok élettelenebbek, de ez talán inkább színészi kérdés; Mozart szövegei viszont szemtelenül viccesek és maiak.

Amit a színpadon látni Keresztes Tamástól, virtuóz és nagyszabású. Keresztes törékeny, akrobatikus tudású, marionettszerű alkata, zenei tudása - mert hiszen zongorázni is fog és nem ügyetlenül -, szenvedélye, energiája, gyorsasága, kézujjainak varázsa, karlendítése, komolysága, amikor vezényel, és teljes lükesége, amikor az udvarban ácsorog és fejhangon beszél, munka iránti szeretete és saját tehetségének bizonyossága, egyszóval egész belső lobogó tüze olyan alakot formál, ami a tehetségről tett remek színházi állítás. Mozartnak hívják, vagy Keresztesnek, mindegy. Mert Keresztesnek történetesen nem olyan értelemben kell Mozartot alakítania, mint valami egykor élt, kivételes zeneszerzőt, egyszóval szerepet, hanem egy jelenvaló, saját kiválóságában mélyen hívő tehetséget kell eljátszani, azaz bizonyos értelemben saját magát. Hogy amikor azt mondja a maga művére: ez a legjobb zene, amit valaha írtak, azt mélységesen el is higgye. A nagy tehetség pedig mindig szabálytalan, és ez a szabálytalanság ragad magával. Keresztes teljesítményéhez foghatót legfeljebb csak tőle magától látni. Két meghatározó jelmeze is van (Kiss Julcsi tervezése), egyiken őrült, vad, arannyal hímzett taréjmintázatok, ilyen egyébként a parókája is, másikon pedig furcsa emberfejek. Gyönyörű motívum és persze kissé olcsó is, amikor Mozart hangjegyeket ír a testére vagy az ablakra - Keresztes önkívületi állapota ezt is el tudja hitetni. Egyszóval ez a Keresztes mozgatja, pörgeti az egyébként nem rövid előadást.

Salieri hozzá képest nem csak a darab szerint középszerű. Kulka nem tudja megmutatni azt a keserűséget, dühöt, romboló irigységet és féltékenységet, netán szikkadt apátiát, amit e fiatal tehetség láttán éreznie kellene. Kulka kissé lágy Salieri, nem sodródik a kétségbeesése szélére, hogy aztán valóban pusztító lehessen. Nehéz monológjaira odaadóan figyelni. Kiváló a császárt alakító Kaszás Gergő; kemény udvaronc Tamási Zoltán és a többi, idős szolga, akik csak békére vágynak (Fodor Tamás, Egri Márta).

Az alacsony (valaha moziként üzemelő) Belvárosi Színház színpadán ügyetlennek hat a homályos tükrökből álló díszlet (Varga Járó Ilona munkája), inkább valami színházkényszernek. Csak egyszer van értelme, amikor az italtól megrészegült Mozart az ajtókkal táncol. Talán az előadásnak saját tere lehetőségeit kellene jobban belátnia. Megoldatlan az apaszerep, ehhez keveset írt a szerző, és nem tudta kiélezni azt a rendező sem (Fodor Tamás alakítja). Kissé túl egyszerűre, bugyutára van fogalmazva Constanze (Lovas Rozi), aztán tartalmasabbra épül, amikor Salierivel és az egyre összetörtebb Mozarttal kerül szembe. Az énekes Murányi Márta zeneileg és látványként érdekes, színészként kissé nyers; a Dove sono áriát nem hallom olyan lenyűgözőnek.

Ahogy címe is mutatja, ez a darab Mozartról szól. És a csodálat a zseninek jár. Nyilván a középszerűséget nehéz csodálatra méltóan eljátszani, de mivel a nézőtéren nem Mozartok ülnek, a néző talán könnyebben azonosulhatna a szomorú másodhegedűs szerepével. Kár, hogy ezt a lehetőséget nem kapjuk meg.

Orlai Produkció, Belvárosi Színház, június 21.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.

Te kinek képzeled magad?

Miután leérettségiztek, összehoztak egy zenés darabot a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatos diákjai arról, hogyan élték meg konfliktusaikat az igazgatónővel, aki fideszes önkormányzati képviselő. Az előadás kész, fesztiválon szerepelnek vele.