Színház

Hotel Láv

Színház

Kiadásra szánt ingatlan lerobbant falai között járunk, a helyszín az Ajtósi Dürer soron található Professzorok Háza, amelyről az a városi legenda járja, hogy az ide érkező külföldi professzorok egyike-másika a Városligetben lelt gyönyörre.

Akár az előadás által bejárt emeleten is szövődhettek hasonló kalandok, ahogy a fiktív keretként szolgáló ingatlanpiaci helyzet is valami ilyesmit sejtet, sőt, a promenád jellegű történetvezetésnek köszönhetően a hatodik emeleti séta során a különböző helyiségek megtekintése révén a hangulat egyre inkább fokozódik, sosem tudhatjuk, mit rejt a következő zug vagy szoba.

Az egyik térben egy férfi mesél, levelet írna, de a fogalmazás előtt inkább tisztázza a sztorit: online társkeresőn próbált meg ismerkedni, azonban a siker érdekében valaki másnak a személyiségét használta fel, itt kezdődtek a problémák. A másik szobában egy prostituált vendégszeretetét élvezzük, aki csokis puszedli és némi chips kínálása közben kissé zavarban arról szól, hogy ez a mai az ő napja, csak az övé, mert ha valaki eléri az ötszázat, akkor kivételesen megünnepelheti magát, legalább egy kicsit. De van itt spirituális energiákban hívő - és azokat át is adó nő -, na meg férfifogó praktikákat oktató, sokat megélt egyén, vagy épp két látássérült lány, akik mindennapjaik momentumait osztják meg egymással, amibe az ablakon véletlenül kipottyant férfi is belekeveredik, így Britney Spears Ooops! I Did It Again című száma egy szál szintetizátorral olyan szépen, értelemmel telten szól, mint még talán soha.

A rendező Simányi Zsuzsanna e. h., a szerző Baráthy György, illetve Kelemen Kristóf dramaturghallgató, aki egyben remek idegenvezetőként segít a barangolásban. Az előadás látássérült nézők számára is élvezhető, és mindenkinek ajánlható, hiszen a kacifántos szerelmi történetek mindegyike túlmutat a l'amouron.

Professzorok Háza, május 23.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.