Színház

Illúzió a javából

Kiváló dolgozók – Igaz történetek a gondoskodásról

Színház

A Bürgerbühne egy Németországban elterjedt színházi gyakorlat. Maga a szó azt jelenti: polgárok színpada.

Vagyis ezek a polgárok nem a nézőtéren ülnek, hanem részt vesznek az alkotófolyamatban, sőt fel is lépnek: színházi szakemberek segítségével saját élettapasztalataikat, szakértelmüket építik be egy-egy előadásba, amely – leegyszerűsítve – nem egy már létező drámába szuszakolja bele a mai valóságot, hanem a valósághoz keresi meg a színházi anyagot. Ez a forma elér olyan embe­re­ket is, akik egyébként nem szoktak színházba járni, hiszen a klasszikus színházhoz képest egy sokkal nyitottabb és kevésbé hierarchikus rendszerként, közösségi fórumként működik, amelyben az alkotófolyamat, a műhelymunka és a közösségépítés legalább annyira fontos, mint maga a végtermék, a bemutató.

Az elnevezést először a drezdai Staatsschau­spiel használta 2009-ben, de a módszert – másfajta struktúrákban – már korábban és máshol is alkalmazták. Magyarországon is született számos ilyen előadás, de míg a Bürgerbühne alapvetően a kőszínházakban működik, nálunk elsősorban a fiatalokkal, színházi neveléssel is foglalkozó társulatok környékén, vagyis a függetleneknél kell keresnünk a példákat. Ilyen a XV. kerületben működő KOMA, a Trafó Gondolat Generátor, a Független Színház Magyarország Selejtesek című produkciója vagy a Sajátszínház nagy sikerű, a dunaPart Fesztiválra is beválogatott Éljen soká Regina! című előadása – abban a Borsod megyei Szomolyán élő roma nők álltak a színpadon –, és ilyenek a MU Színház közösségi programjai is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.