Az Új Színház társulatának ragyogóan optimista, mindig vidám tagja, a Beugró című nagy sikerű improvizációs tévéműsor állandó szereplője. December óta a Bűn és bűnhődés alapján készült Szonyában játszik fontos szerepet.
Érettségi után néhány évvel a Krétakörhöz került, és ott is játszott a társulat két évvel ezelőtti feloszlásáig. A budapesti színháznéző jelenleg hét különböző előadására tud jegyet váltani, emellett játszik filmekben, és tagja a SzínészTáncZenekarnak is.
Finom "kusturicás" zenével kezdődik a Katona József Színházban bemutatott Shaw-darab. Aztán tompul a "Kusturica", de marad a Balkán - elvégre Bulgáriában vagyunk, a szerb-bolgár háborúban.
A Tavaszi Fesztiválon mutatták be Haydn Philemon és Baucis című operáját feldolgozó rendezését a Vasúttörténeti Parkban. A Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója, a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetője, a Zeneakadémia adjunktusa. Rendezőként nevéhez fűződik egyebek között az Artemis diadala, az Elektra, A kékszakállú herceg vára vagy az Anyegin. Előadásaihoz előszeretettel választ különleges, színházon kívüli helyszíneket.
Jogos a kérdés: mit keres Phaidra a fitneszklubban?
Van válasz: a mostohafiát, Hippolütoszt keresi, akibe szerelmes, és akinek több oka is van rá, hogy ezen a trendi helyen, szupermodern gépek közt, tükrökkel és csábos plakátokkal körülvéve töltse az idejét.
Sárbogárdi Jolán álma megvalósult: művével a hóna alatt valahára csak bevonult az Operettszínházba. Nem épp huszáros rohammal vette be az épületet, s mindössze a félreeső Raktárszínházig jutott, ám az eredmény alighanem így is bőséggel kielégítené a boldogtalan MÁV-alkalmazottat.
2005-ben végzett a Színművészeti Egyetem zenés színész osztályában; tagja volt a József Attila Színház és a Bárka társulatának. Játszott több filmben, tavaly óta pedig a Nemzeti Színház színésze - itt a hét vége óta Iluskát játszik és énekel a János vitézben.
Kovács Bálint
Georges Feydeau A hülyéje című, röhögtetésre kiforszírozott komédiáját "lánykori nevén" - A balek - valahogy mindig végtelenül untam. Hisz voltaképp nem más ez, mint a szokásos csikicsuki bohózat, amelyben mindenki csal és mindenkit csalnak; aki nem és akit nem, az meg hülye, de a többi is az.
Az Örkény Színházban Mácsai Pál Hamvai Kornél - már Egerben is sikeres előadássá lett - fordításában vitte színre - igazi csikicsukiban.
Asztalizene című drámájáért idén megkapta az Aegon Művészeti Díjat. Vitákat kiváltó drámáiról, a magyar színházról és költészetének formálódásáról beszélgettünk.
Andrei Serban New Yorkban élő román rendező a kolozsvári Állami Magyar Színházban vitte színre Csehov Ványa bácsi című drámáját. A gyorsan híressé vált előadást nemrégiben a budapesti közönség is láthatta - ez alkalomból beszélgettünk.
Huszonnyolc éve, amióta megszületett, színházban él; öt éve végezte el a főiskolát; két éve szerződött a Katona József Színházba. Sokat és sokfélét játszik; mindegyik rendező szívesen dolgozik vele; a kollégái is szeretik, megszavazták neki a Máthé Erzsi-díjat; a magánélete is rendben van. Olyan szép történet, hogy nem is lehet igaz. Vagy mégis. Jordán Adél energikusan létezik a színpadon, felszabadultsága elsöprő. Elementáris, szoktuk mondani ilyenkor.
Csáki Judit
Tíz éve a budapesti Katona József Színház színésze, a Kolibri Színház 2004-ben mutatta be első rendezését, Egressy Zoltán Fafeye, a tenger észét. Május óta főszerepet játszik a Katonában Biljana Srbljanovic Sáskák című darabjában.