ŐSZMŰVÉSZET - rés a présen

„Lendíteni valamit a világ folyásán”

Szepes Anna drámainstruktor

  • rés a présen
  • 2018. szeptember 23.

Színház

rés a présen: Hogyan jött létre a Gondolat Generátor és milyen alakulat ez?

Szepes Anna: Azt szoktuk mondani, hogy a Gondolat Generátor minden, ami segít a Trafó programjait megvitatni, továbbgondolni, értelmezni, hozzájuk kapcsolódva újat alkotni. Úgy is mondhatnánk, hogy kortárs színház-pedagógiai műhely, ahol a programok során résztvevőként számítunk a közönségre, személyes kapcsolódásokat keresünk egymáshoz és a látott alkotásokhoz, közösségeket építünk. A Házban már 2003 óta futnak beavató és színház-pedagógiai programok, és Török Tímea kollégámmal ezt a kínálatot szélesítettük ki, formáltuk át az idén. Célunk, hogy középiskolásoknak és felnőtteknek is bekapcsolódási lehetőségeket kínáljunk.

rap: Honnan csöppentél ide?

SZA: Mindketten tavaly végeztünk a Színház- és Filmművészeti Egyetem első drámainstruktor osztályában, ahol a színházi nevelés sokféle ágával ismerkedtünk meg. A képzés egyik legnagyobb előnye, hogy a területen aktívan munkálkodó szakemberek tanítottak minket, az elméleti tudás mellett az ő attitűdjükből, módszereikből is sokat tanultunk. A Trafóban töltött szakmai gyakorlatunk során kezdtünk el ötletelni, hogyan tudnánk az általunk megismert színházi nevelési/színház-pedagógiai formákat ennek a különleges helynek az arculatához csatolni, hogy tudnak ezek jól hatni egymásra.

rap: Milyen programjaitok voltak már a Trafóban?

SZA: Csatlakozó összművészeti csoportunkkal egy évadon keresztül heti rendszerességgel drámafoglalkozásokon gondolkodtunk és alkottunk közösen fiatalokkal, végül létrehoztunk egy előadást, amelyhez az inspirációt a Trafó története és egy kortárs novella adta. Tartottunk osztályoknak szóló színház-pedagógiai foglalkozásokat az itt futó produkciókhoz kapcsolódóan. NézőPont néven közönségösszetalálkozókat szerveztünk, ahol egy adott előadás nézői kötetlenül, gondolatindító kérdések mentén cserélhetnek véleményt a látottakról, valamint alkotói pályázatokat írtunk ki. Nehéz volt ennyi új programot egyszerre beépíteni a Trafó bejáratott működésébe, de úgy látom, egyre inkább a rendszer részévé válnak ezek az alkalmak is.

rap: Sok színházi nevelési szál fut párhuzamosan manapság, ti hova helyeznétek el magatokat? Milyen példa volt előttetek?

SZA: Mindig a témához vagy az adott előadáshoz keressük a formákat, szeretünk kísérletezni és bevonni az itt megforduló alkotókat. Persze vizsgáltunk külföldi műhelyeket, megismertük a kőszínházakban futó ifjúsági programokat is, sokat merítettünk a tanulmányainkból. Azt hiszem, akkor tud ez a szakma friss és aktuális lenni, ha ellessük egymástól a működő dolgokat, és azokat valamiképpen a sajátunkká formáljuk.

rap: Mi lesz az évad első projektje, és mit terveztek még?

SZA: #mindenkitörténet címmel egy közösségi színházi előadással készülünk a Trafó október 16-i születésnapjára. A nyár során különböző fesztiválokon történeteket gyűjtöttünk arról, milyen érzés húszévesnek lenni, ezeket összefűzve, a történeteket mesélő civil szereplőkkel közösen festünk körképet arról, mi mindent rejt magában ez az egy év. Egy ehhez kapcsolódó „húszévesség” work­shoppal veszünk részt a Színházak Éjszakáján, aztán újraindulnak a tavaly indított programok, új és régi témákkal, osztályokkal, csoporttal, nézőkkel és pályázókkal.

rap: Milyen más projektjeid vannak, mik a személyes terveid a jövőre?

SZA: Jó dolog és nagy felelősség egy ilyen saját műhelyt vezetni. Az Utcaszínházi Alkotóközösséggel szociális színházi területen is dolgozom, szeretném ezt a fajta társadalmi feladatot a Trafó falai közé is becsempészni. Timivel próbálunk folyton új módszereket tanulni, együttműködni különböző művészeti ágak képviselőivel, olyanokhoz szólni a színház és a dráma nyelvén, akikhez ez még nem ért el, hogy mindig fel tudjunk találni valamit, meg tudjuk találni a jó kérdéseket, és ezzel a párbeszéddel tudjunk lendíteni valamit a világ folyásán.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.