Ki dönt majd a színigazgatókról?

A közbátor

Színház

Az új miniszter érkezésével kitapintható lett a feszültség a színházi világban is. Kásler Miklós kitárhatja a kapukat a kultúrharc lovagjai előtt.

„Harmónia és béke van köztünk” – igyekezett megnyugtatni az összegyűlteket Fekete Péter kulturális államtitkár a tatabányai Jászai Mari Színházban szeptember 7-én tartott országos évadnyitó beszédében. „A kulturkampfos sajtópolémiák ellenére hiszem, hogy együtt szolgáljuk a magyar kultúrát, új célokat találunk, melyeket közösen fogunk megvalósítani” – tette hozzá. Az államtitkári szerepbe még épp csak beletanuló Fekete a közös kiindulópont megtalálását kívánta: „Kezdjük talán azzal, hogy megkeressük a metszéspontokat, ahol közös értékeket találunk.” Csak hát a finomkodó hang, ahogy lenni szokott, ezúttal is baljós fejleményeket sejtet. Egyelőre annyi biztos, hogy változások lesznek – Fekete maga is átalakítandó struktúrákról beszélt –, sőt, alkalmasint már vannak is – s máris felmerült köztük néhány sokkoló elem.

Megbízhatók és még megbízhatóbbak

A Népszava alig több mint egy héttel az országos évadnyitó előtt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról írt (lásd: Operettharc csúnya csatákkal, 2018. augusztus 30.), hogy Kásler Miklós, az Emmi vezetője már nagyban keresi színházügyi szakmai tanácsadó testületének, a Színházművészeti Bizottságnak az új tagjait. A Narancs ez irányú érdeklődésére a minisztérium mind ez idáig nem adott választ, azt azonban több, a színházszakmai kérdésekben járatos forrásunk is megerősítette, hogy valóban azokról a nevekről beszélnek, akiket a Népszava cikke is említ. Így tehát a bizottságba visszatérne a korábban azt elnöklő Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője és a Magyar Teátrumi Társaság elnöke (hogy más posztjait most ne soroljuk); mellette bekerülne Rátóti Zoltán, az MMA színházművészeti tagozatának vezetője, Zalán János, a Pesti Magyar Színház vezetője (szintén MTT-tag), Andrási Attila, az Udvari Kamaraszínház művészeti vezetője (ugyancsak MTT-tag), s a korábbi grémium egyetlen „túlélője”, Oberfrank Pál (ő az MMA-nak és az MTT-nek is tagja). Távozik az eddigi bizottsági elnök Vasvári Csaba, Novák János (Kolibri), Lőrinczy György (Operettszínház), illetve az államtitkárrá avanzsált Fekete Péter. Novák Jánostól megtudtuk, ő már megkapta Kásler Miklóstól a hivatalos értesítést a felmentéséről, így legalább annyi biztos, hogy a régi kuratóriumot a miniszter feloszlatta.

false

 

Fotó: mkuk.hu

A Színházművészeti Bizottság formailag a mindenkori Emmi-vezető miniszter színházszakmai döntéseiben működik közre, gyakorlatilag – hiszen miniszteri hatáskör, hogy kiket kér fel erre a feladatra – mégis úgy néz ki a dolog, hogy a bizottság tulajdonképpen a miniszter meghosszabbított kezeként működik. Ahhoz, hogy felmérjük az erejét, elég csak néhány esetet felidézni a közelmúltból. A bizottság például tagokat delegál az igazgatói pályázatok szakmai zsűrijébe – így fordulhatott elő, hogy a Vidnyánszky elnökölte bizottság jelölt tagokat abba a kuratóriumba, amelyik elbírálta a Nemzeti Színház igazgatói pályázatait 2012 decemberében (és kihozta győztesnek Vidnyánszkyt). De ugyanez a bizottság delegálta a döntnökök felét Jordán Tamás szombathelyi pályázatának tragikomikus elbírálási procedúrájához is. A Színházművészeti Bizottság a független színházak működési pályázatainak bírálatában is benne van, egyszerre két szinten is. Delegál tagot a szakértői zsűribe (ez Lőrinczy terepe volt az utóbbi időben), illetve a szakértői zsűri döntéseit véleményezi a miniszter (és nyilván az államtitkár) előtt. 2015-ben például a szakértői zsűri egyöntetű véleménye ellenére, indoklás nélkül lehúzták a Schilling-féle Krétakörnek megítélt támogatási összeget és azzal egy időben ötmilliót adtak az akkor még Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház nevet viselő intézménynek – amelynek pályázatát a szakértők előzőleg nullára értékelték (hogy miért, arról később). Egyesek Hoppál Péter akkori államtitkár beavatkozását vélték felfedezni az „átcsoportosítás” mögött (maga Hoppál sem tagadta), de a végrehajtó szerv mégis a Színházművészeti Bizottság volt.

Mivel a bizottsági tagokat a miniszter kéri fel, a kiválasztási procedúra a színfalak mögött zajlik. A most felmerült nevekről Keszég Lászlót, a Magyar Színházi Társaság elnökét kérdeztük, ő pedig a jobboldali kultúrpolitikai belharc jeleit vélte felfedezni a névsorban. „Mintha a népi-urbánus vita újabb mérföldköve lenne – mondta – a Balog Zoltán miniszter idején aktív, mondjuk úgy, urbánusabb szereplőket szorítják ki az új miniszter radikálisabb, kvázi népies bizalmasai.” Más forrásaink egyenesen arról beszéltek, hogy a szakmailag vállalhatatlan nevek felbukkanása mögött a Vidnyánszky-féle Teátrumi Társaságtól is jobbra lévő színházi körök hatása érezhető, volt, aki konkrétan Eperjes Károly „tanácsait” vélte felfedezni.

Akárhogy is, azt a szakma általunk megkérdezett képviselői egyöntetű értetlenséggel fogadták, mit keres Andrási Attila a legfelsőbb tanácsadó testületben. De ki is ő, és a felbukkanása miért verte ki azonnal a biztosítékot?

Búcsúja Magyar Kanizsától

Andrásiról nem azért nehéz információkat szerezni, mert rejtőzködő alak, hanem azért, mert marginális figura. Hivatalos, naprakész szakmai életrajza (honlapja, Wikipédia-oldala etc.) nem érhető el, előéletéről saját társulata, az Udvari Kamaraszínház oldalán sem találhatók adatok. Egy korábbi pályázathoz csatolt önéletrajza szerint 1956 decemberében született Szabadkán, 1986-ban szerzett oklevelet az Újvidéki Művészeti Akadémia rendező szakán, Boro Drašković csoportjában, majd a ’80-as évek második felében alkalmanként több jugoszláviai színházban is rendezett. Az évtized végén, „mivel a Szabadkai Népszínház műsoráról a Magyar (sic!) dráma önállóságának a megszüntetése után lassan lekerülnek a magyar nyelvű előadások, elhagyja a színházat”. A ’90-es évek elejétől Magyarországon él, dolgozik a Magyar Rádiónak, órákat tart színitanodákban, ír forgatókönyvet és cikkeket a Magyar Fórumba, illetve „2000-elején a Kapu folyóirat lírai és prózai munkáit közli”. A szintén szabadkai Keszég László a ’80-as évek végéről két emléket tudott felidézni róla, egyrészt, hogy egy ízben játszott a szabadkai Népszínházban egy Andrási-rendezésben, és úgy tűnt, a szerb színházi közegbe integrálódott, a színházról felszabadultan gondolkodó alkotóról van szó. Másrészt, hogy Andrási üzemeltette a város legjobb, Casablanca nevű videotékáját.

A pálya fordulópontja a kétezres évek elejére tehető: saját bevallása szerint az akkori kormányváltás sokkja, és az ország újbaloldali vezetésének hatására fordult a „nemzeti sorskérdések” felé. Létrehozta alkalmi vándortársulatát, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházat, melynek első premierjét 2002. október 19-én tartották (Németh Ákos Vörös bál című darabjával). Egyfajta haknitársulat volt ez (vajdasági fordulattal: tezga-színház), jobb-rosszabb színészekkel, műkedvelő szinten, de nemzeti elkötelezettséggel. Főleg a trianoni döntésről szóló darabokat játszottak (és játszanak ma is), Wass Alberttel, nemzetvesztő kommunistákkal és sok-sok nosztalgiával a magyar királyság után. Sok vizet nem zavartak, bemutatóik a Kuruc.infón rendre lelkes kritikát kaptak.

Aztán a 2010-es kétharmadot követően valami megmozdult Andrási körül is. Egyre több támogatást kapott – jellemző, hogy egy idő után a nagyobb vajdasági társulatokból hozzá ugrottak be pénzt keresni a színészek –, fesztiválszerepléseket és vélhetően dús ígéreteket. Állítólag az ajkai Trianon Múzeum igazgatói székével is megkínálták, de ő másra vágyott. Színházi posztot akart, és 2014-ben, a szakmai bizottság egyöntetű negatív véleménye ellenére meg is kapta: a Szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetője lett – aztán akkorát bukott, hogy rossz volt nézni (lásd erről keretes írásunkat). A szabadkai botrány után visszatért az MKUK-hoz, és abba fektette energiáit – meg a vigaszdíjszerű juttatásokat. Mert nemcsak a korábban említett 2015-ös színházművészeti bizottsági döntés alakult kedvezően a számára, a következő év januárjától állandó budapesti játszóhelyre is szert tett a Duna Palotában (ekkor lett az MKUK-ból a Magyar Kanizsa elhagyásával simán Udvari Kamaraszínház). Portréműsort készített vele a Kossuth Rádió, egyre gyakrabban szerepelt a tévében, idén augusztus 20-án pedig Kásler Miklóstól átvehette a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét (kis szépséghiba, hogy a kitüntetettek listáján, és egyébként a Teátrumi Társaság tagnévsorában is helytelenül, Andrássyként szerepel – bár nincs köze a nemesi családhoz).

Színházi ars poeticája szerint „a közbátorság helyreállítása”, illetve az egész „magyar szállásterületen” „félelemoszlató” előadások bemutatása a célja. Minden adottsággal rendelkezik, amire a mostani harcos időkben egy feltörekvő kultúrkatonának szüksége van. Ha a Kásler miniszter melletti színházművészeti bizottsági tagságáról szóló hír igaz, országjobbító tevékenységére mostantól magasabb szinten is lehetősége nyílik. Telefonon utolértük a napokban, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt. Aztán gyorsan letette.

Szabadkai kalandok

 

A társulatot és a közönséget is megdöbbentette 2014 júniusában, hogy a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) a Szabadkai Népszínház társulatvezetői posztjára benyújtott négy pályázat közül a teljes szakmai támogatást élvező Körmöci Petronella helyett a fekete lóként érkező Andrási Attilát hozta ki győztesnek. „Emlékszem, épp a POSZT-on voltunk – meséli erről Szőke Attila színész, akit Bécsben értünk utol – és egyszerűen nem akartuk elhinni.” A társulat első megdöbbenésében rövid nyilatkozatot adott ki, hogy nem értenek egyet a döntéssel, de megpróbálkoznak a közös munkával. „Nem ismertük Andrásit – mondja Szőke –, akkor ő már rég Magyarországon élt, nem igazán volt kapcsolata a helyi színházi élettel.” A közös munka nem alakult jól, egészen pontosan sehogy sem alakult: alig beszélt a társulati tagokkal, a szerb intézményvezetőnél pedig a szerződések lejárati dátumai felől érdeklődött. „Nyilván le akarta cserélni a társulatot, a főbb szerepekre mindig az Udvari Színházból hozott át színészeket” – idézi fel Szőke. A korábban a színházban rendező Máté Gábor, Tasnádi István vagy Bérczes László helyett Kerényi Imrét hívta le egy felolvasószínházi ankétra (a legenda szerint itt mondta Kerényi egy darabon felháborodva: „Magyar emberből nem főzünk szappant!”). De nem is ez volt a legnagyobb gond. „Görcsösen rendezni akart – meséli Szőke –, csak hát nem tudott, képtelen volt nekünk, színészeknek rendes utasításokat adni, úgy tűnt, ez a színház túl nagy falat neki, nem az ilyesmihez volt szokva.” Már első bemutatója, Az ügynök halála (saját rendezésében) nagy bukás lett, „a harmadik előadásra úgy hozta pártbuszokkal a VMSZ a falusiakat”. Az első vendégrendezés a Pozsgai Zsolt által színre vitt Mindszenty (Szeretlek, Faust) pedig, ha lehet, még nagyobb. A színészek és a közönség is fellázadt Andrási ellen, és miután a helyzet tarthatatlanná vált, az MNT is kihátrált mögüle. Május 31-el felbontották a szerződését, de ezt már nem várta meg, január elején otthagyta a társulatot. Bukásával az ő kinevezését forszírozó helyi vezető kultúrpolitikus, Lovas Ildikó is kénytelen volt megválni MNT-pozícióitól – ha csak időlegesen is. De hogy mégis kinek az ötlete volt Andrási kinevezése? „Azt már az elejétől tudni lehetett – mondja Szőke –, hogy nem a belső, helyi színházi körökből támogatták, de arról már csak később, a VMSZ kettészakadása utáni időkben hallottunk pletykákat, hogy állítólag Kövér László telefonált le az érdekében.”

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.