Ki dönt majd a színigazgatókról?

A közbátor

Színház

Az új miniszter érkezésével kitapintható lett a feszültség a színházi világban is. Kásler Miklós kitárhatja a kapukat a kultúrharc lovagjai előtt.

„Harmónia és béke van köztünk” – igyekezett megnyugtatni az összegyűlteket Fekete Péter kulturális államtitkár a tatabányai Jászai Mari Színházban szeptember 7-én tartott országos évadnyitó beszédében. „A kulturkampfos sajtópolémiák ellenére hiszem, hogy együtt szolgáljuk a magyar kultúrát, új célokat találunk, melyeket közösen fogunk megvalósítani” – tette hozzá. Az államtitkári szerepbe még épp csak beletanuló Fekete a közös kiindulópont megtalálását kívánta: „Kezdjük talán azzal, hogy megkeressük a metszéspontokat, ahol közös értékeket találunk.” Csak hát a finomkodó hang, ahogy lenni szokott, ezúttal is baljós fejleményeket sejtet. Egyelőre annyi biztos, hogy változások lesznek – Fekete maga is átalakítandó struktúrákról beszélt –, sőt, alkalmasint már vannak is – s máris felmerült köztük néhány sokkoló elem.

Megbízhatók és még megbízhatóbbak

A Népszava alig több mint egy héttel az országos évadnyitó előtt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról írt (lásd: Operettharc csúnya csatákkal, 2018. augusztus 30.), hogy Kásler Miklós, az Emmi vezetője már nagyban keresi színházügyi szakmai tanácsadó testületének, a Színházművészeti Bizottságnak az új tagjait. A Narancs ez irányú érdeklődésére a minisztérium mind ez idáig nem adott választ, azt azonban több, a színházszakmai kérdésekben járatos forrásunk is megerősítette, hogy valóban azokról a nevekről beszélnek, akiket a Népszava cikke is említ. Így tehát a bizottságba visszatérne a korábban azt elnöklő Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője és a Magyar Teátrumi Társaság elnöke (hogy más posztjait most ne soroljuk); mellette bekerülne Rátóti Zoltán, az MMA színházművészeti tagozatának vezetője, Zalán János, a Pesti Magyar Színház vezetője (szintén MTT-tag), Andrási Attila, az Udvari Kamaraszínház művészeti vezetője (ugyancsak MTT-tag), s a korábbi grémium egyetlen „túlélője”, Oberfrank Pál (ő az MMA-nak és az MTT-nek is tagja). Távozik az eddigi bizottsági elnök Vasvári Csaba, Novák János (Kolibri), Lőrinczy György (Operettszínház), illetve az államtitkárrá avanzsált Fekete Péter. Novák Jánostól megtudtuk, ő már megkapta Kásler Miklóstól a hivatalos értesítést a felmentéséről, így legalább annyi biztos, hogy a régi kuratóriumot a miniszter feloszlatta.

false

 

Fotó: mkuk.hu

A Színházművészeti Bizottság formailag a mindenkori Emmi-vezető miniszter színházszakmai döntéseiben működik közre, gyakorlatilag – hiszen miniszteri hatáskör, hogy kiket kér fel erre a feladatra – mégis úgy néz ki a dolog, hogy a bizottság tulajdonképpen a miniszter meghosszabbított kezeként működik. Ahhoz, hogy felmérjük az erejét, elég csak néhány esetet felidézni a közelmúltból. A bizottság például tagokat delegál az igazgatói pályázatok szakmai zsűrijébe – így fordulhatott elő, hogy a Vidnyánszky elnökölte bizottság jelölt tagokat abba a kuratóriumba, amelyik elbírálta a Nemzeti Színház igazgatói pályázatait 2012 decemberében (és kihozta győztesnek Vidnyánszkyt). De ugyanez a bizottság delegálta a döntnökök felét Jordán Tamás szombathelyi pályázatának tragikomikus elbírálási procedúrájához is. A Színházművészeti Bizottság a független színházak működési pályázatainak bírálatában is benne van, egyszerre két szinten is. Delegál tagot a szakértői zsűribe (ez Lőrinczy terepe volt az utóbbi időben), illetve a szakértői zsűri döntéseit véleményezi a miniszter (és nyilván az államtitkár) előtt. 2015-ben például a szakértői zsűri egyöntetű véleménye ellenére, indoklás nélkül lehúzták a Schilling-féle Krétakörnek megítélt támogatási összeget és azzal egy időben ötmilliót adtak az akkor még Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház nevet viselő intézménynek – amelynek pályázatát a szakértők előzőleg nullára értékelték (hogy miért, arról később). Egyesek Hoppál Péter akkori államtitkár beavatkozását vélték felfedezni az „átcsoportosítás” mögött (maga Hoppál sem tagadta), de a végrehajtó szerv mégis a Színházművészeti Bizottság volt.

Mivel a bizottsági tagokat a miniszter kéri fel, a kiválasztási procedúra a színfalak mögött zajlik. A most felmerült nevekről Keszég Lászlót, a Magyar Színházi Társaság elnökét kérdeztük, ő pedig a jobboldali kultúrpolitikai belharc jeleit vélte felfedezni a névsorban. „Mintha a népi-urbánus vita újabb mérföldköve lenne – mondta – a Balog Zoltán miniszter idején aktív, mondjuk úgy, urbánusabb szereplőket szorítják ki az új miniszter radikálisabb, kvázi népies bizalmasai.” Más forrásaink egyenesen arról beszéltek, hogy a szakmailag vállalhatatlan nevek felbukkanása mögött a Vidnyánszky-féle Teátrumi Társaságtól is jobbra lévő színházi körök hatása érezhető, volt, aki konkrétan Eperjes Károly „tanácsait” vélte felfedezni.

Akárhogy is, azt a szakma általunk megkérdezett képviselői egyöntetű értetlenséggel fogadták, mit keres Andrási Attila a legfelsőbb tanácsadó testületben. De ki is ő, és a felbukkanása miért verte ki azonnal a biztosítékot?

Búcsúja Magyar Kanizsától

Andrásiról nem azért nehéz információkat szerezni, mert rejtőzködő alak, hanem azért, mert marginális figura. Hivatalos, naprakész szakmai életrajza (honlapja, Wikipédia-oldala etc.) nem érhető el, előéletéről saját társulata, az Udvari Kamaraszínház oldalán sem találhatók adatok. Egy korábbi pályázathoz csatolt önéletrajza szerint 1956 decemberében született Szabadkán, 1986-ban szerzett oklevelet az Újvidéki Művészeti Akadémia rendező szakán, Boro Drašković csoportjában, majd a ’80-as évek második felében alkalmanként több jugoszláviai színházban is rendezett. Az évtized végén, „mivel a Szabadkai Népszínház műsoráról a Magyar (sic!) dráma önállóságának a megszüntetése után lassan lekerülnek a magyar nyelvű előadások, elhagyja a színházat”. A ’90-es évek elejétől Magyarországon él, dolgozik a Magyar Rádiónak, órákat tart színitanodákban, ír forgatókönyvet és cikkeket a Magyar Fórumba, illetve „2000-elején a Kapu folyóirat lírai és prózai munkáit közli”. A szintén szabadkai Keszég László a ’80-as évek végéről két emléket tudott felidézni róla, egyrészt, hogy egy ízben játszott a szabadkai Népszínházban egy Andrási-rendezésben, és úgy tűnt, a szerb színházi közegbe integrálódott, a színházról felszabadultan gondolkodó alkotóról van szó. Másrészt, hogy Andrási üzemeltette a város legjobb, Casablanca nevű videotékáját.

A pálya fordulópontja a kétezres évek elejére tehető: saját bevallása szerint az akkori kormányváltás sokkja, és az ország újbaloldali vezetésének hatására fordult a „nemzeti sorskérdések” felé. Létrehozta alkalmi vándortársulatát, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházat, melynek első premierjét 2002. október 19-én tartották (Németh Ákos Vörös bál című darabjával). Egyfajta haknitársulat volt ez (vajdasági fordulattal: tezga-színház), jobb-rosszabb színészekkel, műkedvelő szinten, de nemzeti elkötelezettséggel. Főleg a trianoni döntésről szóló darabokat játszottak (és játszanak ma is), Wass Alberttel, nemzetvesztő kommunistákkal és sok-sok nosztalgiával a magyar királyság után. Sok vizet nem zavartak, bemutatóik a Kuruc.infón rendre lelkes kritikát kaptak.

Aztán a 2010-es kétharmadot követően valami megmozdult Andrási körül is. Egyre több támogatást kapott – jellemző, hogy egy idő után a nagyobb vajdasági társulatokból hozzá ugrottak be pénzt keresni a színészek –, fesztiválszerepléseket és vélhetően dús ígéreteket. Állítólag az ajkai Trianon Múzeum igazgatói székével is megkínálták, de ő másra vágyott. Színházi posztot akart, és 2014-ben, a szakmai bizottság egyöntetű negatív véleménye ellenére meg is kapta: a Szabadkai Népszínház magyar társulatának vezetője lett – aztán akkorát bukott, hogy rossz volt nézni (lásd erről keretes írásunkat). A szabadkai botrány után visszatért az MKUK-hoz, és abba fektette energiáit – meg a vigaszdíjszerű juttatásokat. Mert nemcsak a korábban említett 2015-ös színházművészeti bizottsági döntés alakult kedvezően a számára, a következő év januárjától állandó budapesti játszóhelyre is szert tett a Duna Palotában (ekkor lett az MKUK-ból a Magyar Kanizsa elhagyásával simán Udvari Kamaraszínház). Portréműsort készített vele a Kossuth Rádió, egyre gyakrabban szerepelt a tévében, idén augusztus 20-án pedig Kásler Miklóstól átvehette a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét (kis szépséghiba, hogy a kitüntetettek listáján, és egyébként a Teátrumi Társaság tagnévsorában is helytelenül, Andrássyként szerepel – bár nincs köze a nemesi családhoz).

Színházi ars poeticája szerint „a közbátorság helyreállítása”, illetve az egész „magyar szállásterületen” „félelemoszlató” előadások bemutatása a célja. Minden adottsággal rendelkezik, amire a mostani harcos időkben egy feltörekvő kultúrkatonának szüksége van. Ha a Kásler miniszter melletti színházművészeti bizottsági tagságáról szóló hír igaz, országjobbító tevékenységére mostantól magasabb szinten is lehetősége nyílik. Telefonon utolértük a napokban, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt. Aztán gyorsan letette.

Szabadkai kalandok

 

A társulatot és a közönséget is megdöbbentette 2014 júniusában, hogy a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) a Szabadkai Népszínház társulatvezetői posztjára benyújtott négy pályázat közül a teljes szakmai támogatást élvező Körmöci Petronella helyett a fekete lóként érkező Andrási Attilát hozta ki győztesnek. „Emlékszem, épp a POSZT-on voltunk – meséli erről Szőke Attila színész, akit Bécsben értünk utol – és egyszerűen nem akartuk elhinni.” A társulat első megdöbbenésében rövid nyilatkozatot adott ki, hogy nem értenek egyet a döntéssel, de megpróbálkoznak a közös munkával. „Nem ismertük Andrásit – mondja Szőke –, akkor ő már rég Magyarországon élt, nem igazán volt kapcsolata a helyi színházi élettel.” A közös munka nem alakult jól, egészen pontosan sehogy sem alakult: alig beszélt a társulati tagokkal, a szerb intézményvezetőnél pedig a szerződések lejárati dátumai felől érdeklődött. „Nyilván le akarta cserélni a társulatot, a főbb szerepekre mindig az Udvari Színházból hozott át színészeket” – idézi fel Szőke. A korábban a színházban rendező Máté Gábor, Tasnádi István vagy Bérczes László helyett Kerényi Imrét hívta le egy felolvasószínházi ankétra (a legenda szerint itt mondta Kerényi egy darabon felháborodva: „Magyar emberből nem főzünk szappant!”). De nem is ez volt a legnagyobb gond. „Görcsösen rendezni akart – meséli Szőke –, csak hát nem tudott, képtelen volt nekünk, színészeknek rendes utasításokat adni, úgy tűnt, ez a színház túl nagy falat neki, nem az ilyesmihez volt szokva.” Már első bemutatója, Az ügynök halála (saját rendezésében) nagy bukás lett, „a harmadik előadásra úgy hozta pártbuszokkal a VMSZ a falusiakat”. Az első vendégrendezés a Pozsgai Zsolt által színre vitt Mindszenty (Szeretlek, Faust) pedig, ha lehet, még nagyobb. A színészek és a közönség is fellázadt Andrási ellen, és miután a helyzet tarthatatlanná vált, az MNT is kihátrált mögüle. Május 31-el felbontották a szerződését, de ezt már nem várta meg, január elején otthagyta a társulatot. Bukásával az ő kinevezését forszírozó helyi vezető kultúrpolitikus, Lovas Ildikó is kénytelen volt megválni MNT-pozícióitól – ha csak időlegesen is. De hogy mégis kinek az ötlete volt Andrási kinevezése? „Azt már az elejétől tudni lehetett – mondja Szőke –, hogy nem a belső, helyi színházi körökből támogatták, de arról már csak később, a VMSZ kettészakadása utáni időkben hallottunk pletykákat, hogy állítólag Kövér László telefonált le az érdekében.”

Neked ajánljuk