Színház

Akolmeleg

Lécekből, husángokból, láncokból álló függöny zárja körbe a színpadot. Mindegyik szálat megkülönbözteti valami – hosszúság, vastagság, szín, göcsört –, minden darab egyedi, mégis az egyformaság és az áthatolhatatlanság az uralkodó.

Nemhős

Jönnek! – jut eszembe Helmut Newton híres fotója, a They are coming, amikor ezekre a ragyogó nőkre nézek, akik a színpadon Mária-kék ruhában pompáznak: szépségük, jelenlétük, sokféle életkoruk és uralkodó tekintetük betölti a teret.
  • Tompa Andrea
  • 2018. június 24.

Tárgylemezke

Zsámbéki Gábor rendezése a tárgyilagos vizsgálat kedvező feltételeit teremti meg, a sok-sok apró részlet szinte laboratóriumi körülményeket idéz, s az egy esetre szűkített világ körbejárhatóságát, a percepció kiélesedését segíti elő. Spiró drámája, a Széljegy is ilyen, a történet szikár egyszerűséggel koncentrál az átverés esetére.

Újrajátszás

„Ma már nincsenek írók”, hangzik fel váratlanul a szünetben; a színdarabból kilépett gáz(készülék)szerelő mondja a közönség közé vegyülve, önironikusan.
  • Tompa Andrea
  • 2018. június 10.

Igyekezz, az égbolt zár!

Vannak olyan előadások, amelyek után (még) jobban lehet szeretni a színészeket. Ezt a hatást nem annyira a drámán alapuló színház, hanem inkább az olyan előadások érik el, amelyek a színészetre mint mesterségre és a színészekre mint a tökéletlenséget és a kudarc lehetőségét is magukban hordozó személyiségekre reflektálnak.