Színház

Már épül a színház a stadionokra

Gogol: A revizor

  • Tompa Andrea
  • 2014. február 9.

Színház

"Én elhatárolódom ezektől a poénoktól. Szerintem egyáltalán nem voltak humorosak" - mondja egy fiatalember a párjának az előadás után. Elszólja magát, hiszen nem arról van szó, hogy nem nevetett - azt bizony szabad, nem nevetni, kritikus is megírta, és nem is durran minden petárda -, de elhatárolódni valamiféle morális, etikai, világnézeti alapon szokás.

Érteni vélem, hogy mitől. Van itt a színpadon vak komondor és hozzá monoklis anya és lányai, Kerényi-féle "megírom", központilag kiutalt tankönyv az iskolában, elsöpört és láthatatlanná tett hajléktalanok helyén független művészek, van TEK-es, van város, ami jobban teljesít, Csányi Sándor-féle magyaros bajusz, bővérű vidék-főváros ellentét, és még hosszan sorolható volna a direkt politikai-közéleti utalásrendszer. Érthető, hogyha nem tetszik, amikor mindez nevetség tárgyává válik, márpedig A revizorban most ez történik. Érthető és rendben is van. Talán már egy év múlva - remélhetően színen lesz még ez a színpadi remeklés - más humor fog virítani a pitypang helyett, mert a színház az azonnali életanyagot tudja használni, pont azt, amit semmi más művészet nem tud. Ami erénye és hátránya lehet egyszerre, de most itt határozottan erénye.

A revizor mindig politikai tartalmú darab volt, maga a cár a cenzorok ellenében adott rá engedélyt. S a legrosszabb rendszerek - szovjet, román - hoztak létre olyan színpadi megvalósítást, ami aztán életeket követelt: Mejerholdot Sztálin kivégeztette, Pintiliét pedig Ceausüescu üldözte messzire (és örökre el) a színházból. Zsámbéki híres rendezése már inkább szög volt a hatalom koporsójába. Mert a hatalomtól való félnivaló komédiája ez, amikor a hatalom(nak vélt senkiházi) látogatást tesz egy kisvárosban. A felsorolt rendezők nem lehettek úgy szókimondóak, mint most Bodó Viktor. Ma nem múlnak életek egy műalkotáson, ahogy színházakat sem zárnak be darabért, még tán igazgatói pályázatokat sem egyes színreállítások befolyásolnak (ezek az ügyek máshol, magasabban és értelmetlenebbül dőlnek el szerintem). A Vígszínház A revizora végtelenül játékos és éles össztűz a mai magyar közéletre, egy abszurd válasz.

Hogy milyen elméje van egy olyan rendezőnek, aki ennyire gyors, játékos, őrült, gyakran szürreális elemekből, össze nem illő stilisztikájú darabkákból tud összehordani hetet és havat, azon csak tűnődni lehet. Milyen elméje? Szabad, szeleburdi, bátor, pimasz és igazán vonzó. A kortárs kultúra tyúkudvara ez. Van itt sok filmes idézet, tudatos kikacsintás és hozzá kézpattintás, amikor "olyat" mondanak, hogy - érted, politikai-összekacsintósat. Van itt kisípozott káromkodás a tévéből, klasszikus geg - néha igen szuperül, például egy hosszú szódásüvegszóló. És van gatyaletolás is, mert életünket és vérünket egy poénért! De minden valahogy másképp, ahogy eddig nem láttad: addig nyújtva, spilázva, nyúzva, amíg a dolog teljesen öncélúvá nem válik, l'art pour l'art, a játszadozás kedvéért. Minden "túl" van, agyon, nagyon, a szöveg is túl van írva (szerintem remekül), ez stilisztikájának lényege, a tudatos túlzások világa, amiben rengeteg minden történik szimultán, gyorsan, próbára téve a nézői figyelmet is. Ezek az abszurditások végig Gogol-hűek maradnak, vagy inkább: Gogol elbírja őket. Egy adott pillanatban döbbenten kiált fel egy szereplő: "az eredeti Gogol-szöveget mondom!" (Mellesleg éppen félig nem.)

Miközben töretlenül mesélik a történetet, és folyvást kilépnek belőle, kirángatva a nézőt is, tudatosítva: ez csak színház. Csak színház, ami a stadionokra épül - ahogy egy fura, kitalált szereplő, az uszodaigazgató mondja hagymázos monológjában. Hisz ahol ennyi a stadion, ott egyre jobb lesz a színház, nem?

Egy félig működő, de inkább félig nem műküdő uszodába helyezik a cselekményt, lepukkant, tágas hely, leszakadt feliratok; a megsemmisítendő akták tárolására mily alkalmas. Nagyüzemi iratmegsemmisítés zajlik majd itt, hisz hegyekben áll a bűnjel. A városi elöljárók, intézményvezetők itt találkoznak szeretett polgármesterükkel; mind jó kövérek, vastagok. Jól élnek, azazhogy nyomorultul itt a disznószagú vidéken, hisz kövérek. (Eszembe jut Alvis Hermanis "kövér" A revizorja, amelyre Bodó utal itt; mesterektől idézni nem baj.)

Az est másik ragyogó üstököse Bodón kívül Hegedűs D. Géza, az OTP bajszos emberére maszkírozott polgármester. Hegedűs polgármestere gyors, fenyegető, ellentmondást nem tűr, embert meg nem hallgat, felkészült, dörzsölt vezér; a színész hatalmas színskálán játssza. Hegedűs olyan parázs elmeállapotban van, amin meg lehetne sütni egy rántottát: káprázatos energiákkal visz mindenkit. Humora, öniróniája nem hagyja el egy percre sem. Nem fárad, pedig verejtékezik, mint mindenki. Zárómonológjában - melyben a közönség felé fordulva fenyegetőzik - olyan ügyesen tudja a humort és a nézőkkel való dühödt szembefordulást ötvözni, hogy elkezdesz magadra gondolni: tényleg, mitől vagyunk annyira beszarva? Lengyel Tamás mint Hlesztakov önhitt bájgúnár, sármőr, igazi sármmal, aki egyre jobban belemelegszik a revizor szerepébe, és kezdi élvezni hatalmát. És megannyi parádés ötlet, színész, hogy a megnyomorított, mindennap jól eltángált hölgyekről már ne is beszéljünk - sok jó vígszínházi és független, szputnyikos színész. S a végén megjön, minek jönnie kell, az igazinak, a nemzeti revizornak.

Vígszínház, január 10.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.