Színház

Még mindig itt vannak?

Yasmina Reza: Bella Figura

Színház

A Bella Figura című drámában minden van, csak épp Bella Figura nincs. A helyzet épp ellentétes ezzel: szereplői nem igazán tudnak élni. Yasmina Reza kortárs francia drámaíró neve a színházba járóknak a Művészet című nagy sikerű darab, a szélesebb közönségnek pedig elsősorban a 2012-ben bemutatott Roman Polański-film, Az öldöklés istene miatt lehet ismerős.

A négy főszereplős filmre vitt kamaradráma azzal indul, hogy két kisfiú a játszótéren összeverekedik, és szüleik egy udvarias vacsora keretében próbálják kulturáltan megbeszélni a történteket. Spoiler: nem sikerül nekik. Ugyanilyen kevés szereplős, összesűrűsödött pár órát mutat be a Bella Figura is, habár az alaphelyzet eggyel kevésbé érdekes.

Két szerető, Boris és Andrea (Stohl András és Petrik Andrea) általában csak egy-egy gyors légyottra jön össze, ám most a nő kérésére kivételesen vacsorázni mennek. Az étteremben azonban összefutnak Boris feleségének legjobb barátnőjével, Françoise-zal és a férjével, Erickel (Kovács Patrícia és Wunderlich József), no meg a férj édesanyjával, a Halász Judit megformálta Yvonne-nal. A viszony igen gyorsan világos lesz Françoise számára, így az előadásban valójában nem sok minden történik azon kívül, hogy a szereplők kínozzák egymást, és főképp saját magukat.

A Bella Figura az étterem neve, és éppen azért érkeznek ide a szereplők, hogy egy este erejéig szépen éljenek, és ünnepeljék az életet (és Yvonne születésnapját is), ahogy azt állítólag az olaszok teszik. Más kérdés viszont, hogy ezek az emberek élethelyzetük miatt nyilvánvalóan alkalmatlanok a Bella Figura lét­érzés megélésére, hiszen boldogtalanok. Így aztán számolatlanul követik el egymás ellen az apróbb és nagyobb, de minden esetben igen hétköznapi árulásokat. Ilyen, amikor Andrea azt hazudja Borisnak, hogy lefeküdt az egyik munkatársával, vagy amikor Françoise nem Yvonne-hoz címezi a hozzá szóló mondatait. De ugyanez a helyzet akkor is, amikor Eric finom agresszióval lekezeli idős édesanyját, vagy amikor szimpla kényelemből nem áll ki felesége mellett egy-egy élesebb helyzetben, sőt ő is rámozdul Andreára egy megfelelőnek tűnő pillanatban. A legtöbb árulást azonban egyértelműen Boris követi el a szeretője ellen, kapásból attól a nem elhanyagolható apróságtól kezdve, hogy a felesége által ajánlott étterembe viszi vacsorázni. De látjuk azt is, hogyan rendeli alá a nőt saját önzőségének, kényelmének és családi jólétének, és azt is, milyen erőszakosan próbálja felügyelete alatt tartani. Amikor pedig már nem tudja tovább irányítani Andreát, verbális agressziója fizikaiba csap át: szorongatni, rángatni, taszigálni kezdi a nőt dühében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.