Meghalt Békés Itala színésznő

  • narancs.hu
  • 2025. január 14.

Színház

A Madách Színház és az Örkény Színház saját halottjának tekinti.

Életének kilencvennyolcadik évében elhunyt Békés Itala Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő – tudatta az Örkény István Színház a Facebookon.

Mint írják: „Több, mint hetven évet felölelő, gazdag művészi pályáján különleges, sokoldalú, játékos személyisége mindvégig arra ösztönözte, hogy keresse az újat, a váratlant, a még nem ismertet.”

Békés Itala 1927. március 23-án született Debrecenben, édesapja Békés István író, édesanyja Rita Furlani színésznő. Békés Itala Magyarországon elsők között játszott pantomimet, a pódiumműfaj kereteit pedig a kabarétól versműsorokon át a női esélyegyenlőség képviseletéig tágította ki. Számtalan színpadi, filmes, televíziós, rádiós szerep fűződik a nevéhez, ami mellett a színjátszással mint személyiségfejlesztő pedagógiával is foglalkozott.

Tagja volt az Úttörő Színháznak, a Madách Színháznak, élete utolsó két évtizedében az Örkény Színházban játszott. Három könyve jelent meg, írásra barátja, Örkény István bíztatta. „Alakításait kivétel nélkül tudatosság, összetéveszthetetlen eredetiség, a színpadi munkát tisztelő elhivatottság formálta. Könyveiben szellemesen, szenvedélyes őszinteséggel beszél önmagáról, családjáról, a Békés színházi dinasztiáról, éles szemmel látott kortársairól, eredeti életfelfogásáról” – fogalmazott bejegyzésében a színház.

Békés Italát a Madách Színház és az Örkény Színház saját halottjának tekinti.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.