Meghalt Király Levente, a Nemzet Színésze

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. július 30.

Színház

Budapesten született, friss diplomásként került a Szegedi Nemzeti Színházhoz, és végig ott maradt.  

Kedd reggel 87 éves korában elhunyt Király Levente, a Nemzet Színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára.

Az 1937-ben Budapesten született Király Levente 1959-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s még abban az évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. A szegedi társulat vezető művésze, a prózai tagozat meghatározó tagja lett. Könnyed vígjátékokban éppúgy meghódította a publikum szívét, mint tragédiákban. Pályája kezdetén klasszikus nagyoperettek táncoskomikusi szerepkörében aratott nagy sikereket. Később sorra játszotta el a világirodalom nagy klasszikusainak karakterszerepeit. Sokan emlékezhetnek Mercutiójára a Rómeo és Júliából, Falstaffjára a IV. Henrikből vagy Figarójára Beaumarchais darabjából. S amivel pályája során talán leginkább azonosították: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalből. Ezzel a szereppel nemcsak itthon, hanem a társulat Monte-Carlo-i vendégjátékán is óriási sikert aratott.

A Szegedi Szabadtéri Játékokon fellépett a Cyrano de Bergerac és a La Mancha lovagja előadásokban. Több magyar filmben játszott jelentős szerepet. Budapesti társulatoknál is gyakran lépett fel vendégként.

Király Levente művészi pályájának elismerését jelzik a különböző kitüntetések: 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1969-ben Juhász Gyula-díjat, 1984-ben Makó Lajos-díjat kapott, 1986-ban elnyerte az Érdemes művész címet. A Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003. március 15-én a Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Nemzet Színésze címet.

1986-tól volt a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. 1996-ban nyugállományba vonult, de a színház továbbra is számított a munkájára. Csábító budapesti ajánlatoknak ellenállva megmaradt szegedi színésznek. Vérbeli társulati színművész volt, aki a fiatalabb kollégáinak nagy szeretettel adta át tapasztalatait, és segített pályájuk alakulásában. 2007-ben Szeged díszpolgárának választották. A szegedi önkormányzata saját halottjának tekinti Király Levente színművészt, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről.

A címlapkép forrása a Szegedi Nemzeti Színház Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.