Színház

Mélyhűtött szerelem

Abe Burrows: Kaktuszvirág

Színház

A mű ismerős, a szerzői név ellenben ismeretlen: a bulvárvígjátékoknál amúgy korántsem szokatlan képlet Abe Burrows és az ő Kaktuszvirága esetében jószerint törvényszerűnek tekinthető.

A darab ugyanis mindeddig következetesen az eredeti, francia szerzőpáros (Barillet és Grédy) firmája alatt futott, akár prózai formában, akár Nádas Gábor zenéjével és Szenes Iván dalszövegeivel kistafírozva került a magyar színpadokra. Az Orlai Produkciós Iroda előadása azonban most a mérsékelten új cím (A kaktusz virága helyett) mellett e téren is újított: a jeles Broadway-mindenes által sikerrel amerikanizált változatot kiválasztva, amellyel persze áttételesen ugyancsak bizalmas viszonyban állhatunk, hiszen az – a tiszteletre méltó, 1200-as New York-i szériát követően – bő ötven éve örökzöld filmkomédiává lényegült át, a főszerepekben Ingrid Bergmannal, Walter Matthauval és a lencsibaba-tekintetű Goldie Hawnnal.

Azonban hiába az innen is, onnan is leszármaztatható meghitt viszony, a Novák Eszter által rendezett előadásban elsőre mégsem egészen könnyű ráismernünk a magát családosnak lódító, nőcsábász fogorvos meg a kitartó vonzalmát ápolónői korrektség mögé rejtő asszisztens történetére. Pedig ezt a darabot játsszák, az nem vitás, csak éppen egészen különösen. Mindenekelőtt valamiféle furcsa ellenszereposztásban, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy létrejöjjön a színpadi hitelesség oly kívánatos minimuma. Ötvös András Dr. Julian Winstonján kezdve a sort: ő nemcsak hogy fiatalabb a szerepénél, sőt voltaképpen a saját harmincöt esztendejénél is, de a figura szinte egyetlen vetületével sincsen érintkezése. Köpenyében és jelen sörtefrizurájával váltig inkább tűnik pesti csemegepultosnak, semmint manhattani sztomatológusnak, a színpadi férfisármja pedig ezúttal legfeljebb a hiányában létezik, erősen kétségessé téve, ugyan lehetett-e Winston doki valaha is a „pomponlányok álma”. S ami a legfőbb: az asszisztensnőjét alakító Kovács Patríciával olyan hűvösen idegennek hatnak egymás mellett, mint egy adag parajpüré meg egy zacskó ribiszke a mélyhűtőben. Mindazonáltal Kovács Stephanie-ja legalább a megbízható egészségügyi munkaerőt hihetően hozza, de már a kaktusz váratlan kivirágzásával ő is olyannyira adós marad, hogy így a darab boldog szerelmi végkifejlete merőben erőszakolt fejleménynek tetszik.

Igaz, több jel is arra látszik utalni, hogy Novák Eszterék megfontoltan valami mást akartak a színpadra hozni, mint amit e vígjáték (bármely eddig ismert formájában) alapértelmezetten felkínálhat a színházcsinálók számára. Ezt a legnyilvánvalóbban az jelzi a néző számára, amit a fogorvos link barátját, a reklámszínész Harvey-t megformáló Schruff Milán mutat az előadás vegyes stílű közegében. Schruff ugyanis a feje tetejére fekete pulikutya-parókát kapott, s az ő jelmezéhez jutott a legtöbb retrószignál is, a szemborzasztó mintázatú nyakkendőtől a trapézszárú nadrágig (jelmez: Őry Katalin). Vagyis a szerepe egyik felét a ruhája és az álhaja játssza, a másik felét azonban neki magának kell megoldania, méghozzá jelentékenyen túlspilázott burleszkmodorban, melyet színészalkatától igen távol kerülve is feltűnő lelkesedéssel és zajos közönségsikert aratva abszolvál. A burleszk amúgy kitartó vonulata az előadásnak, s e részben a csapatmunka fegyelmezettsége meg a fizikai humorra építő játékötletek révén akadnak egészen kompakt és jól sikerült, habár a túlhajtásra ugyancsak erős hajlandóságot mutató szakaszok, különösen a táncos percekben (mozgás: Bóbis László).

Az áldott közönség mindenesetre hálát tanúsít a mulattatás koreografált részleteiért, nyájasan elfogadja az üresben forgó retrózást meg a világító poharakat, és mindeközben a szereposztás szándékolt ellengesztusaitól, illetve kényszerű esettségeitől sem zavartatja magát. (Az eddig nem nevesített szereplők sorából talán csak a két, kölyökkutya elevenségű fiatalt, vagyis Józsa Bettina Toniját és Rohonyi Barnabás Igorját őrzi a jó emlékezet.) A legnagyobb szolgálatot mégis azzal teszik – jórészt persze önmaguknak – a jegytulajdonosok, hogy voltaképpen mindössze hasznos emlékeztetőnek tekintik az előadást. Hiszen csakis így történhet meg, hogy ha nem is észrevétlenül, de végeredményben mégis elcsúszik az olyan rendezési alaphiba, mint amilyen a poén és nevetés nélküli felvonásvég.

Belvárosi Színház, január 19.

 

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.