A szegedi MASZK Egyesület által szervezett program centrumában idén Horváth Csaba koreográfus munkássága állt, bár ezt sem dogmatikusan értelmezték a szervezők. Vagyis ott volt a pesti egyetemen rendezett remek Toldi (amely amúgy is járja az országot), a Szkénében bemutatott és a kritikusok által az elmúlt évad egyik legjobb előadásának nominált, ugyancsak általa rendezett A nagy füzet, valamint Tea for two címmel tréningeket is tartott mindennap. Azért jöttek a régi és új vendégek is; a szlovén Via Negativa, az Andaxínház, a Szkéné és a Füge, Gergye Krisztián és a sepsiszentgyörgyi M. Stúdió, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a szegedi Metanoia Artopédia, a kaposvári színészhallgatók Jeles Andrással, és sokan mások.
És megint volt egy-egy független alkotó rövidebb performansza az esti előadások előtt a Régi Zsinagógánál, és megint volt sok telt ház, és megint nehéz volt kikötni a biciklit, mert nem volt hely...
Másodszor láttam Szegeden az Agota Kristof művéből írott, zöldségek közé koreografált A nagy füzetet, és ezúttal Keresztes Tamás ugrott be Krisztik Csaba mellé a másik ikerfiú szerepébe. A háború elől az addig nem ismert nagyanyához menekített ikrek gyorstalpalón járják ki az "élet iskoláját", a maguk bőrén tanulva meg elviselni a nehéz életet, a fájdalmat, a szeretet kiszolgáltatottságát. A megrendítő, egyszerűségében hatásos, a testnyelv és a szó egymásba fonódó eszköztárát virtuóz módon használó előadás szikárabb és drámaibb lett a Régi Zsinagóga terében. Andrássy Máté monumentális Nagyanya-figurája az ő kemény, vagyis leginkább paradox szeretetével (melynek külső, felületi megnyilvánulásai inkább a dühre hasonlítanak) segít megőrizni a fiúknak a "hozott örökséget", a tanulás iránti vágyat, miközben az életre neveli őket.
A pécsi Janus sr. nevű diákszínjátszó-csapat Balkán címmel hozott egy etűdökből felépített előadást, amely kiindulópontként a West Balkánban történt tragédiához kapcsolódik, de aztán erősen elkanyarodik azok felé a hétköznapi, korosztályosnak mondható jelenségek felé, amelyekről nemigen lehet eleget és elég jól beszélni. Mert az alkohol, a drog még mindig rossz intonációban - a "nem szabad" kontextusában - kerül napirendre, a szülőknek még mindig hazudni kell, de minimum célszerű, ha a szerencsétlen nagykamasz nem akarja őket naponta szembesíteni elvárásaik képtelenségével - és közben egymás közt dúl a tanácstalanság, mit és miért, és mit miért ne... A pécsiek etűdjei olykor maguk is didaktikusak, máskor a megvalósítás túlontúl iskolás, de összességében elgondolkodtató nemzedéki önvallomás volt ez.
Ennél sokkal nagyobbat ütött a város főterén a szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzett diákjainak előadása, amely A legnagyobb magyar címet viselte. Nem, nem Széchenyi. A legelső jelenetben a játszók odalépnek a közönség kis csoportjaihoz, és elmondják: személy szerint nekik miért és mennyire fontos a saját magyarságuk. Kultúra, nyelv, kötődés, otthonérzés. Aztán a játékban kiderül, hogy a "legnagyobb magyar" elrendeli a Magyar Nemzeti Válogatott Színész Gárda megalapítását, kijelöli a válogatóbizottságot, megadja a döntés szempontjait - és a gyerekek eljátsszák-elmondják, hogyan sikerül fölvételt nyerniük, avagy hogyan és miért nem. Vagy már a név sem cseng jól, vagy a település, ahonnan jönnek, esetleg a felvételire hozott "magyarmese" szerzője nem stimmel - mert a megfelelés szempontjai átláthatók, csak éppen az alkalmasság nincs köztük. Kemény látlelet ez tíz-egynéhány tizennyolc évestől, akik a jó tempójú, húzós előadásban csöppet sem bájologják-nevetik el és rejtik véka alá keserűségüket. Aztán a végén hátat fordítanak, felhúzzák a pólójukat, és a hátukra írva szavanként összeáll: "Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." (Berzsenyi) Ezek a gyerekek maradni szeretnének. Itthon. Van remény, mondom magamban - és ez segít át az M. Stúdió Kampf című, erősen didaktikus, gondolatiságát tekintve meglehetősen vékonyka előadásán, melyben az unásig ismételt mozdulatsorok mindössze annyit közölnek a közönséggel, hogy manipulálni, parancsuralmi ambíciókhoz alanyokat, vagyis népet találni könnyű. A Fehér Ferenc koreografálta produkció szimpla dramaturgiai rugója, kiszámítható fordulatai erősen igénybe veszik az ember szubjektív időérzékét.
Ehhez képest szinte elröpült a zalaegerszegiek Kebab című előadása, amelynek alapanyagát Gianina Carbunariu írta, és különösen Európának ezen a fertályán igencsak aktuális az alaphelyzete, noha a helyszín az írországi Dublin. Merthogy oda vándorol ki három román fiatal, két fiú és egy lány, hogy összefonódó történetük ne csak arról szóljon, hogy ott sem minden fenékig tejföl, hanem arról is, miért érzik úgy, hogy menni muszáj, mert "bárhol inkább, mint Romániában". Nem a kudarc a lényeg, hanem az oka - Balog József rendezése és a három színész játéka erősen kívánt volna egy színház-pedagógiai körítést, beszélgetést, közös feldolgozást, ahogyan ez otthon, az előadás eredeti helyszínén is történik.
A kilencnapos fesztivált kevesebb mint tízmillió forintból rendezték. A POSZT-on az egyik versenyelőadás meghívásának költsége hat és fél millió forint volt.
Szeged, június 23-24.
