rés a présen: Hogyan befolyásolta a koronavírus a munkádat, az életedet?
Szikszai Rémusz: Indonéziában éltünk – akkor már nyolc hónapja –, és terveink szerint júniusig biztosan maradtunk volna, amikor márciusban kitört a pánik a vírussal kapcsolatban. Eleinte abban a tévhitben ringattuk magunkat, s ezt a média is erősítette, hogy a trópusi körülményeket nem kedveli ez a vírus, aztán hirtelen kiderült, hogy mégis. És mivel az indonéz állam sem a transzparenciáról híres, jobbnak láttuk, ha idő előtt hazatérünk, még mielőtt teljesen lezárják Magyarország határait (akkor épp ez történt), és amíg van repülőjárat. Azon a héten majd’ 200 ezren hagyták el a szigetet.
Többek között a gyermekem tanító nénije is, így most az online oktatás úgy zajlik, hogy Új-Zélandról, ahol él, érkezik a lecke Budapestre, innen megy vissza Indonéziába (tanár így igazolja, hogy tanít, a gyermek, hogy tanul) onnan vissza hozzá, Új-Zélandra és kezdődik a körforgás elölről. Szóval, itthon vagyok, ugyanazzal küszködve, mint bárki más. Online oktatás a gyermekkel, vécépapír-felhalmozás, az egyre bárgyúbb FB-bejegyzések értelmetlen bámulása, no és persze mindennap kidolgozni egy újabb változatot a napi programtervre, amelynek aztán a negyedét sem valósítjuk meg.
| ||
rap: Milyen munkákat fejeztél be utazás előtt, mi lesz még azokból látható az újrainduló színházakban?
SZR: Tavaly nagyon kemény évem volt, Macbethet rendeztem Tatabányán a Szkénével együttműködésben, Tökéletleneket a Centrálban, Kalucsnit Nyíregyházán és Tesztoszteront Debrecenben. Természetesen jelenleg mindegyik parkolópályán van. A neten a tatabányai rendezéseimből a régebbiek (Az imposztor, Tartuffe), elérhetők voltak a színház honlapján, és még a temesvári Parasztopera is.
rap: Beszálltál az online színházcsinálásba a TRIP hajón. Mik a tapasztalataid?
SZR: Magács László megkeresett, amikor hazaértem, hogy ha lejár az önkéntes karantén, akkor vállalnám-e az első karanténszínházi felolvasó megrendezését. Tasnádi István írta, akit nagyon kedvelek, és a pályázati kiírás szerint háromszereplős lett az egyfelvonásos. A darab címe: Húzzál újat, szerintem remek szöveg, így örömmel vállaltam. Nagyszerű érzés volt Láng Annamarival, Pál Andrással és Rába Rolanddal az online olvasópróbák sora és aztán az a másfél órás próba, amit együtt tölthettünk élőben a hajón. Meg az élő adás izgalma is. Rögtön az elején eldurrant egy reflektor, ami elállította a hangot, így az eleje nehezen élvezhető, sajnos. A kritika persze rögtön leszúrt, hogy „fapados”.
rap: Néztél te is online színházat? Milyen élmény?
SZR: Szoktam nézni, igen. Nekem nem rossz élmény online nézni színházat. Függetleníteni tudom, el bírom képzelni, milyen lehet eredetiben. Nagyon sok olyan előadást láthattam így most, amelyek eddig sajnos kimaradtak, elsősorban az idő hiánya miatt. Fogalmam sincs, mi lesz. Egy pohár bor után szoktam filozofálni arról, hogy milyen lesz a jövő, de azt hiszem, hogy azt a feleségem is unja.
rap: Mik voltak a jövő évadra a terveid, és mik valósulhatnak meg azokból?
SZR: Nem tudom, mi lesz. Azt sem, hogy mi lehet. Mindenesetre készül majd az új projekt a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulással, lesz egy-egy előadásom Tatabányán, a Radnótiban és Szegeden. Mindaddig, míg nem mondják azt, hogy nem lehet, úgy tekintek rájuk és úgy is dolgozom rajtuk, hogy lesznek. Meglátjuk.
rap: Álmodtál színházzal Balin?
SZR: Sajnos csak ritkán emlékszem az álmaimra, és nyilván leginkább a rosszakra. Balin például pár napig álmodtam, miután a gyerekem arra ébredt, hogy egy nyolcvancentis kobra van a szobájában. Az az élmény pár éjszaka visszajött álmomban, felpattantam az éjszaka közepén, megnéztem, minden rendben van-e a fiammal, aztán szép lassan elmúlt. Színházról nagyon rég álmodtam. Álmodom róla nyitott szemmel eleget.
(Interjúnk eredetileg a Magyar Narancs 2020. május 14-i számában jelent meg, most újraközöljük online is.)
