Magyar Narancs: Az észak-macedón szerző, Rumena Buzsarovszka A férjem című novelláskötetéből készült előadás a régió posztkommunista, patriarchális valóságára reflektál. Hogyan jött létre a produkció?
Levko Esztella: Másfél éve kezdtük el az előkészületeit. Száger Zsuzsával korábban együtt játszottunk az Artificial Moon angol nyelvű társulat két produkciójában. A próbafolyamatok alatt fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnénk egy előadást közösen létrehozni. Kifejezetten olyan régiós történeteket kerestünk, amelyekkel reflektálni tudunk arra, mi történik itthon, vagy akár a környezetünkben. Sok mindent olvastunk, keresgéltünk, Zlatko Panzov, az ELTE macedón lektora ajánlotta A férjem című novelláskötetet. Éreztük, hogy dolgunk van ezekkel a szövegekkel. Már csak rendezőt kellett keresni. Pass Andreát gondoltuk a legmegfelelőbbnek.
MN: Milyen forrásból tudott létrejönni az előadás?
LE: Száger Zsuzsával mindent ketten csináltunk, az elején asszisztens vagy produkciós menedzser nélkül. Lépésről lépésre haladtunk. Szerveztünk fundraising eseményt, ahol bemutattuk a víziónkat, életemben először pitcheltünk, és legnagyobb meglepetésünkre találtunk támogatókat, olyan magánembereket, akik úgy érezték, hogy a női egyenjogúság témájában egy fontos projektet támogathatnak. Ez a fajta pénzszerzés még gyerekcipőben jár itthon, de meggyőződésem, hogy független alkotóként meg kell tanulnunk ilyen formában is érvényesülni. Emellett természetesen pályáztunk is, ahová lehetett.
MN: A darab fókuszában a nőket megbélyegző nemi sztereotípiák állnak. Mi vitt titeket ebbe az irányba?
LE: Először egész egyszerűen felfedeztük az anyáinkat, a barátnőinket és saját magunkat a történetekben. Azt éreztük, hogy ezek a sztorik itthon is szembejönnek. Aztán amikor komplexebben kezdtünk el gondolkodni, egyértelmű lett, hogy a novellák a női egyenjogúság, a láthatatlan munka, a nemekhez ragadt sztereotípiák témájához kapcsolódnak.
MN: Feleségek, szeretők, özvegyek mesélik a sorsukat, megmutatva önmagukat, a környezetüket, félelmeiket, a társadalmi normákat, amelyek meghatározzák az életüket.
LE: Egyikük tanárnő, tanult, felvilágosult, intelligens ember, aki tudatában van a házasságon belüli alárendeltségének, de nem akar változtatni a helyzetén. Bár szenved, mégis cinkosa a férjének. Az ő története arra reflektál, hogy mi nők is ugyanúgy építjük a patriarchális társadalmat, szerves részei vagyunk, mint a férfiak. De ott van az a háziasszony is, aki mindent feladott, háztartásbeli családanya, elengedte egyetlen álmát, hogy író legyen, és belekeseredett a szerepébe. Se ereje, se önbizalma kilépni. Bár A férjem az előadás és a novelláskötet címe is, a szövegek sokat foglalkoznak az anya-lánya kapcsolattal. Azzal, hogyan örökítődnek át a minták, hogyan visszük tovább az anyáink berögződéseit. A történeteket a kiúttalanság köti össze. Ez mégsem jelenti azt, hogy szerintünk sincs kiút, csak azt mutatjuk be, hogy mindez jelen van a társadalmunkban, vannak olyan nők, akik szituációjukból adódóan nem látják, hogy van választási lehetőségük.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
