Interjú

„Mindez a nappalinkban”

Levko Esztella színész

Színház

Sok helyen kipróbálta magát, külföldi tanulmányait követően játszott lengyel fizikai színházban, olasz, szlovén és határon túli magyar formációkban. Itthon most egy független előadásban látható. Eddigi tapasztalatairól és egy saját közéleti és kulturális tér kialakításának a lehetőségeiről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Az észak-macedón szerző, Rumena Buzsarovszka A férjem című novelláskötetéből készült előadás a régió posztkommunista, patriarchális valóságára reflektál. Hogyan jött létre a produkció?

Levko Esztella: Másfél éve kezdtük el az előkészületeit. Száger Zsuzsával korábban együtt játszottunk az Artificial Moon angol nyelvű társulat két produkciójában. A próbafolyamatok alatt fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnénk egy előadást közösen létrehozni. Kifejezetten olyan régiós történeteket kerestünk, amelyekkel reflektálni tudunk arra, mi történik itthon, vagy akár a környezetünkben. Sok mindent olvastunk, keresgéltünk, Zlatko Pan­zov, az ELTE macedón lektora ajánlotta A férjem című novelláskötetet. Éreztük, hogy dolgunk van ezekkel a szövegekkel. Már csak rendezőt kellett keresni. Pass Andreát gondoltuk a legmegfelelőbbnek.

MN: Milyen forrásból tudott létrejönni az előadás?

LE: Száger Zsuzsával mindent ketten csináltunk, az elején asszisztens vagy produkciós mene­dzser nélkül. Lépésről lépésre haladtunk. Szerveztünk fundraising eseményt, ahol bemutattuk a víziónkat, életemben először pitcheltünk, és legnagyobb meglepetésünkre találtunk támogatókat, olyan magánembereket, akik úgy érezték, hogy a női egyenjogúság témájában egy fontos projektet támogathatnak. Ez a fajta pénzszerzés még gyerekcipőben jár itthon, de meggyőződésem, hogy független alkotóként meg kell tanulnunk ilyen formában is érvényesülni. Emellett természetesen pályáztunk is, ahová lehetett.

MN: A darab fókuszában a nőket megbélyegző nemi sztereotípiák állnak. Mi vitt titeket ebbe az irányba?

LE: Először egész egyszerűen felfedeztük az anyáinkat, a barátnőinket és saját magunkat a történetekben. Azt éreztük, hogy ezek a sztorik itthon is szembejönnek. Aztán amikor komplexebben kezdtünk el gondolkodni, egyértelmű lett, hogy a novellák a női egyenjogúság, a láthatatlan munka, a nemekhez ragadt sztereotípiák témájához kapcsolódnak.

MN: Feleségek, szeretők, özvegyek mesélik a sorsukat, megmutatva önmagukat, a környezetüket, félelmeiket, a társadalmi normákat, amelyek meghatározzák az életüket.

LE: Egyikük tanárnő, tanult, felvilágosult, intelligens ember, aki tudatában van a házasságon belüli alárendeltségének, de nem akar változtatni a helyzetén. Bár szenved, mégis cinkosa a férjének. Az ő története arra reflektál, hogy mi nők is ugyanúgy építjük a patriarchális társadalmat, szerves részei vagyunk, mint a férfiak. De ott van az a háziasszony is, aki mindent feladott, háztartásbeli családanya, elengedte egyetlen álmát, hogy író legyen, és belekeseredett a szerepébe. Se ereje, se önbizalma kilépni. Bár A férjem az előadás és a novelláskötet címe is, a szövegek sokat foglalkoznak az anya-lánya kapcsolattal. Azzal, hogyan örökítődnek át a minták, hogyan visszük tovább az anyáink berögződéseit. A történeteket a kiúttalanság köti össze. Ez mégsem jelenti azt, hogy szerintünk sincs kiút, csak azt mutatjuk be, hogy mindez jelen van a társadalmunkban, vannak olyan nők, akik szituációjukból adódóan nem látják, hogy van választási lehetőségük.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.