„Mindez a nappalinkban”

Levko Esztella színész

Sok helyen kipróbálta magát, külföldi tanulmányait követően játszott lengyel fizikai színházban, olasz, szlovén és határon túli magyar formációkban. Itthon most egy független előadásban látható. Eddigi tapasztalatairól és egy saját közéleti és kulturális tér kialakításának a lehetőségeiről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Az észak-macedón szerző, Rumena Buzsarovszka A férjem című novelláskötetéből készült előadás a régió posztkommunista, patriarchális valóságára reflektál. Hogyan jött létre a produkció?

Levko Esztella: Másfél éve kezdtük el az előkészületeit. Száger Zsuzsával korábban együtt játszottunk az Artificial Moon angol nyelvű társulat két produkciójában. A próbafolyamatok alatt fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnénk egy előadást közösen létrehozni. Kifejezetten olyan régiós történeteket kerestünk, amelyekkel reflektálni tudunk arra, mi történik itthon, vagy akár a környezetünkben. Sok mindent olvastunk, keresgéltünk, Zlatko Pan­zov, az ELTE macedón lektora ajánlotta A férjem című novelláskötetet. Éreztük, hogy dolgunk van ezekkel a szövegekkel. Már csak rendezőt kellett keresni. Pass Andreát gondoltuk a legmegfelelőbbnek.

MN: Milyen forrásból tudott létrejönni az előadás?

LE: Száger Zsuzsával mindent ketten csináltunk, az elején asszisztens vagy produkciós mene­dzser nélkül. Lépésről lépésre haladtunk. Szerveztünk fundraising eseményt, ahol bemutattuk a víziónkat, életemben először pitcheltünk, és legnagyobb meglepetésünkre találtunk támogatókat, olyan magánembereket, akik úgy érezték, hogy a női egyenjogúság témájában egy fontos projektet támogathatnak. Ez a fajta pénzszerzés még gyerekcipőben jár itthon, de meggyőződésem, hogy független alkotóként meg kell tanulnunk ilyen formában is érvényesülni. Emellett természetesen pályáztunk is, ahová lehetett.

MN: A darab fókuszában a nőket megbélyegző nemi sztereotípiák állnak. Mi vitt titeket ebbe az irányba?

LE: Először egész egyszerűen felfedeztük az anyáinkat, a barátnőinket és saját magunkat a történetekben. Azt éreztük, hogy ezek a sztorik itthon is szembejönnek. Aztán amikor komplexebben kezdtünk el gondolkodni, egyértelmű lett, hogy a novellák a női egyenjogúság, a láthatatlan munka, a nemekhez ragadt sztereotípiák témájához kapcsolódnak.

MN: Feleségek, szeretők, özvegyek mesélik a sorsukat, megmutatva önmagukat, a környezetüket, félelmeiket, a társadalmi normákat, amelyek meghatározzák az életüket.

LE: Egyikük tanárnő, tanult, felvilágosult, intelligens ember, aki tudatában van a házasságon belüli alárendeltségének, de nem akar változtatni a helyzetén. Bár szenved, mégis cinkosa a férjének. Az ő története arra reflektál, hogy mi nők is ugyanúgy építjük a patriarchális társadalmat, szerves részei vagyunk, mint a férfiak. De ott van az a háziasszony is, aki mindent feladott, háztartásbeli családanya, elengedte egyetlen álmát, hogy író legyen, és belekeseredett a szerepébe. Se ereje, se önbizalma kilépni. Bár A férjem az előadás és a novelláskötet címe is, a szövegek sokat foglalkoznak az anya-lánya kapcsolattal. Azzal, hogyan örökítődnek át a minták, hogyan visszük tovább az anyáink berögződéseit. A történeteket a kiúttalanság köti össze. Ez mégsem jelenti azt, hogy szerintünk sincs kiút, csak azt mutatjuk be, hogy mindez jelen van a társadalmunkban, vannak olyan nők, akik szituációjukból adódóan nem látják, hogy van választási lehetőségük.