„Mintha a saját családjukról szólna”

Tena Štivičić drámaíró

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A 3tél ősbemutatója a londoni National Theatre-ben volt 2014-ben. A The Guardian kritikusa azt írta, hogy a közönség Horvátországgal kapcsolatos történelmi ismereteinek hiánya megnehezítheti a befogadást. Ezt ön is így érezte?

Tena Štivičić: Ez nem igazán foglalkoztatott, mivel mindig is úgy gondoltam, hogy a 3tél elsősorban egy családról szól. Még ha a jugoszláv és a horvát történelem bonyolult politikai dimenziói között játszódik is, alapvetően nem az volt a célom, hogy Horvátország történelméről írjak színdarabot. Sokkal inkább egy családról, annak is elsősorban a női tagjairól akartam beszélni, illetve arról, hogy hogyan funkcionálnak a különböző generációk a változó politikai környezetben, hogyan hatnak a következő nemzedékre az előző generációk és a letűnt rendszerek titkai. A londoni bemutató után valóban voltak olyan kritikák, amelyek azt tárgyalták, hogy a közönség talán nem értett minden részletet, de én összességében úgy éreztem, hogy ez nem okozott valódi problémát. Nem is feltétlenül kell mindent érteni ahhoz, hogy valaki élvezni tudjon egy előadást. Az mindenesetre nagyon ritka dolog, hogy egy Horvátországhoz hasonló kis országban játszódó darabot egy olyan világszinten is jelentős színházban mutassanak be, mint a National Theatre. Ilyesmi leg­inkább akkor szokott előfordulni, ha az adott országban éppen valami olyan történik, amiért a figyelem hirtelen ráirányul, ezáltal pedig a helyi alkotók is bemutatkozási lehetőséget kapnak a nemzetközi színpadokon. Horvátország esetében ez a kilencvenes évek elején történt meg – akkor én még nagyon fiatal voltam –, azóta viszont eltelt harminc év.

MN: Hogyan kapta meg mégis ez a darab ezt a lehetőséget?

TŠ: Egy brit ösztöndíjprogram keretében írtam a darabot és a Birmingham Repertory Theatre-rel kezdtem el fejleszteni, de ott végül nem tűzték műsorra. Volt viszont egy megérzésem, hogy Howard Daviest, aki egy nagyon ismert és elismert brit rendező volt – sajnos néhány éve meghalt – talán érdekelné, sőt a korábbi munkái alapján reméltem is, hogy szívesen dolgozna a 3téllel. Sikerült eljuttatnom hozzá, és tényleg reagált. Úgy gondolom, az ő szenvedélyessége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a darab valóban életre tudott kelni Londonban.