ZSINÓRPADLÁS - Interjú

„Mintha a saját családjukról szólna”

Tena Štivičić drámaíró

Színház

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A 3tél ősbemutatója a londoni National Theatre-ben volt 2014-ben. A The Guardian kritikusa azt írta, hogy a közönség Horvátországgal kapcsolatos történelmi ismereteinek hiánya megnehezítheti a befogadást. Ezt ön is így érezte?

Tena Štivičić: Ez nem igazán foglalkoztatott, mivel mindig is úgy gondoltam, hogy a 3tél elsősorban egy családról szól. Még ha a jugoszláv és a horvát történelem bonyolult politikai dimenziói között játszódik is, alapvetően nem az volt a célom, hogy Horvátország történelméről írjak színdarabot. Sokkal inkább egy családról, annak is elsősorban a női tagjairól akartam beszélni, illetve arról, hogy hogyan funkcionálnak a különböző generációk a változó politikai környezetben, hogyan hatnak a következő nemzedékre az előző generációk és a letűnt rendszerek titkai. A londoni bemutató után valóban voltak olyan kritikák, amelyek azt tárgyalták, hogy a közönség talán nem értett minden részletet, de én összességében úgy éreztem, hogy ez nem okozott valódi problémát. Nem is feltétlenül kell mindent érteni ahhoz, hogy valaki élvezni tudjon egy előadást. Az mindenesetre nagyon ritka dolog, hogy egy Horvátországhoz hasonló kis országban játszódó darabot egy olyan világszinten is jelentős színházban mutassanak be, mint a National Theatre. Ilyesmi leg­inkább akkor szokott előfordulni, ha az adott országban éppen valami olyan történik, amiért a figyelem hirtelen ráirányul, ezáltal pedig a helyi alkotók is bemutatkozási lehetőséget kapnak a nemzetközi színpadokon. Horvátország esetében ez a kilencvenes évek elején történt meg – akkor én még nagyon fiatal voltam –, azóta viszont eltelt harminc év.

MN: Hogyan kapta meg mégis ez a darab ezt a lehetőséget?

TŠ: Egy brit ösztöndíjprogram keretében írtam a darabot és a Birmingham Repertory Theatre-rel kezdtem el fejleszteni, de ott végül nem tűzték műsorra. Volt viszont egy megérzésem, hogy Howard Daviest, aki egy nagyon ismert és elismert brit rendező volt – sajnos néhány éve meghalt – talán érdekelné, sőt a korábbi munkái alapján reméltem is, hogy szívesen dolgozna a 3téllel. Sikerült eljuttatnom hozzá, és tényleg reagált. Úgy gondolom, az ő szenvedélyessége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a darab valóban életre tudott kelni Londonban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.