„Mit írtál, szakácskönyvet?”

Bíró Kriszta színész

Színház

Bár már négy kötetet jegyez – egy beszélgetőkönyvet és több színpadi adaptációt –, még mindig zavarba ejti, ha írónak nevezik. Az Örkény Színház színészével a legújabb novelláskötete, a Kevert kapcsán így elsősorban az írásról beszélgettünk.

Magyar Narancs: A köteted könyvbemutatóján is aláhúztad, hogy nem tartod magad írónak. Miért?

Bíró Kriszta: Színész vagyok, aki ír, így szeretem definiálni magam. Az író számomra mondjuk, García Márquez. Lehet, hogy van ebben némi infantilizmus is, mert amikor gyerekként olvasóvá válunk, az író olyan, mint a király vagy a királylány, vagy a herceg, fehér lovon. Természetesen szorongás és óvatosság is van ebben, nehogy a hübrisz hibájába essek. De tényleg nem a kulturált álszerénység beszél belőlem.

MN: El tudod képzelni, hogy valaminek a hatására ki tudd mondani, hogy színész és író is vagyok?

BK: Például ha valaki leírja, hogy színész-író, akkor már nem zavar, nem ugrik össze tőle a gyomrom. Ötéves korom óta színésznek készülök, és harminchárom éves voltam, amikor először megjelent szövegem nyomtatásban, úgyhogy ez még nem állt annyira készen bennem. Ha eltelik még harminchárom év, akkor lehet, hogy majd ki merem mondani.

MN: Benne van az is, hogy nem tartod magad elég jónak?

BK: Ezt az olvasó dolga eldönteni. Az irodalom egy hatalmas óceán, vannak benne fároszok és szigetek, és vannak a vízcseppek – én vízcseppként is nagyon jól érzem magam.

MN: Úgy tudom, azt is nehéz volt kimondanod, hogy színész vagy.

BK: Ezzel nem vagyok egyedül a szakmában. Amikor átvettük a diplománkat, és megláttuk leírva, hogy színészek vagyunk, hirtelen valóságossá vált, hogy immár azt, hogy színészek vagyunk, ki lehet jelenteni. Óvatosan mondja ki az ember, ha azzá válik, amit megálmodott magának. Ha megkérdeztek, mi a foglalkozásom, elég hamar ki tudtam mondani, hogy színész, de ha most megkérdezik, nem tudom azt mondani, hogy színész és író vagyok, nem visz rá a lélek.

MN: Mikor kezdtél el írni?

BK: Írogattam én korábban is, de az mindig valamilyen színházi előadáshoz kapcsolódott. Amikor a gyerekem kétéves volt, és délután végre elaludt, egy Népszabadsággal a kezemben ültem a lakás legkisebb helyiségében. Az apróhirdetéseknél olvastam egy hírt, hogy a chaplinfilm.hu és a magyar.film.hu forgatókönyvíró pályázatának határideje másnap lejár. Egyoldalas szinopszist kellett leadni egy filmötletről. Fölhívtam Honti Gyuri barátomat és megkérdeztem, hogyan kell bekapcsolni a számítógépet. Gyuri elmagyarázta, én bekapcsoltam, megírtam azt az egy oldalt és gyorsan elküldtem. Megnyertem a pályázatot. Ott álltam egy forgatókönyvvel a kezemben, ami Budapesten játszódik a 30-as években, egyebek közt a Gundelben és a Városligetben, vagy­is pontosan tudtam, ebből soha nem lesz film. Ez volt az Egyszer van. Mivel látták, mennyi munkám van benne, Orbán Eszter és Vámos Anna azt javasolták, adjam oda az Ab Ovo könyvkiadónak. Odaadtam, elolvasták, azt mondták, hogy ez nagyon jó, csak kevés, ehhez még írni kell, és akkor valahogy kiszaladt még két kisregény. Ez lett az első könyvem, a Jozefa.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.