ZSINÓRPADLÁS - Könyv

Módszeres színészkedés

Lee Strasberg: Mestersége színész – A Method Acting születése és gyakorlása

  • Kolozsi László
  • 2019. október 26.

Színház

Lee Strasberg utolsó könyve nemcsak összefoglaló mű, de az önigazolás könyve is.

A szerkezete, a fejezetek beosztása is a mestert, Sztanyiszlavszkijt idézi. Ahogy Sztanyiszlavszkij, úgy Strasberg is a gyerekkorával, színházi élmé­nyei­vel kezdi. Mondhatni, Strasberg még szerencsésebb is, mint a nagy orosz, mert ő a 19. század végének nagy színészeit is láthatta utolsó szerepeikben színpadon, Eleonora Dusét, Giovanni Grassót, Saljapint. Egyébként ez a legszebben megírt rész, tele találó hasonlatokkal: a színházi előadás olyan, mintha a hóba írnánk.

Lee Strasberg életének fordulópontja: megpillantja Sztanyisz­­­­lav­sz­­­kijt a színpadon. És azt, amit másoktól nem kapott meg, a színészi jelenlét állandóságát. Itt látja először, hogy a színész minden előadáson ugyanazt a minőséget hozza. Sztanyiszlavszkij rendszeréből alkotja meg azt a módszert, amelynek leírása a könyv második, kissé hosszabb, kicsit kevésbé izgalmas, de nagyon fontos része. Nem azért, mert annyival többet tesz hozzá Sztanyiszlavsz­kijhoz. Nem is azért, mert megismerhetők belőle a gyakorlatai – pedig joggal mondható rá, hogy a Method Acting átfogó ismertetése –, hanem azért, mert süt belőle a sértettség, a meg nem értettség (ami, tudjuk, honunkban egészen veszélyes, ha a színházban jelenik meg).

Színészinstrukciós módszerét nem állítja be eredetinek. Az Actors Studióról szóló részben röviden úgy foglalja össze, hogy lényege az improvizáció (ez leginkább szituációs gyakorlatokat jelent, ezek meghonosodtak a magyar színészképzésben is, és legutóbb a Madeline a mélyben című filmben lehetett látni, hogy nem is olyan ártalmatlanok), valamint az affektív memória. (A kifejezés magyarítása annak ellenére is pontos, hogy az eredeti kifejezést Sztanyiszlavszkij fordítói – Balogh Pál és Horvai István – érzelmi emlékezetnek fordítják.) Strasberg abból indul ki, amiből Sztanyiszlavszkij, hogy a jó színész fel tudja használni az emlékeit az alakításokhoz, érzelmi memóriájából hív elő akár kellemetlen emlékeket is, hogy erősebb legyen az alakítása, és ehhez gyakorlatokat, relaxációs és helyzetgyakorlatokat talál ki. És ezen a vonalon tovább is lép, mint orosz mestere. Egy példa: Stella Adler nem tud eljátszani egy gyöngéd szerelmest, ezért azt mondja neki, hogy képzelje magát egy ötnapos tengeri hajóútra, és képzelje el, hogy ott ismerkedik meg a férfival.

Ugyanakkor az is világos, hogy Robert De Niro nem Strasberg iskolájának hatására vállalt taxisofőrmunkát, amikor élete szerepére készült. Strasberg gyakorlatai áttételesebbek, ő inkább a személyes, már egyébként is átélt, traumatikus helyzetekre épít. Akár kisebbek, akár nagyobbak azok. Min­den­esetre a könyv végén eljut odáig, hogy azért Brecht sem lenne az, aki, ha nem lenne Lee Strasberg, és Grotowski sem lett volna meg a tanításai nélkül. Az olvasó szinte értetlenül áll a komikus vallomás előtt: ezek szerint még az sem elég, ha valaki kinevel egy Marlon Brandót, egy Paul Newmant, Al Pacinót. Vagy az őrületbe kerget egy Marilyn Monroe-t azzal, hogy elhiteti vele, a módszerével a legnagyobb színésznő lehet.

Fordította: Marosi Viktor. L’Harmattan Kiadó, 2018, 210 oldal, 2365 Ft

 

Neked ajánljuk