Színház

Hód Adrienn koreográfus: „Sosem az átlagos, csúcsparipa táncos test érdekelt”

Hód Adrienn, a Hodworks tánctársulat alapítója megszállottan kutatja a test kifejezési lehetőségeit. Tánckreációi tabudöntögetők és társadalomkritikusak, de egyben játékosak is. Meghökkentő előadásaival nemzetközi elismerésre tett szert. Legújabb, Shared Values című munkáját Bécsben készítette, de nem csak erről beszélgettünk.
  • Artner Sisso
  • 2024. október 30.

„Idegen vagyok magamnak”

Ebben a különös interjúkötetben, amelynek több fejezetében egy-egy harmadik fél is bekapcsolódik a beszélgetésbe, Gyárfás Dorka többnyire afféle narrátorként kíséri Kulka Jánost, csupán alkalmanként lendítve tovább a témát egy-egy új irányba.

Nézhetjük úgy

Vannak előadások, amelyek nézőként meglepnek, zavarba hoznak, és beszélni is nehéz róluk, mert nem viszonyulhatunk hozzájuk úgy, mint általában a színházhoz. Meg kell keresnünk a saját nézőpontunkat, és lehet, hogy ez nem is sikerül azonnal, az előadással egy időben, később azonban mégis maradandóbbnak bizonyulnak, mint sok „hagyományos” színházi este. Gyanítom, hogy Kulka János különleges monodrámája is ezek közé az előadások közé fog tartozni.

„Lehet máshogyan is”

Szürreálisan realista, futurisztikusan hétköznapi jelmezei és díszletei többször felkeltették a szakma és a közönség figyelmét, az idei Színikritikusok Díjánál is jelölt volt a legjobb díszlet kategóriában. Hogyan nyer előadásról előadásra inspirációt, és mit jelent számára az autonóm alkotási folyamat – ilyesmikről beszélgettünk Izsák Lilivel.

Madame Mao koloratúrája

Richard Nixon Budapesten is járt, 1963-ban jól felhizlalt csirkét nyújtogatott neki egy árus az óbudai piacon, az emberek körbevették és csodálták, sokkal közvetlenebbül, mint később Kínában; akkor még nem nyert választást (éppen elveszítette John F. Kennedy ellen).

Engednek a kilencvenből

A Színházi Kritikusok Céhe az idén 45. alkalommal adta át a kritikusdíjakat. A mára csak mutatóba maradt független szakmai díjak egyikét a céhtagok szavazatai alapján ítélik oda.