rés a présen: Legújabb munkája Florian Zeller Az apa című darabjának címszerepe a Pesti Színházban, Valló Péter rendezésében. Egy demens embert alakít, nem is akárhogyan. Igényelt ez speciális felkészülést?
Kern András: Csak annyira, mint minden darab, hiszen az író elég pontosan leírja a szerepet. Nézhettem volna betegeket, de elég nehéz lett volna most, amikor látogatni sem lehet. Rengeteg élménye van az embernek az ismeretségi köréből meg hallomásból, és ezeket összerakva orvosilag is hitelesnek tűnhet az előadás. Az egész pályánknak az a lényege, hogy hitelesnek kell lenni. Szokták azt is mondani, hogy milyen borzasztó lehet nekem estéről estére egy ilyen leépülő embert játszani. Mindig el kell magyarázni, hogy azt, amit játszom, nem élem meg estéről estére, és nem a betegség tüneteivel foglalkozom játék közben. Amikor játszom, az a lényeg, hogy a nézőkre hatással legyek és nem az, hogy a szerep hogyan hat rám. Mi is lenne velem, ha a párhuzamosan játszott minden szerepem ezt követelné.
rap: Nem is volt olyan, hogy egy szerep miatt életmódot váltott, vagy alaposan tanulmányozta a darabban lévő élethelyzeteket?
KA: Az amerikai színészek csinálják, hogy lefogynak vagy meghíznak egy szerep miatt, meg elmennek valahova azért, hogy megtudjanak valamit. Amikor a Kakukkfészek című darabot játszottuk vagy negyven éve, az egész társulat elment, és megnézte a Lipótot. Orvosok vezetésével tanulmányoztuk a betegeket, de hogy ezt ki milyen mértékben és mennyire pontosan használta a szerepében, azt nem tudom. Az apa kapcsán is néztünk filmet a demenciáról, de nekem már inkább az a rengeteg tapasztalat, felhalmozódott tudás, megfigyelés segít, amit 72 éves koromra összehoztam.
rap: Egyből megtetszett a Zeller-darab?
KA: Igen, mert a tárgya ellenére kifejezetten mulatságos. Az jutott eszembe, amikor először olvastam, hogy mennyire bátor, mert egy betegségen, egy ilyen sötét témán végtére is nem illik nevetni. Persze csak eleinte vicces, a végére elsötétedik a darab, és megrendíti az embereket. Pontosan olyan ez az előadás, amit szeretek a színházban: egyszerre szívszorító és humoros.
rap: És milyen a színház manapság a színész szemével, amikor kevesebb a néző, és azok is maszkban vannak?
KA: Néha megtapsoljuk a nézőket, hogy eljöttek egyáltalán. Mostanában nagyon ritkán van tele egy színház. Eleinte, amikor megláttam a nézőket, azt gondoltam: jé, már biztos meg is buktunk, aztán hirtelen rájöttem, hogy most a vírus miatt nem lehet telt ház. A maszkokat látni is csak először volt különös, már másfél hónapja maszkos közönségnek játszom, úgyhogy megszoktam. Meg lehet szokni, csak nem öröm.
rap: Hogyan zajlottak Az apa próbái?
KA: Szeptember elején kezdtük. Hatszereplős, és azóta már hárman voltak betegek vagy betegséggyanúsak, így lekettőztük a szerepeket, szóval van gond, és ez kicsit félelmetes. A mi szakmánk véletlenül olyan, hogy nem lehet maszkban gyakorolni, mert akkor a nézők nem látnak belőlünk semmit. Időnként eszembe jut, amikor közelről üvöltözünk egymással a színpadon, hogy ez most veszélyes.
rap: Az első hullámos karantén hogyan érintette?
KA: Sokat játszottam akkor, és egy nehezet próbáltam: A vád tanúját a Játékszínben, és az első előadás után rögtön jött is a karantén. Nagyon fáradt voltam, így nem zavart az első hónapban, hogy otthon kell ülni. Semmit nem csináltam, olvastam, tévét néztem, igyekeztem megkedvelni a sorozatokat és olvastam a régebbi darabokat, hogy ne felejtsem el. Azokat játékidőben is ismételgetni kell, mert, ha egyiket nem játszom két hétig, akkor is tudok felejteni. Az egy szakmai titok, hogy a színházi előadás nem készül el a premierre, a tizedik előadásnál kezd olyan lenni, amilyennek lennie kell. Úgy pláne nehéz, ha egyből a bemutató után nem játsszuk negyedévig.
rap: A Játszd újra, Sam! a legrégebben menő előadása. Harminchat éve megy a Vígszínházban. Ott is fel kell elevenítenie a szöveget?
KA: 1983-ban volt a bemutatója és most már nem megy sokszor, de érdekes módon ott nem kell újra tanulnom. Valószínűleg azért, mert olyan korszakomban tanultam meg, 35 évesen, amikor még biztosabban tanultam. Az is lehet, hogy az eltelt időben belém mászott annyira, hogy ne felejtsem el. Ennek a szerepnek a szövegét, ha álmomból felkeltenek, akkor is tudom.
rap: Fel tudja sorolni, hogy milyen darabokban játszik aktuálisan?
KA: A Játszd újra, Sam!-ről, A vád tanújáról meg Az apáról már beszéltünk, de van még néhány. Megpróbálom felsorolni: a Valódi hamisítvány és a Hitted volna? című a Belvárosi Színházban, a Balfácánt vacsorára a József Attila Színházban, Az élet, mint olyan a Vígszínház Házi Színpadán megy, a Pesti Színházban játszom még a Honderűben és A kellékesben. Biztos van még, csak nem jut eszembe pontosan. Ja, van a Lövölde tér című zenés estünk a Vígszínházban, amivel időnként járjuk az országot, abban van legalább húsz dalom. Szóval annyi szöveget kell tudnom valóban, hogy az feszegeti a memóriám határait. Lehet, hogy már közel állok az „Az apa-problémához”? Bár az, hogy elfelejtem, hol van a lakáskulcsom, az még nem betegség. Akkor lehet elkeseredni, ha nem normális, ahogy felejt, vagy ha súlyosan elkapja a Covidot. A legjobb egészségesnek lenni, annál már csak fiatalnak lenni jobb. Nálam mindez tünedezik elfele, és ezt nehéz nekem önbizalommal bírni, de muszáj, mert a színházhoz ez is kell. Sőt.
rap: Mit szól az SZFE kitartásához?
KA: Nagyon mellettük vagyok, csak az a kérdés, hogy meddig bírják, és kinek van több eszköze. Remélem, a fiatalok bírják tovább. Amikor odajártam, akkor is nagyon jó hely volt a Színművészeti, és azt hiszem, most is az.
rap: Hisz abban, hogy győz az igazság?
KA: Nem, mert elég pesszimista vagyok. Csak nagyon szeretném, ha győzne.
rap: A filmrendezéssel vannak még tervei?
KA: Gyerekkoromtól filmrendező akartam lenni, aztán egész életemben eltérített tőle a színészet. Most is, de elképzelhető, hogy még rám tör. Épp elkezdtük a Belvárosi Színházban a Válaszfalak című darab próbáit. Többek között Hernádi Jutkával játszom majd benne. Újabban szokásunkká vált, hogy a Belvárosiban együtt játszunk. Meg a Vígszínházban, a Kabaréban is kell játszanom még Schultz urat! Nem lesz ez sok?
