Művészettörténeti dokumentumszínházra gyűlt a közönség a Müszi titokzatos tereiben, ahol a megnyitót maga a híres művelődéspolitikus, Klebelsberg Kunó tartotta. Aztán rögvest ugrunk is egyet az időben, hogy passzoljon a játékidő: 1918–19-et írtunk. Miközben Gerevich miniszter a sajátos magyar modern művészetről és a nacionalista kultúrpolitika előnyeiről papol, a Képzőművészeti Tanács elnökéhez írt nyílt levelet olvassák fel, majd megint mások a progresszív, franciás szellemű Képzőművészek Új Társaságáról beszélnek. Folytonos déjà vu, sokszor nehéz eldönteni, hogy a korabeli dokumentumszövegek nem a máról szólnak-e véletlenül. Újabb ugrás után a tér-idő már az 1928 és 32 közötti évek Magyarországa, amikor a Képzőművészeti Főiskola konzervatív fordulata után az addigi reformoknak nyoma sem marad.
Az előadás nemcsak megmutatta a hivatalos kultúrpolitika és az újító művészet közötti vitákat és ezek szereplőit, de kreatív ábrázolásukkal igyekezett a háttérmechanizmusokat is illusztrálni. Így az egyébként egészen ügyes, esetenként brillírozó színészek mellett az előadás szereplőjévé lett egy-egy antré erejéig Beke László művészettörténész, Jovánovics György szobrász és Birkás Ákos festő. Televíziós talkshow, kiáltvány vagy épp propagandisztikus kórusművek mélyítették a nézők tudását és teremtettek furcsa atmoszférájú hangulatot. Székely Kriszta rendező és Szabó-Székely Ármin dramaturg ötletes koncepcióját csak azért kárhoztatjuk, mert nem rögtön sorozatot terveztek, pedig simán beülnénk a következő részre.
Off-Biennále, Müszi, május 28.
