Nagy Őszi Programajánló - Interjú

„Nem szeretnék többet várni”

Pálos Hanna színész

Színház

Beremend és Szentendre után a Jurányi Házban szeptember 12-én hivatalosan is bemutatják első monodrámáját, a Halász Rita Mély levegő című regényéből készült előadást. A sokszínű szerepeiről ismert színésznővel az anyaságról, a társulati létről, valamint a színészi generációváltásról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Meglepve tapasztaltam, hogy egyáltalán nem vagy aktív a közösségi oldalaidon. Rejtőzködő típus vagy, vagy nem érdekel a népszerűsítés ezen formája?

Pálos Hanna: A közösségi médiának számtalan előnye van, sokan biztos nagy hasznát veszik, de nem nekem találták ki. Az egóm nem viselkedik jól az online térben, és az agyam sem tud mit kezdeni azzal a rengeteg információval, ami egy pillanat alatt megrohamozza. Szeretem, hogy a nézők, amikor belépnek a színházba, nem tudnak rólam gyakorlatilag semmit. A különböző szerepeken keresztül vallok magamról, ezen túl semmit sem tartok különösebben érdekesnek a puszta személyemmel kapcsolatban. A privát életem ügyeit a barátaimmal osztom meg.

MN: De nem nehezebb enélkül előrébb jutni?

PH: Van bennem egy nagy adag büszkeség, vagy nevezhetjük hiúságnak is. Nem tudom, hogy ez pozitív vagy negatív előjelű dolog, de hiszek abban, hogy amelyik munka meg akar, az meg is fog találni enélkül is. Rengeteg időt és energiát követel a virtuális élet, a „Tessék, itt vagyok!” folyamatos demonstrálása.

MN: A tavaly bemutatott Médeia a női lét sokrétűsége tekintetében színészileg előszobája volt a Mély levegőnek?

PH: Komoly lépcsőfok volt a Mély levegő előtt, de nincs mélyebb összefüggés a két előadás között, noha mind a kettő női történet. De hát nő vagyok! Férfiként valószínűleg Krusovszky Dénes- vagy Knausgård-estem lenne. De tény: Médeia megformálása fordulópont volt a pályámon. Akkor játszottam először olyan jellegű főszerepet, ahol az egész előadás ritmusa és hangvétele az én vállamon van. Persze, odaadó, nagyszerű partnereim vannak abban is, de alapvetően hozzám viszonyulva tudják ők is a szerepüket alakítani. Az, hogy Bagossy Júlia rendezőként bízott bennem a szereposztásnál, feltöltött bátorsággal, és az előadás visszhangja is megnyugtatott: jó, akkor valóban működik, amit jelentek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.