A fiatal, főleg a kaposvári színművészeti egyetem hallgatóiból verbuvált független társulat a Koma Bázisán adja elő a már címében is ígéretes Nemzeti Vegyesbolt nevű darabot. A bolt a magyar kültelki valóság ismert darabja: tisztítószereket, mindennemű rágcsákat, sok alutasakos macskakaját, sört és maradék cigit árusít - és Nemzeti Dohányboltra pályázik. Eddig jó is, s a Nemzeti Dohánybolt alapításának tudálékos jelenetei igen élvezetesek. Ugyanis a bolt felét teljesen le fogják falazni, ott lesz majd a trafik. Nem trafik, hanem Nemzeti Dohánybolt - kéri ki magának a felügyelő asszony, aki a körülményeket lesz vizsgálandó, hogy azok megfelelnek-e a szent nemzeti célra. Meg sem nyílt, de már összefirkálták az üvegét: "maffia", "buzik" stb. feliratokkal. (Esterházy Péter mondta talán bő évtizede, hogy a magyar kultúrához azzal járul hozzá, hogy nem teszi be a lábát abba a bizonyos amerikai gyorsétterembe. A demokráciához való hozzájárulás volna csak és kizárólag színpadon vagy egyéb kortárs művészeti alkotásban megtekinteni eme nemzeti műintézményeket.)
Minden, ami nemzeti, jó színházi anyag ma, úgy értve, hogy van neki relevanciája számunkra, a nemzeti rögvalóság mindennapi munkásai számára. Már önmagában a Nemzeti Dohánybolt alapítási jogszabályainak elősorolása is szépséges mutatvány e darabban, amikor a vegyesbótba vasárnap kora reggel betoppannak az ellenőrök, egy férfi, egy nő. Amit a színpadon látni, jobb oldalon a működő vegyesbolt a maga termékeivel, bal oldalon a romok, bontott tégla, malter, mindez leendő trafik, melyben jelenleg egy videotéka működik, de az el lesz takarítva. A darab afféle szalondarab szalondramaturgiával, a szalon a vegyesbolt, amiben mehet a jövés-menés. Az ellenőrök még vissza-visszatérnek a nap folyamán, mert mindössze 24 óra áll rendelkezésre a nyitáshoz, bár a fal nem nagyon akar épülni, és a koncesszió is kérdéses.
Az 1994-es (szándéka szerint vicces) filmet, a Shop-stopot szabták magyarrá, a történetet elég szöveghűen átörökítve, ugyanakkor fel is dúsítva. A filmbeli sztori azonban - mint minden fergetegesnek szánt komédiában - igen vékonyka, bár lehet szórakoztató, ha szórakoztatóan adják elő: szex, párkapcsolat, annak hiánya, egymás szívatása, jópofaságok, drogos fiatal, maszturbáló öreg bácsi, aki a vécét akarja használni az üzletben, és megint szex, lehetőleg olyan, amiről még nem hallottál (mert ez itt ugye egy videotéka). Úgy volna jó, ha pörögnének a dolgok, percenként két viccpetárda pukkanna, lehetőleg valakinek a kárára. Ez azonban nem annyira sikerül ezen az estén. A darab őrületbe hajlani nem tud, komolyan vehető történetként pedig kevéske. Ez a kis szűk valóság valahogy folyton lerántja a darabot, aminek szálldosnia kellene.
Hiba egyrészt az anyagban is van: a magyar nemzeti betétek sokkal viccesebbek, mint a filmbéli sztorik, mégis az utóbbiakból van (sokkal) több. De valahogy a színészi játék sem találja az identitását. Dömötör Tamás rendező ezt az identitást, stílust nem leli: sem a darab nincs összegyúrva (jobban tetszene, ha továbbmenne az eredeti szövegek írásában), sem a színészekre nincs kitalálva játékstílus. Amit látni, amatőr játéknak nem elég nyers és "idegen", azaz nincs újdonságereje, még csak nem is tudatosan kínos vagy tudatosan rossz. Profi játéknak pedig szintén nem nevezhető. Gyakran inkább úgy tűnik, mintha profikat utánzó igyekezet volna. Mert éppen a játékos szellem, valami a szabadság és könynyűség hiányolható.
Hitelesnek látszik a bolti eladó (Hajmási Dávid), bár elég egyszínű; barátnője (Szvetnyik Kata) nem elég humoros, másik barátnője (Tolnai Hella) nem eléggé díva, és szintén valami önirónia hiányzik belőle. A "gyülis" párocska, aki vasárnap inkább templomban ünnepelne, jó szereplehetőség; az örökké dolgoztatott, megalázott Sára (Pallagi Melitta) kívül marad a szerepen, kissé túlzottan mögé áll, párja (Jaskó Bálint) érdekesebb, bár kevés magas labdát kap. A nemzeti főfelügyelőség képviselői (Érsek-Obádovics Mercédesz és Mohácsi Norbert) eleve jobb karaktert kapnak, tudnak is élni vele. A "drogos gyerek" (Piti Emőke) elég jó, bár énekbetétei sehogy sem tudnak magával ragadni, valahogy a hang és a zene nem találnak egymásra, szövegei közhelyesek. A vicces videotékás (Domokos Zsolt) az előadás második felére jobban belemelegszik és viccesebb, de az eleje nagyon nehézkes. A fal sem épül fel, meg a komédia se nagyon.
Koma Bázis, január 4.
