ZSINÓRPADLÁS - Interjú

„Olyan ember lesz, aki remél”

Császi Ádám rendező
szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2017/38. (09. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Színházban debütál a sikeres mozifilm, a Viharsarok rendezője, ráadásul rögtön két előadással. A Rózsavölgyi Szalonban Freud egyik revelatív találkozása a témája, míg a Szkénében egy vallásinak tűnő, de sokkal inkább önismereti szeánszra invitál.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Magyar Narancs: Hogyan kerültél a színház közelébe?

Császi Ádám: Az irodalom hibája. Folyamatosan igyekszem lépést tartani a kortárs művészettel, és óhatatlanul kezembe kerülnek kortárs drámák is. Soha nem akartam színházat rendezni, de nagyon megtetszett egy Sam Shepard-darab, és azon kaptam magam, hogy elkezdtem helyet keresni neki. Így jutottam el a Rózsavölgyi Szalonhoz, ahol épp egy kortárs francia szerző, Eric-Emmanuel Schmitt Az ismeretlen című művét akarták színre vinni, és rendezőt kerestek hozzá. Első olvasásra azt éreztem, hogy nem igazán az én darabom ez – hogy könnyedebb és populárisabb annál, amit én választanék. Viszont tetszett a történet, ami azt járja körül, hogy miben hiszel, és mit jelent megváltozni. Újraolvasva kihívásnak éltem meg, hogy más regiszterben kell majd fogalmaznom. A Szkénében bemutatásra kerülő Young Jean Lee-darab, a Templom egy kortárs amerikai dráma, ezt én választottam, mert nagyon közel áll a szemlélete ahhoz, ahogy a kortárs színházat elképzelem. Nagyon tisztelem a Szkéné szellemiségét, így közösen adtuk be a Staféta pályázatot, és nyertünk támogatást az előadásra. De a két darab közül Az ismeretlen a nagyobb falat.

MN: Miért?

CSÁ: Mert ebben történetet kell rendezni. És színházban egész mások a lehetőségeim a történetmesélésre, mint filmen. A sztorit szinte kizárólag dialóg meséli el, nagyon kevés a színpadi történés Az ismeretlenben. Nagy kihívás, hogy csak az elmondottak alapján összeálljon a néző fejében egy drámai sztori.

MN: Evidens volt, hogy tudsz színházban rendezni?

CSÁ: Nem, most sem evidens. De nem volt bennem iszonyatos félelem. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gothár Pétertől tanultam színészvezetést, kemény iskola volt, erős alapokra építhettem. Másrészt filmrendezőként is mindig az érdekelt a legjobban, hogyan lehet hiteles és erős alakítást létrehozni a színészekkel, hogyan lehet az eszköztelen, személyes jelenlét érzését megteremteni a vásznon. A hiteles színpadi jelenlét viszont teljesen mást kíván a színészektől, mint amit filmen kérek tőlük. Egy forgatáson az a feladatom, hogy folyamatosan a jelenben, a pillanatban tartsam
a színészt, és ne engedjem, hogy a jelenlétét a technika pótolja. Egy filmes alakítás tehát aszketikus és végtelenül konkrét, és azt kívánja a színésztől, hogy teljes egészében a rendezőre és a pillanatra bízza magát. A színházban ennek gyökeresen az ellenkezője a feladat: nagy íveket kell építenem, sok elemzéssel, amellyel a színész végig tudja magát vinni az egész darabon. Az előadást nyilván nem lehet megszakítani rendezői instrukcióval, ezért a színésznek olyan eszközöket kell a kezébe adnom, amelyek segítségével a rendezői értelmezésnek megfelelően saját magát tudja rendezni a teljes előadás alatt. A láttatás eszközei is mások a két műfajban, de arra jöttem rá, hogy a filmes képkivágások megfeleltethetők bizonyos színpadi eszközöknek. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy ha ide mozog, akkor az körülbelül egy közelinek felel meg, ha ott van a térben, az meg egy feszített totál. Nem utolsósorban a darabok főszereplői nagyon erős és jó partnerek voltak a munka során: Fodor Tamás, Rába Roland és Sütő András színházi tapasztalatából nagyon sokat tanultam.

MN: Milyennek látod a színházi közeget, amibe belépsz a rendezéseiddel?

CSÁ: Nagyon szerencsés vagyok, mert senkit nem ismerek a színházi szakmából. Nem gondolkodtam azon, hogy elhelyezzem magam a közegben. Egyelőre szabadon tudom élvezni a helyzetet. És mivel ez az első két rendezésem, megfelelési kényszer sincs bennem.

MN: Mennyire tartod bátornak a magyar színházat?

CSÁ: Hiányolom a kortárs darabokat. Ez az egyetlen és legfőbb kritikám. Sok klasszikust látok magyar színházakban, de én arra lennék inkább kíváncsi, hogy azok a művészek, akik most élnek és alkotnak, mit gondolnak a világról, itt és most.

MN: Hasonló témájúak az előadásaid, hitről, istenhitről szólnak.

CSÁ: Az véletlen, hogy Az ismeretlen is erről szól, de az nem, hogy igent mondtam a darabra. Egyik darabban sem a szó szoros értelmében vett istenhit foglalkoztatott. Az ismeretlenben az a helyzet érdekelt, hogy van egy ember, Dr. Sigmund Freud, aki csak saját magával van elfoglalva, aki azt gondolja, hogy mindent tud, megfejtette ezt a világot, és tudományos hite és hírneve miatt saját magát és a családját is hajlandó feláldozni. Az a helyzet érdekelt, ahogy ez a sors megfordul, mivel belép egy ismeretlen, egy olyan elem, aki nem illik a rendszerbe, akit Freud kétségbeesetten próbál meg belepréselni a rendszerébe, de nem tud. Minél inkább próbálja, annál nehezebben megy. Ettől megváltozik: egy olyan emberből, aki az egész életét a gyanakvásra tette fel, olyan ember lesz, aki remél. Az ismeretlenben a változás a fontos, nem a hit. A Templom nagyon ravasz darab, mert úgy tűnik, mintha az istenhitről szólna, de nem. A legnagyobb kérdés nem az, hogy hiszel-e istenben, hanem hogy miben hiszel. Az előadás azt állítja, önmagad megértése nem történhet meg semmilyen előre gyártott kategória szerint: az önelemzés, az önazonosság megtalálása állandó belső redukciós folyamat. Mert vannak dolgok, fogalmak, szerepek, amik körülírnak téged, de mindez nem te vagy. Noha az a címe, hogy Templom, és hittérítők invitálják a nézőket egy összejövetelre, a darab valójában legkevésbé a vallásról szól. Ehelyett minden lehetséges kontextusban megpróbálja a nézőket kibillenteni abból, amit igaznak gondolnak önmagukkal kapcsolatban. Az alaphelyzet hasonló Handke Közönséggyalázásához, csak a Templom ezt a kérdést teszi fel: ti miben hisztek, kik vagytok ti egyáltalán?

MN: A szöveg szerint a Templom egy istentisztelet szituációja. Mi a műfaja, formája, amiben megjeleníthető?

CSÁ: Nem is istentisztelet, inkább olyan hittérítő session, ahol nem felekezeti dogma szerint értelmezik a hitet, ahol van zene, tánc, ének, személyesen hozzád szól az egész. A darab fikciója az, hogy a nézők nem színházba jöttek, hanem egy ilyen hittérítő összejövetelre. Így a darab ideje és helye megegyezik azzal, amit a nézők megtapasztalnak: a színpadi idő és történés nincs leválasztva a nézőkről, a kettő teljesen egybeesik, sőt a nézők aktív részesei a darabnak, még a színpad és a nézőtér is átjárható. A darab nagyon közvetlen hatásokra törekszik, a néző folyamatosan megszólítva érzi magát. A műfaj lényegében stand-up, csak itt nem vicces kis sztorik hangzanak el, hanem olyanok, amelyek a prédikátorok reményei szerint meg fogják változtatni az életedet.

MN: Ez az átlagos színházi helyzetekhez képest provokatív.

CSÁ: Azért provokatív, mert a néző személyesen meg van szólítva. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogják viselni ezt a nézők, és remélem, hogy jól, mert az egész darab erre a gesztusra van építve. A cél az, hogy a nézők be legyenek vonva, hogy gondolkozz, és ne az legyen, mint egy hagyományos színházi előadásban, hogy beülsz, a színészek kijönnek, eljátszanak egy történetet, gyorsan kaptál egy előre csomagolt élményt, és aztán mehetsz haza. Ez itt mind nincs, minden arra van kihegyezve, hogy ne tudj kiesni a jelenből, hogy a dolog személyesen hozzád szóljon. Nincs tőled eltávolítva, hozzád beszélnek, neked kell reagálnod: olyan, mintha egy hagyományos darabban a partnere helyett végig veled beszélgetne a főszereplő.

MN: Kísérletnek szánod?

CSÁ: Nem szeretem ezt a szót, mert a „kísérleti” a művészetben mindig azt jelenti, hogy nehéz lesz, és ne gyere el, mert nem fogod érteni. Ez a darab ugyan nem narratív, de amint a néző megszokja a meglepő szituációt, nagyon játékos és szerethető, a prédikátorok beszédei pedig tele vannak történetekkel, amelyek pótolják a cselekmény hiányát. A Templom legfontosabb célja az, hogy a néző ne tudjon elüldögélni nyugodtan a sötétben, hogy szabadon gondolkodjon. Hogy a második felvonás már az ő fejében játszódjon hazafelé menet.

szerző
Czenkli Dorka
publikálva
2017/38. (09. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kultúra

még több Kultúra...