Interjú

"Összeugrott gyomorral ébredek"

Kulka János színész

  • Csáki Judit
  • 2010. június 24.

Színház

Ha egy színésznek álomévadot kellene terveznie, ilyet képzelne. Eljátszotta Lear királyt, főszerepet az Ármány és szerelemben, Lekenczey Mukit az Úri muriban, ősszel mutatják be a Serban rendezte Három nővért, amiben ő Kuligin, és most az Esőember premierje közelít... Mégis, legtöbbet a szorongásairól beszéltünk.

Magyar Narancs: Évad vége felé járunk - jó ez?

Kulka János: Még van előttem egy bemutató, nemigen látom a végét.

MN: Nyáron mit dolgozol?

KJ: Remélem, semmit. Illetve: augusztusban megyek Kaposvárra, ahol a nemrég megjelent Akarod vagy nem című lemezemet éneklem - szóval rövid nyár lesz. Tudtam előre, hogy sűrű lesz az évad, hiszen az könnyen kiszámolható, hogy négy bemutató az négy próbaidőszak, illetve ha Orlai Tibor produkciója is összejön - ahogy összejött -, akkor öt, és még a lemez is - de azt már nem tudja kiszámolni az ember, hogy milyen reggelei vannak ilyenkor.

MN: Pont a reggel?

KJ: Naná - összeugrott gyomorral ébredek... Álltam múltkor az Ármány és szerelem előadásán, vártam az első jelenetre, és azon gondolkodtam, hogy is van az Esőemberben a második jelenet. Hát ezt nem lehet előre kiszámítani, illetve nem lehet az erővel és a teherbírással előre gazdálkodni. Túl sok irányban kell megfelelni.

MN: Fantasztikus évad, remek szerepekkel - mégis megannyi szorongás?

KJ: Ez így néz ki, mármint álomévadnak - aztán nem így van. Te leírod, hogy eljátszottam Lear királyt - én meg nem vagyok biztos benne. A valóság mindig más - ráadásul ennyi bemutató még leírva is sok. Ennyit nem szabad dolgozni.

MN: Nemet kellett volna mondani valamire?

KJ: Ha eddig nem csináltam, most hogy kezdjem el? És melyikre mondtam volna nemet? Ráadásul Alföldi szentül meg van győződve arról, hogy a színházon kívül nincsen semmi, és ezt mindenki más is így gondolja, vagyis éjjel-nappal dolgozni kell.

MN: És nem így van?

KJ: Nagyjából így van, engem is leginkább ez érdekel, szenvedélyesen és mélyen hiszek benne, de...

MN: Volt most néhány lazább évadod, mondjuk, a III. Richárd óta. Már várta az ember, hogy...

KJ: ... hogy csináljak végre valamit? Lehet, hogy nem vettem észre, hogy ezek lazább évek voltak? Mindig játszottam. Lehet, hogy nem voltam elég látványos vagy emlékezetes az Oidipuszban? Vagy az Atáliában?

MN: Gondolom, meglepődtél és örültél, amikor megkaptad Lear szerepét.

KJ: Meglepődtem és halálra rémültem. Soha nem gondoltam rá. Ti mind azt hiszitek, hogy én olyan nagyon művelt, olvasott színész vagyok, pedig színészként inkább buta vagyok. Nem gondolkodom sem szerepben, sem magamról a szerepekben - és biztos nem hiszed el, de soha korábban nem láttam a Lear királyt. Ha ismertem volna, talán vágyom rá, hogy eljátsszam.

MN: És ilyenkor őrült tempóban utánanézel? Olvasol róla? Vagy állsz a színpadon, és várod, hogy a rendező...?

KJ: Ez utóbbi. Meg várom, hogy az ihlet belém költözzön, csoda történjen, ilyesmik. A lusta színész álmai a megúszásról...

MN: Lusta vagy?

KJ: Igen. Tudod, van erre Molnár Piroskának egy pontos fordulata: bornírt kötelességtudat. Ez van bennem. Hogy csinálni kell, csak jól szabad csinálni, sokkal jobban, mint mások, nem szabad rossznak lenni, meg kell felelni. És van a hiúság is. És a rengeteg lustaság, restség.

MN: Ezt nem szoktam látni.

KJ: Ja, a színpadon ez nincs. Ott nagyon jó lenni. Csak amíg oda elérünk, addig van.

MN: Nem szeretsz próbálni?

KJ: Nagyon szeretek próbálni. Most meg, Andrej Serbannal különösen. Azt érzem, hogy bíznak bennem, hogy szeretnek, hogy örömet tudok okozni azoknak, akikkel együtt dolgozom. Ha ezt nem érzem, megfagyok.

MN: Kinek akarsz megfelelni?

KJ: Annak, aki ott ül. A rendezőnek. Az a kényszerképzetem, hogy csalódást okoztam Gothárnak, és ez elveszi azt az örömet, amikor azt mondják, hogy jó voltam benne. Egyszer küldött egy sms-t, hogy "tessék nagyobbat gondolni Kulka színészről, és tessék nagyobbat gondolni Lear királyról". És az egyik kritikus azt írta, hogy a nagyság hiányzik belőle. Pontos megfogalmazás.

MN: Ismered azt a színházi mondást, hogy a király attól király, hogy a többiek földig hajolnak előtte?

KJ: Kösz...

MN: Én úgy láttam, hogy ez a Lear király a zuhanásában tud felnőni; amíg király, addig egy hülye narcisztikus pojáca.

KJ: Ezt instruálta Gothár, de csak a vesztes részét tudtam megcsinálni. Bár most már talán az eleje is jobb lett. De mind a szemrehányások, mind a dicséretek azt mondják, hogy ez a Lear az elején nem király. Lear úr - írta MGP. Nagyon régen nem volt ilyen, hogy ennyire nem találtam volna az utat. Aztán a Lear tébolyába belemerülni, az már könnyű. Belehalok minden este, olyan elátkozottul nehéz. A III. Richárd ehhez képest ujjgyakorlat volt. Ezzel várhattunk volna még jó néhány évet.

MN: Érdekes, hogy nem a közönség számít.

KJ: Most nem erről beszélünk, hanem a színpadról. És természetesen az is fontos, de másképp. Kérdezte Bodrogi Gyula, hogy miért futok a tapsnál. Mert túl akarok lenni rajta. Azért persze örülök a közönségsikernek.

MN: Mondd, gyerekkorodban a szüleidnek akartál megfelelni?

KJ: Hát persze. Nem volt könnyű. És ugyanezt látom a zseniális orvos nővéremnél: "nagy formátumú szülők gyermekei vagyunk" neurózis. Attól, hogy tudom, mitől van, még nem tudom megoldani vagy kikerülni. Bizonyos helyzetekben lágy vagyok; ahogy például nemigen tudok nemet mondani, úgy megvédeni sem nagyon tudom magam a nehéz helyzetekben. Ahhoz ugyanis vissza kellene szólni, betámadni - én meg ezt nem tudok.

MN: A környezeted szenvedi meg?

KJ: Kiről beszélsz? A kutyám nem szenvedi meg, egyébként meg öt éve egyedül élek.

MN: Nem gondolnálak magányos alkatnak.

KJ: Talán nem is vagyok az, de most nem rossz ez így. Olyan életet élek, mint a... hogy is mondjam, rengeteg színészéletrajzot olvasok... szóval, mint a sokat dolgozó színészek, Tolnay Klári például, akinek volt egy sezlonja a konyhájában, mert ott szeretett lenni a legjobban, miközben az ember őt igazán palotákba képzeli el...

MN: Nálad is van sezlon a konyhában?

KJ: Még nincs, de arrafelé tartok. Figyelj, ez kívülről szomorúnak tűnik, pedig belül nem az. Tényleg nem. És: ez az ára, ezt fizetem az egészért. Most. Mert nincs ebben semmi eltökéltség, semmi makacsság - bárki bejöhet most is ezen az ajtón, és akkor nem így lesz...

MN: Kicsit dédelgeted is magadban ezt a... mit is, szorongást, kiszolgáltatottságot, túlérzékenységet?

KJ: Lehet, igen. A színészetben ez végül is nem jön rosszul. Nem tudatos ez; ösztönösen vigyáz az ember arra, hogy egészen jól ne legyen. Nem kapkod be nyugtatót, mert milyen jól jön majd az a kis feszültség a próbán... Vagy a minap, amikor holtfáradtan bevonszoltam magam a próbára délelőtt, és Serban egyszer csak azt mondta, hogy "most gyere ide előre, mondd a szöveget, és sírj". Hát zokogtam, mint az állat, és olyan könnyen jött, hogy csak na. És akkor belül az ember elismerően csettint magában.

MN: Ha nem lennél reflektált és önironikus, azt mondanám, ez súlyos ripacséria.

KJ: Hát persze. De közben aznapra meg is gyógyultam. Bírom a délelőtti és késő esti próbát a Nemzetiben, közte meg délután az Esőember-próbát. Ezt az utóbbi öt évben tanultam meg, egy jókora fordulópont után: tudom kezelni magam, tudok bánni magammal, igyekszem keveset nyavalyogni, panaszkodni.

MN: Látod te vajon magad mások szemüvegén át?

KJ: Kién?

MN: A közönségén. A sikeres színészt, akinek minden jól megy, aki megkapja a Kossuth-díjat, aki népszerű, sármos...

KJ: Nem unalmas ez? Mármint hogy kiszámítható vagyok?

MN: Tán ezért jön kapóra, hogy több műfajban dolgozol. Azt hittem, hogy egyikkel "gyógyítod" a másik okozta belső sebeket, miközben mindegyikben - a zenés előadásban, az élő koncertben, a lemezben - van kihívás.

KJ: De azért ez a kiszámíthatóság mégiscsak unalmas, nem?

MN: Mi? Lekenczey Muki az Úri muriban?

KJ: Nem, azt például nagyon szeretem. Hanem hogy meg lehet tippelni, milyen leszek, be lehet határolni - miközben jó lenne épp a határokon túllépni.

MN: Az Esőember ilyen, nem?

KJ: De igen. Ilyet én még nem játszottam. És milyen nehezen mentem bele! De elolvastam a könyvet, és nagyon tetszett.

MN: És elmentél az autistákhoz, hogy tanulj tőlük, igaz?

KJ: Ez nagyon érdekes volt. Felnőtt autistákhoz mentem, egy nappali foglalkoztatóba. Közös zenélés, játékok, uzsonnakészítés a program - és meg kell mondanom, hogy nagyon gyorsan megtaláltam a hangot velük, talán mert nem kerestem. Kicsit úgy éreztem magam, mintha visszamentem volna a saját gyerekkoromba. Felmondjam neked az összes rendszámot és telefonszámot, amit valaha tudtam?

MN: Akkor ez jó munka, igaz?

KJ: Igen. És egyelőre könnyűnek is érzem, otthonosnak. De ne kérdezd meg, hogy nem félek-e! Mert akkor rögvest rám tör a halálos rettegés...

MN: Mitől?

KJ: Hogy csalódást okozok, már mondtam.

MN: Anger Zsoltnak, aki ezt rendezi?

KJ: Talán nem. Hanem annak, aki eljön megnézni. Nem attól félek, hogy én nem csinálom meg a magam részét, mert hát ezerrel, tudod... Hanem hogy kevés. Ez az én életem meghatározó "parája": hogy nem szeretnek, hogy rossz színész vagyok; miközben én azt hiszem, hogy az egyetlen szerethető dolog bennem az, amilyen színész vagyok. Elég rémes, nem?

MN: Ezt le se írom, mert a világon senki nem hinné el.

KJ: Pedig... vannak azért igazán nagyon boldog pillanatok is.

MN: Amikor a próbatáblán meglátod a neved?

KJ: Na, akkor biztos nem. Mi nem ebben nőttünk föl: ma január elején látsz egy plakátot a neveddel, hogy játszod az esőembert június 25-én. Mert promóció van, meg reklám, meg minden. És a rémület, hogy te jó ég, még el se kezdtük... Ha a már megjelent lemez plakátját látom, az jó.

MN: A szerepet is el tudod engedni, ha már túl vagy a bemutatón?

KJ: Amíg játszom, nem. Ezért is sajnálom, hogy a Lear kritikái már lefutottak - egészen másképp játszom most, mint a bemutató körül. Vári Évával a Hat hét, hat tánc vagy a Radnótiban a Kripli a maga kétszázvalahány előadásával még mindig eleven. De a múltkor valamiért a Richárd szövegét kezdtem el mondani valahol, és meglepve tapasztaltam, hogy még az is megvan. Úgy érzem, csupa fiók a fejem.

MN: Hogy kapcsolódsz ki?

KJ: Nehezen. Vagy nem is. Konditerembe járok, én, a lusta, hetente kétszer. Rendszeresen élek. Reggel próba, utána haza, kutyasétáltatás, egy óra alvás, utána előadás, néhány fröccs, haza, e-mail, ez-az, alvás. Izgalmas, mi? De ne hidd, hogy rosszkedvű vagyok - csak pokolian kimerült. Azt kértem Alfölditől, hogy a jövő évadban csak egy előadásban legyek benne - Mohácsival fogok dolgozni, ismét. Az biztos jó lesz.

MN: Tévé? Film?

KJ: Most nincs. A tévéről jut eszembe; rájöttem, miért szeretek külföldi rendezőkkel dolgozni: azért, mert ők nem ismernek, és biztos nem a tévészínészt látják bennem. Remélem, a hazaiak sem - de ez azért már minimum kétesélyes, nem?

Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.

„A legszívesebben hallgatok”

Kurtág György a magyar kultúra állócsillaga, kincse, élő klasszikusa, a magyar művészeti hagyomány nagy tradíciójának megszemélyesítője egy olyan korszakban, amelyben ez a hagyomány igencsak ingatag lábakon áll. Ha nyilvánosan megszólal a 98 éves mester, az maga az esemény.

Annyira nem sötét

A legutóbbi Pearl Jam-lemez, a 2020-as Gigaton hosszú, hétéves várakozás után jelent meg, így sokan örülhettek, hogy a zenekar hamarabb elkészült a tizenkettedik albumával, amely a Dark Matter címet viseli.

Dél csillagai

A Budapest JazzFest cégére alatt, a közel három héten át zajló hetvenhat koncert minden bizonnyal a legnagyobb magyar jazzfesztivál, de ennél figyelemre méltóbb, hogy huszonnégy országból érkeztek a zenészek. Megragadtuk a lehetőséget, hogy egy török triót és egy szárd együttest hallgassunk meg.

Ma senki se nyer

Emlékeznek, mikor volt köztársasági elnök Mádl Ferenc? Nos, Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején. A díszlet és az időnként felhangzó Ki nyer ma? című rádióműsor szignálja segít behatárolni, hogy a közelmúltban járunk, de az elnök neve az egyetlen konkrét utalás, amelyből kikövetkeztethetjük, milyen évet is írunk (majdnem) pontosan.

Gázlánggal fűtünk

Az év szaván vitatkozhatunk, de korunk szava bizonyosan a nárcisztikus. Ha valaki megbánt minket, vagy akár csak nem hajlandó részt venni az önbecsmérlés társadalmilag elvárt aktusában, máris megkapja, hogy „mekkora nárci”.

Újragondolt fintorok

Szabó Eszter sajátos, jellegzetes figurái középkorú és idősödő nők. Morcosak, egyked­vűek. Nyúzottak és fáradtak. Grimaszolnak, duzzognak. Olykor járókerettel sétálnak, máskor két hatalmas herezacskót vonszolnak maguk után.

Választhat szegény

„Köszönöm, hogy Önökkel tölthettem egy napot!” – írta tavaly februári Facebook-bejegyzésében Novák Katalin, amikor látogatást tett Tiszabőn, a legszegényebbek közé sorolt falvak egyikében.

Akire rámondják

Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort – lelke rajta, a jobboldalon mindig is nagy becsben tartották az ország hagyományait, az ilyesminek tényleg van itt csőstül (ti. hagyománya). Amíg viszont tövig rágjuk a körmünket, hogy a tisztelt hatóságok hazavágják-e a miniszterelnököt az aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásaiért, a feljelentés tartalmi része módot ad mindannyiunknak egy pillantást vetni jelen közállapotainkra. Továbbá a jövő kecsegtető ígéreteire is.

Muszkavezetők

Múlt hétfőn egy pilisi lakossági fóruma után a 444 újságírója megkérdezte Szijjártó Péter külügyminisztert, hogyan hatolhattak be az orosz állam támogatta hekkerek – egyszerűbben: az orosz titkosszolgálatok – a Külügy­minisztérium informatikai rendszerébe. Az érdeklődés közvetlen oka az volt, hogy nem sokkal előtte Orbán Viktor kijelentette, mind technikai, mind humán szempontból Magyarországnak van a legjobb nemzetbiztonsági rendszere.

Lövés a lőporos hordón

Május 15-én Handlovában (Nyitrabánya) egy merénylő, bizonyos Juraj Cintula lövéseket adott le Robert Ficóra. Ezek közül legalább egy olyan súlyosnak bizonyult, hogy napokig miniszterelnöke életéért kellett szorítania Szlovákiának. A tettest a helyszínen elfogták, a besztercebányai kórházban kezelt kormányfő a hírek szerint túl van a közvetlen életveszélyen. Szlovákián a merénylet után politikai káosz lett úrrá.

Könnyű kézzel

A Fővárosi Törvényszék mintegy öt éven át zajló tárgyalássorozat után 2024. február 8-án hirdetett első fokon ítéletet a negyed évszázada történt Fenyő-gyilkosság ügyében. Gyárfás Tamás „bűnsegédként” hét év fegyházbüntetést kapott.