Ezzel a címmel ismét közösen készített előadást a Kompánia Társulat és Krzystof Záylinski lengyel rendező. Nyilván nem véletlen az egymásra találás, mintha mindannyian a híres krakkói happeningművész, festő, díszlettervező, a Halálszínház megalkotója, Tadeusz Kantor köpönyegéből bújtak volna elő. Ahogy az előző, úgy ez a darab is olyan befogadóknak való, akik viszonylag hamar otthon érzik magukat egy személyes mikrovilágokból, hangulatokból, emlékképekből, kimustrált ágyrugókból, lyukas lavórból, soha el nem olvadó fagylaltból, sárból összeálló színházi galaxisban. Zenével erősített költői képeken színeződik ki a magány és a párban lét, a gyengeségünk és szánalmasságunk. Az idős pár, akik teáskészlettel golfoznak, a szerelmes paprikajancsi, az ábrándos ápolónő, aki minden sebet bekötöz, a kényszeres kisasszony, aki magával táncol a legjobban, a földre esett béna angyal vagy a mélabús, zsákfejű marionett mind együttérzésre késztet. Ki jobban, ki kevésbé persze, színészi képességei és a mi érzékenységünk szerint.
A darab egyaránt felidézi a háború előtti képzőművészeti kabarék, az orfeumok és a mostani kortárs táncszínházak világát is, ahogy egyik jelenetét a másikba ölti, ahogy a játszók egymás testét is manipulálják, élő díszletként változtatják a helyüket a térben, és megteremtik a szemünk láttára ezt a le nem jegyzett, mindenki által elfelejtett, rólunk szóló igaz krónikát.
Zsámbéki Színházi Bázis, 2013. július 20.
