rés a présen: Hogy kezdted a színészkedést?
Lovas Emília: Kiskorom óta imádom a színpadot, apukám már négyévesen beíratott egy tánciskolába. Általános iskolában is rengeteget táncoltam, illetve mesemondó és versíró versenyekre jártam, és mindig jó eredményeket értem el. Mindig is az volt az álmom, hogy ismerjék a nevem, és elismerjék, amit csinálok, hogy alkossak valamit, és úgy éreztem, hogy a színészethez van érzékem. A rendszertelen rendszerre van szükségem, meg arra, hogy kiadjam magamból a felgyülemlett rosszat és jót, amit kaptam az eddigi életemben. Az első ilyen irányú próbálkozásom a Karaván művészeti iskolában indult. Ekkor még Tápióbicskén laktam, és egy újságban olvastam a Karavánról. Nem volt pénz a telefonomon, és SMS-t küldtem, hátha visszahívnak, és így is történt. Nyári Pali hívott, és megbeszéltem vele egy időpontot, amikor bemehettem, és egy rövid felvételi után bekerültem közéjük. Vidékről jártam be minden hét végén. Itt ismerkedtem meg Balogh Rodrigóval is, akinek bekerültem a Tollfosztás című darabjába.
rap: Mit jelent neked a Független Színház?
LE: Ez volt az első löket a színházhoz, a szakmához, és azóta nincs megállás. Teljesen megbabonázott ez a világ. Ekkor már a Független Színház tagja voltam Németh Angelikával, Németh Robertóval, Szkiba Józseffel és Oláh Edmond Mizókával egyetemben. Mi öten voltunk aTollfosztás című, 2010-ben bemutatott darab szereplői. Balogh Rodrigó és Illés Marci tanították meg nekünk a színművészet csínját-bínját. Mondhatni, egy család lettünk az évek folyamán. Rengeteget köszönhetek nekik. Játszhattam a Pécsi Országos Színházi Találkozón, kivittük az előadást Svájcba, illetve Londonba, és film is készült belőle tavaly.
rap: Mi a legfontosabb ebben a darabban?
LE: A darab Magyarország problémáival foglalkozik. Arról szól, hogyan viszonyul egymáshoz roma és nem roma. Milyen az ország egészségügye, oktatási rendszere. Olyan, hátrányos helyzetű fiatalokról szól, akik rettentő fiatalon meghaltak, mert meggyilkolták őket. Felhívja az emberek figyelmét arra, hogy valamit rosszul csinálunk, ha egy kislány családon belüli erőszak áldozata lesz, s gyerekek halnak meg pusztán azért, mert romának születtek. Nagyon merészen és valósághűen mutatja meg a ma problémáit a darab. Nekem a szívem szorul össze ezektől a témáktól, és nagyon örülök neki, hogy benne lehetek ebben a darabban, mert szívem jogának érzem, hogy foglalkozzam ezzel. Engem is értek már atrocitások a származásom miatt, és tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de míg élek, felvállalom magam, és kiállok azokért, akiket igazságtalanul bántanak.
rap: Amellett, hogy a Tollfosztásban játszol, mivel foglalkozol?
LE: Jelenleg a Pesti Magyar Színiakadémia tanulója vagyok, illetve a színház darabjaiban statisztálok. Minden időmet lefoglalja a tanulás, így nincs időm más színházi elfoglaltságokra. Rengeteget tanulhatok itt, remek tanároktól. Osztályfőnökeink, illetve mesterségtanáraink, Pál András, Őze Áron és Szatmári Attila rengeteget segítenek szakmai, illetve emberi fejlődésünkben.
rap: Mit választanál, ha egy jó tündér azt mondaná, hogy ott élhetsz és úgy, ahogy akarsz?
LE: Rendkívül elszántnak érzem magam. Nincs B tervem. Mindenképp színésznő szeretnék lenni, és tudom, hogy ehhez rengeteg alázat és munka kell.
rap: Mi ad erőt?
LE: Egyetlen példaképem az anyukám, aki rendkívül erős nő, tipikusan az, aki a jég hátán is megél. Ő a legfontosabb nekem a világon, és tudom, hogy csak rá számíthatok. Nagyon nagy segítség, hogy ő van nekem. Sajnos mostanában nagyon keveset találkozunk, mert nagyon lefoglal a színház. A családépítés még nagyon távoli. Először szeretném elérni a céljaimat.
