rés a présen: Klasszikus karriernek indult a tiéd. Az volt a terved, hogy az Operaházban majd mindent eltáncolsz?
Szilvási Anna: Á, soha nem szerettem volna balerina lenni. Debrecenben Vollay Enikőhöz jártam művészi tornára és show-táncra. Az országos versenyekre mindig ellátogatott a Táncművészeti Egyetem (akkor még Főiskola) két mestere, akik minden alkalommal, miután a szólómmal lejöttem a színpadról, odajöttek hozzám, és hívtak, hogy tanuljak náluk Budapesten. Nekem akkor, 11 évesen lett világos, hogy a táncot bizony nem csak hobbiszinten lehet űzni, ez egy szakma. Így nem kell a továbbtanulás miatt abbahagynom. Elmentem a felvételire és kiderült, hogy van modern szak is, de oda csak 14 éves kortól lehetett jelentkezni. Úgy voltam vele, hogy legalább elsajátítom a balett-technikát is. Amint lehetett, átjelentkeztem modern szakra. A balettet nagyon szeretem, de mint színpadi műfaj, távol áll a személyiségemtől.
rap: Melyik technika hatott rád a leginkább?
SZA: Stréber diák voltam, és minden tánctechnikát nagyon szerettem. De ha ki kell emelni egyet, akkor talán a Grecsó Zoltán által tartott Release-óra volt az, amelyik a görcsös akarásomat egy puhább minőséggé formálta. Ez már magában egy szuper és hasznos önismereti fejlődés volt. Az izraeli Gaga-technika ugyan nem volt az egyetemi órarendbe beépítve, de Lőrinc Katalin szervezett nekünk workshopot, illetve utána még Tel-Avivban is volt lehetőségem pár alkalommal részt venni Gaga-órán, ami szintén nyitott a szemléletemen és gazdagította a testszókincstáramat.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
