Szabadka, elvtársak! Desiré Central Station fesztivál

  • Sisso
  • 2013.01.06 12:12

Színház

Jó, hogy Kosztolányi Dezső városában van egy róla elnevezett színház, és 2009 óta fesztivál is, amely elegánsan, de szigorúan tart tükröt a társadalomnak.

Szatíra és dadaizmus találkozója a multikulturális kisvárosban, egy rendszerváltás és egy polgárháború után. Kicsit soknak tűnhet ez, de ha a színház reflektív és őszinte, akkor ez a legjobb, ami történhet velünk. A posztjugoszláv államokból és Magyarországról érkeznek ide rendszerkritikus alkotók. Bizarr, mégis életszerű, hogy szerbek, horvátok, szlovének és magyarok végigülik és értékelik egymás sokszor elviselhetetlenül konfrontatív előadásait. Érezni, hogy a kilencvenes évek háborús borzalmai nagy súllyal nehezednek a fiatalabb generációra és az idősebbekre egyaránt, ugyanakkor a rendszerváltás előtti "különutas" Jugoszlávia öröksége is erősebben van jelen, és úgy tűnt, hogy enyhén szólva is áthatóbb a szocialista múlttal való szembenézés, mint nálunk vagy a térség más országaiban.

Az Apolitika alcímű idei mustrán két előadás is foglalkozott a 2003-ban meggyilkoltZoran Djindjic szerb miniszterelnökkel. Ebből a belgrádi Atelje 212 Színház előadását láttam a Szabadkai Népszínházban,a filozófus és néhai punkzenész Oliver Frljic rendezésében, aki már maga mögött tudhat egy sokkoló posztjugó trilógiát a nacionalizmusról. A színpad közepén álló, "újkori szerb történelem" feliratú, vérrel teli hordóba mártja minden színész a kezét, amikor beszélni, sőt ordítani kezd. De ennél sokkolóbb a megszokott színházi szabályrendszer felrúgása. Egy ponton leállnak a színészek, az addig a cselekménynek hitt történet megakad. Elmesélik, hogyan hallgatta le a titkosszolgálat a próbákat, és kik léptek ki az előadásból emiatt. Nem tudjuk, ez igaz-e, mindenesetre a végén a "meghurcolt" szerb színészek

lehányják a szerb zászlót,

amivel addig a vért törölgették. Tessék, kinyírták a színházat is, ennek már tapsolni sem lehet.

Nem is tesszük, inkább ön- és nemzetvizsgálatot tartunk pelinkováccal, hogy aztán feloldódhassunk kicsit a nyolcvanas, kilencvenes évek közéleti "popsztárja", a montenegrói Rambo Amadeus koncertjén a Kosztolányiban. A két és fél órás, telt házas polgárpukkasztás alatt a belgrádi televízió 1967-es adásaiból vetítettek részleteket. A felvételeken látható, nagy egyetértésben mulató huszonéves fiatalok ma már aggastyánok, és jó néhányszor változott az ország a fejük felett, anélkül, hogy odébb költöztek volna. Ez a nosztalgia kissé ráült a házra, de Rambo Amadeus - aki az idei Eurovíziós Dalfesztiválon egy nemcsak nemzetkritikus, hanem euroszkeptikus számmal indult (Euro neuro) - fájdalommentes közéleti szövegeivel és bonyolult avantgárd dzsesszel feloldotta még ezt a szomorúságot is.

Másnap morálfilozófiai előadóként tért vissza Rambo, majd délután a ljubljanai Glej, Jure Novak társulata Ezért vagyok boldog című előadását néztem a Gyerekszínházban. Annyira kamaradarab, hogy szinte egy szűk házibuli, mindössze tizenkét nézővel. Az előadó és filozófus Jure Novak a depresszióról mesél, elmondja, hogy tizenkét éves korában egyszer csak permanens boldogság tört rá, majd kiderült, hogy agydaganata van. Műtét, rehabilitáció, műtét - és élet a végeken. Eközben rákvacsorát készít elő, és vörösborokat tölt, de mindenki kicsit kényelmetlenül érzi magát.

Gyorstalpaló terápiánk után rohanni kellett át a városon, egy művházba, ahol a ljubljanai Slovensko Mladinsko Gledalisce Osztályellenség című performanszát sörösrekeszeken ülve nézhettük végig, és egy idő után igazán alig vált el a nézőtér és a színpad. Borut Separovic rendezte az előadást egy Nigel Williams-dráma, illetve annak 1982-es szlovén bemutatója alapján, amelyet közben egy kivetítőn látunk. Ám erre csak fokozatosan jövünk rá, mire összetörik, felgyújtják a színészek a színpadot. Közben fel-felnéznek a vászonra, vajon jól alakítják-e a dekonstruktív szerepeket a régi színészekhez képest, akikből kettő itt van velük. Egyszer csak abbahagyják a játékot, és elkezdenek az akkori önmagukról mesélni, de az idő megbillen, és kitör a szirénás, füstös, maszkos forradalom. Nem tudom, mi ez, hogy huligánok vagy színészek voltak-e a főszereplők, de az biztos, hogy egy voltam közülük.

Kicsit megviselten érkezem a szegedi Metanoia Artopédia előadására. A szabadkai Urbán András Társulatból átnevezett színésznő, Erdély Andrea egykori rezidenciáján több nyelven kezdi az előadást. "Én vagyok az Ottó lexikon XVI. kötete, kérem, nyisson ki, és keresse meg bennem a kartonvarrónő címszót, mert különben el vagyok veszve." Szenzáció és absztrakció, belső cirkusz. Mint már lassan évtizedek óta, most is különleges élmény volt megfigyelni, hogy Jeles András díszlettervezője - Perovics Zoltán - és társulata mint kelti életre installációit a színpadon, hogyan szövődnek egységes látomássá Hasek, Kafka, Comenius, Husz János és Paracelsus mondattöredékei, dallamok, képek, gépek, mechanikus találmányok.

A magyarországi társulatok jelenléte megnyugtató, bár fáj a szívünk, mi lesz velük otthon. Szerbiában nincs olyan kategória, hogy független színház - színház van. Mindenhol kevesebb a pénz, de azt arányosan osztják el. Mert az ellenkultúra a fősodor része. És Tikvicki bácsi, a kilencvenéves csipkegyári exkönyvelő is megtalálja benne a helyét.

Szabadka, november 23-30.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.