Szegény Harpagon

A fösvény - Sepsiszentgyörgy

  • Csáki Judit
  • 2013. június 23.

Színház

Fehér a padló, fehér a négy síkra osztott játéktér minden fala, fehérek a síkokat elválasztó tolóajtók: fehér dobozban játszódik a sepsiszentgyörgyi A fösvény, Bocsárdi László rendezése. Bartha József díszlete leginkább tér - alig néhány tárgy bukkan fel, ha nagyon muszáj. Éppen ezért domináns elem a leghátsó, tükörrel lezárt traktusban egy jókora, fej nélküli szobor (tán a milói Vénusz mása?), a feje helyén lámpaernyővel, és a földhányás, amely Harpagon pénzesládikáját rejti, míg ki nem lopják onnan.

Minden elemében és pillanatában hangsúlyos a játék stílusa, és komótos is, mintha időt adna a közönségének arra, hogy magában reagáljon a látottakra, s ekképp furcsa, féloldalas dialógus szereplője legyen. Nem a Moliére-mű bonyolultságát kell megértenünk, hiszen az egyrészt nem bonyolult, másrészt híven követi a szerző szériaműveinek szerkezetét és dramaturgiáját. Adott a főhős egyetlen domináns tulajdonságával, adott a lánya meg a fia és a szerelmük, a néhány - alig változtatott karakterrel fölvonultatott - mellékszereplő, és még a végén szinte a semmiből felbukkanó külső figura is, aki segít majd lezárni a darabot, mindany-nyiunk megnyugvására.

Szóval nem a darab keltette izgalmat kell elénk pakolni, hanem például azt a rezignált elszántságot, hogy itt háború lesz az apa, vagyis a pénz diktatúrája ellen. Az első két jelenetben Harpagon lánya, Eliz és szerelme, a Harpagon kegyeibe furfangosan befurakodni igyekvő Valér házassági elköteleződéséről értesülünk, majd a testvérek, Eliz és Cléante feltárják egymás előtt szerelmüket - tán mert a pénz nem boldogít, tán mert van fontosabb is, tán mert elviselhetetlen, amiben eddig éltek. Szóval meg van ágyazva a pénzimádó és az imádatba belekorcsosult Harpagon megérkezésének.

A kérdés az, hogy vajon nevetni fogunk-e a karikatúraszerű figurán, a fösvénység eleven szobrán, vagy jutunk-e tovább is, s ha igen, hová.

Aztán belép Harpagon - Pálffy Tibor szereplése nem egyszerű jutalomjáték, hanem összetett kórrajz -, és nagyjából eldől, hogy a mában járunk, amikor a pillanatnyi gazdagság megannyi rettegés forrása. Zilált külseje akár egy hajléktalané; nemhogy az anyagi jólét, de még a közepes megtartottság sem látszik rajta. Tesco-szatyrában gyógyszerek, melyekből bőven kapkod befelé izgatottság, szorongás és feldúltság ellen, no meg az örök életért is nyilván, az egészségmánia jegyében. Ezért pattan fel a szobabiciklire is, melynek kormányán vérnyomásmérő fityeg: maradni élőnek és egészségesnek, hogy minél tovább szoronghasson önnön gazdagságától.

Stilizációval van dolgunk; Pálffy játéka maga köré rendezi a többiekét is. A groteszk tartomány felülüti a komédiát, szüntelenül ott lüktet benne a durva feketeség, amely legázol mindent és mindenkit, aki másképp és másban keresi a boldogságot. Pálffy Harpagonja nem egyszerűen a gazdagság betege, hanem a pénz fölkent diktátora: ez neki ideológia és világrend, vallás és szenvedély.

És ez teszi őt kiszolgáltatottá: a beszűkülés, hiszen mindent ezen az egy csatornán képes csak fogni, akár a fiával, akár a szolgaszemélyzettel diskurál. A fia, Derzsi Dezső Cléante-ja már nyüszít a tehetetlenségtől, hiszen nemcsak csóró, hanem még a szerelmét is elvenné az apja. Sem ő, sem Szalma Hajnalka Elize nem operál azzal, hogy kihasználva apjuk csőlátását, becsapják őt - ez a Gajzágó Zsuzsa által parádésan játszott Fruzsina és Nagy Alfréd Valérjának a módszere.

Pálffy Tibor bőven méri a figura kegyetlen tartományát - úgy tud szenvedni önnön istenétől, hogy beteríti vele a színpadot. Mozgással, hanggal, mimikával egyszerre mezteleníti le előttünk Harpagont, mígnem mintegy végső kétségbeesésében (amikor a pénzesládika eltűnik) fizikailag is lepucérodik, hiszen nincs már gátlás semmi. Az elrajzolt játékot bőven megsegíti Dobre-Kóthay Judit jelmezvilága, melyben még a Benedek Ágnes Mariannja által viselt "kis fekete ruha" is groteszk.

Harpagon, ugye, a fia, Valér szerelmét venné feleségül. A nagy terv összes apró részlete hadviselés a világ ellen, és bármilyen monumentálisra növeszti is Bocsárdi rendezése, a törékenység, a kudarc monumentalitását is fokozza vele.

Kitartott csöndek, megkomponált, némajátékkal dúsított képek, a kocsis-szakács betét hagyományosan komédiai intonációja helyett kesernyés hangfekvés, Mariann elrajzolt, "babás", vagyis tárgyszerű figurája - ez mind Bocsárdi erőteljes hajlítása a Moliére-darabon. Ez a végére persze belefut a Shakespeare-végkifejletbe (Tévedések vígjátéka), vagyis kiderül, hogy mindenki pont az, akinek lennie optimális - ez azonban Harpagont már nem érdekli, hiszen előkerült a ládikája. Állati hangon nyüszít pucéron, hogy visszatalált oda, ahonnan a darab elején elindult. Csak bennünk merül föl tétova kérdésként, hogy vajon a többiek, akik a darabszövés révén ugyancsak beeveztek a pénzbiztonság révébe, képesek maradnak-e valami másban is boldogságukra lelni?

A Thália Színházban immár hagyományosan megrendezett határon túli magyar színházi szemle nyitó előadása volt ez.

Thália Színház, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, május 15.

Figyelmébe ajánljuk