Novák Eszter hamarosan a Fesztiválzenekar produkcióját, Brecht Aki igent mond című iskolaoperájának bemutatóját rendezi a Müpában. Ebből az alkalomból készített vele interjút Kovács Bálint, amit az e heti nyomtatott lapszámban találnak. A Színművészeti Egyetem oktatóját Kerényi Imre kijelentéseiről is kérdeztük, de válaszában ennél komolyabb problémákról is beszélt.
| ||
MN: Kerényi Imre pár hónapja kijelentette, hogy ha ő lenne „az alkirály”, elvennék a színészképzés jogát a Színművészetitől. Hogyan tanítanának az egyetemen, ha te lennél az alkirály?
NE: A válaszom az, hogy nem lennék alkirály. Édesanyám ma kapott egy hivatalos levelet a következő megszólítással: „Tisztelt Foltin Jolán Úrnő!” Nem olyan országot képzelek el, ahol úrnőnek szólítanak, ahol nem tudnak értelmesen magázódni, csak tetszikezni, és ahol a nyolcadik kerület polgármestere a barátnőmnek merő jó szándékból képeslapot küld az ötvenedik születésnapjára az „idősbarát önkormányzat” nevében. Ilyenkor azonnal fel szeretnék vonulni, és bejelenteni, hogy ötvenévesen nem vagyunk idősek, hogy hagyjuk élni a tapasztalatot is, hogy ne írjuk le a hatvan év felettieket, mert tőlük kéne a legtöbbet tanulnunk, és hogy egy kormánynak ne az legyen az oktatáspolitikában az elsődleges célja, hogy kivonuljon belőle, hanem hogy invesztáljon bele. Mert a tanult fiatalokból lenne az értelmes jövő, de úgy gondolom, ennek az országnak most nem az a célja, hogy művelt és tájékozott legyen a lakossága.
MN: Kerényi Imre nyilatkozatára azt reagáltad, hogy „a politizálás nem tartozik az egyetem tantárgyai közé”. De lehet ma úgy jelen lenni az egyetemen, hogy tényleg ne szűrődjön be a politika?
NE: Egy olyan nyár végén vagyunk, amikor hamarosan elbírálják a magyarországi egyetemek kancelláriáira kiírt pályázatokat. Jönni fognak az egyetemek élére a kancellárok, de jelen pillanatban se nekünk, se más egyetem tanárainak nincsen fogalmunk arról, hogy ez hogyan is fog történni. Nagyon nagy lesz a mozgásterük, kevés marad a rektoroknál, az oktatási törvények változásával és a kancellárokra vonatkozó új rendelkezésekkel gyakorlatilag elvész a több évszázados hagyomány és gyakorlat, az autonómia, miközben a kancellári pályázati feltételek kimerülnek a felsőfokú végzettségben és három év vezetői tapasztalatban, amely tapasztalat származhat akár egy betéti társaság ügyvezetéséből is. És emellett ott vannak a gazdasági problémáink is, amik miatt az egyetemen évek óta szénszünetet kell tartani, és nem lehet este tíz után dolgozni, noha korábban akár éjfélig is próbálták a hallgatók az előadásokat vagy vágták a filmeket. Nem lehet, hogy ez ne befolyásolja a mindennapjainkat.
Mégis, a fiatalok irdatlan kedvvel és nagy tehetséggel kerülnek be, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megpróbáljuk mentesíteni őket ezektől a problémáktól. Nem tudom, ez meddig lehetséges: amikor majd már nyolckor le kell kapcsolni a villanyt, vagy amikor nem lesz pénz az egyéni hang- és beszédképzésre, az már nagy baj lesz. És ennek vagyunk most a küszöbén. Hacsak az a csoda nem történik, hogy a kancellárok képesek lesznek ötszáz forintból tízfogásos ebédet készíteni. Drukkolok ennek. Ugyanakkor az embernek morális kötelessége kint hagyni az óráról a rosszkedvét; ez egy nagyon érzékeny terep, csupa idegrendszerrel és ösztönből dolgozó fiatalról van szó. Különben sem szabad esetleges politikai meggyőződéseikben megbántani a hallgatókat, ha vannak ilyenjeik, noha azt veszem észre, hogy jellemzően apolitikusak – néha túlzottan is. Szeretném, hogy jobban a kezükbe vegyék a sorsukat, jobban utánajárjanak a saját lehetőségeiknek, de annyira el vannak foglalva a napi teendőikkel és a „művészetcsinálással”, hogy kevésbé agilisak, mint amilyenre a saját időmből emlékszem.
